Irodalmi Szemle, 1977

1977/8 - Ozsvald Arpád: Hettita ballada, Zene a-mollban (versek)

OZSVALD ÁRPÁD

Hettita ballada

Amikor a hettiták elfelejtették atyáik nyelvét, a szárnyas, bikatestű, szakállas bölcsek derűs arcukat elrejtették a homokdombok hűvösében, kinek lenne kedve mosolyogni fiák és asszonyok hűtlenségén?

Amikor a hettiták elfelejtették őseik nyelvét, az istenek szeméből kiesett a lazúrkő, s a fekete üregek megteltek könnyes iszappal, nem akarták többé látni a fiák és unokák hűtlenségét.

Amikor a hettiták már nem emlékeztek az útra,

amelyen idáig jöttek, az útjelző bálványok

kifordultak helyükből, bebújtak a

föld alá, mert szégyellték

az utat felejtő vándorok hűtlenségét.

Amikor a hettiták nem emlékeztek arra a dalra, melynél, nagy tüzek mellett, őseik vigadoztak, az aranybika két szarva között elpattantak a húrok, — nem kísérte hárfa az apák, fiúk és unokák hűtlenségét.

Zene a-mollban

Már csak a csönd zenéje nyugtat.

Fárad a tenger is estefelé.

Kagylók tört héja, kicsapott, zöld tajték, könnyű léptek nyoma száradó homokon. Vöröslő ég alatt kék-fehér madarak. Látod-e az álmok kusza kottafüzetét, tengeri csikók violinkulcsait,

argonauták hegedűnyakát? Hallod-e az atolok végtelen alagútjain vonuló bíborszájú halak basszusát?

Már csak a csönd zenéje ...