Irodalmi Szemle, 1977
1977/7 - FIGYELŐ - Bozsaky Katalin: Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék
vet, de nem ezt tette. S miként a szövegkönyvből kikövetkeztethető dramaturgiai korrekciók (rövidítések) sem segítettek sokat a mesejátékon, ugyanez állapítható meg a rendező és a színészek munkájáról is. Takáts Ernőd mintha már kezdene elfáradni a kevés lehetőségeket tartogató produkciók színrevételétől. Siposs Jenő mesejátéka esetében sem erőltette meg magát: sorsára hagyta a művet. így lett a végeredmény egy rossz színpadi mű, rossz alakításokból összetákolt rossz adaptáció a Thália évadvégi bemutatója. Gágyor Péter Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék Népköltészetünk szépségére és gazdagságára a múlt század elején kezdtek fölfigyelni a kutatók. Az Erdélyi János gondozta gyűjteményes kiadvány megjelenése óta gazdag útja van a magyar népköltészeti kutatásnak. A régi és az Oj Magyar Népköltési Gyűjtemény sorozatának kötetei egymás után tárták az olvasó elé a nép- költészet összegyűjtött kincseit. A gyűjtés, lejegyzés és közreadás folytonossága nem szakadt meg. Napjainkig jelennek meg — a népköltészet valamely ágát képviselő — gyűjtemények. Minden megjelent kötet egy-egy fontos láncszeme annak a lázas kutatómunkának, mely a nép szellemi kincseit hivatott megőriznie pusztulástól, feledéstől. Erdélyi Zsuzsanna közelmúltban megjelent munkája kiemelkedik ebből a sorból. A Hegyet hágék, lőtőt lépék címet viselő kötet népi imádságok, könyörgések gyűjteménye, amely méltán vívta ki a tudósok elismerését, s az olvasóközönség csodálatát egyaránt. A jeles néprajzkutató több éves gyűjtőmunkája során a magyar néprajznak (vagy ahogyan ő nevezi: a magyar népismeretnek) egy egészen új területét fedezte föl. Ez a mostani munka második bővített kiadás, mert 1974-ben a Somogyi Almanachban jelentetett meg a szerző mintegy másfélszáz szöveget. Azóta továbbfolytatta a gyűjtést, s meglepően nagy mennyiségű anyagot, körülbelül 6000 szöveget sikerült feltárnia. A Hegyet hágék ... anyaga válogatás, kb. 250 szöveget tartalmaz. A válogatás — ahogy arról Erdélyi Zsuzsanna bevezetőjében beszámol — nem volt könnyű munka. Szinte minden szöveg egyformán közlésre kívánkozott. A nyelvi szépség, műfajtörténeti érték minden imában azonos mértékben jelen van. Minden szöveg képe az elmúlt századoknak. Erdélyi egy elveszettnek hitt műfaji csoportot fedezett föl. A folklór minden termékének alapvető kritériuma, hogy szájhagyomány útján terjed, nélkülözi az írásbeliséget. Ezek az imák mindennél jobban bizonyítják ezt, hiszen egyes motívumai egészen a honfoglalás előttre visznek vissza, másutt az ősvallás- elemek a középkori vallásosság képeivel keverednek. A hagyománymentésnek és átörökítésnek ezért is csodálatos példái ezek a szövegek, mert az egyház tiltotta „e laikus liturgiák” gyakorlását. A szövegeket tehát titokban tanulták az idősebbektől, s ugyanígy adták tovább. így ment ez évszázadokon keresztül. Szívósságuk, fennmaradásuk annak tudható, hogy mélységesen hittek bennük. Sokéves nyomorban, bajban szellemi táplálékot jelentettek. „Az Imádkozás az élet viteléhez szükséges eszköz, általános használati eszköz volt.” Ezek a szövegek századokon át energiát árasztottak, „ezzel válhattak hasznossá, valóságot segítő haszonná”. Ez a fajta valósághoz tapadásuk teszi lehetővé, hogy olvasásuk révén megelevenedjen előttünk a középkor, s az utána következő századok. Megejtően szép nyelvezetük, jelentésgazdag motívumaik igazi költői értéket adnak minden szövegnek. Juhász Ferenc a legtisztább népköltészetnek nevezi eze
