Irodalmi Szemle, 1977

1977/1 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Hőskor és dilettantizmus

valamire való költői talentumot — legyen az bármely, régibb, újabb, a legújabb irány híve — csakis jóra, mindenképp hasznos tudnivalókra taníthat.” A másik parodisztikus eset színhelye, illetve „színrehozója” a Magyar Írás. Ennek a reményteljesen induló lapnak a színvonala a főszerkesztő Darkó István kényszerű kiválása után (1933) fokozatosan lehanyatlott. Az újabb évfolyamokban (1934—37) a dilettantizmus és az elavult ízlés egyre nagyobb teret nyert. Ezt mutatja az a cikk is, mely az 1937-es évfolyam 1. számában Rácz Pál tollából jelent meg. Benne Rácz tulajdonképpen egy irodalmi kuriózumról számol be: „Fülöp Árpád, országosan ismert nevű költő, a volt ungvári kér. katolikus főgimnázium nyugalmazott tanára — aki a cikk írásakor visszavonultan él Ungváron — ... nagy Hunyadi-eposzt írt.”

Rácz cikke azért válik nevetségessé, mert azt az esetet, hogy valaki a XX. század húszas éveiben hagyományos eposzt ír, nem kuriózumként, hanem jelentős művészi teljesítményként tárgyalja, miközben hivatkozik Négyessy László 1928-ban írt levelének semmitmondóan elismerő soraira. Az eszményítő ismertetés azzal válik aztán paródiává, hogy Rácz — mintegy a matematikai nyelvészet groteszk úttörőjeként — kimutatja, hogy amíg „két Toldi, két Toldi szerelme, két Toldi estéje, két Buda halála, egy Zrínyiász, egy Murányvár ostroma s egy Nagyidai cigányok terjedelme együttesen 41412 sor, addig Fülöp eposza 41 544 sorból áll.”

Ez a parodisztikus és inkább tragikomikus mint komikus eset az első irodalmi szakasz dilettantizmusának egyik legelszomorítóbb adaléka.

Tónál