Irodalmi Szemle, 1977

1977/8 - LÁTÓHATÁR - Suksin, Vaszilij: Jermolaj bácsi (novella)

Fényes, tiszta, csendes reggel köszöntött ránk. Természetesen későn ébred­tünk. De mivel éjszaka átnedvesedett a gabona, tudtuk, nem jönnek korán csé­pelni a mieink. Odamentünk a brigádépülethez. — No, őrszemek — mondta Jermolaj bácsi, mihelyt meglátott bennünket, s úgy rémlett, fürkészőn néz ránk. — Hogy éjszakáztatok? — Jól. — Rendben van minden ott a szérűn? — Minden rendben. Miért? — Csak úgy kérdezem... Én küldtelek benneteket, hát azért kérdezem. Még- hogy „miért”? — És egyre figyelt bennünket. Kezdtem magam rosszul érezni. — Megvan a gabona hiánytalanul? — Megvan. — Griskának kerek, csillogó szeme van; pislogás nélkül néz. — Miért? — Voltatok egyáltalán ott a szérűn? Sajogni kezdett a gerincoszlopom vége, a farkcsontom. Griska is megzavaró- dott... Értetlenül pislogott. — Hogyhogy „voltatok”? — Hát igen, voltatok ott? — Hogyne. Hol lettünk volna? Hű, de elordította magát Jermolaj bácsi. — Dehogy voltatok ott, ebadta csirkefogók. Valahol a kereszt tövében éjsza­káztatok, s még azt mondjátok — a szérűn! Most megfoglak mindkettőtöket, és beleverem az orrotokat a szérűbe, mint a pákosztos macskáét. Hol éjszakáz­tatok? — Hát... Te mit mondasz? — Hol éjszakáztatok? — A szérűn. — Griska, úgy látszik, elhatározta, hogy kitart szavai mellett a végsőkig. Megkönnyebbültem. — Vaszka, hol éjszakáztál? — A szérűn. — Azt a keserves nemjóját!... — Jermolaj bácsi a fejéhez kapott, arca szá­nalmasan eltorzult. — Nézd csak, mit művelnek! Nem voltatok a szérűn, nem voltatok! Hiszen én ott voltam! Nos?! Micsoda fajankók vagytok! Utánatok én is elmentem oda — gondoltam, megnézem, eljutottatok-e odáig? Nem voltatok ott! Ez nem hozott zavarba minket — sebaj, ezek szerint Jermolaj bácsi volt a szérűn. — Hát aztán? — Mi az? — Hát... mi is ott voltunk. Csak egy kicsit később ... Eltévedtünk. — Hogyhogy később?! — ordította Jermolaj bácsi. — Hogyhogy később?! Ott vártam meg az eső végét! Csak pirkadat tájban jöttem el onnan. Nem volta­tok ott! — Ott voltunk ... Jermolaj bácsi majd megzavarodott... Lehet, hogy egy pillanatra mi is föl­szöktünk és függtünk előtte a levegőben, mint tegnap az asztagok és a lovak — ettől tágult olyan nagyra és csodalkozóra a szeme. — Ott voltatok? — Ott voltunk. Fölkapta a kantárszárat. Kétfelé iramodtunk. Jermolaj bácsi állt egy darabig, kezében a kantárszárral, aztán eldobta, arca eltorzult, és elment, tenyerével törölgetve a szemét. Nem volt túlságosan keménykötésű ember. — Fajankók — mondta menet közben. — Nem voltatok ott — és a szemembe hazudtok. Hogy pusztulnátok el időnap előtt. A pokol adjon nektek felesé­get! ... Fajankók. A szemembe hazudnak — méghozzá hogyan! Ö-ó!... — Jer­molaj bácsi hozzánk fordult: — Megmondhatnák becsületesen: megijedtünk, esetleg nem találtunk oda — de nem, a szemembe hazudnak. Fajankók... Mind­kettőtöktől levonok öt munkaegységet, ha egyszer ilyenek vagytok.

Next

/
Thumbnails
Contents