Irodalmi Szemle, 1977

1977/1 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Hőskor és dilettantizmus

nem érthet egyet.” Meg kell jegyezni, hogy a bővebb magyarázat nélkül megtagadott lap keresztény és nemzeti irányzatot képviselt, és közléspolitikája korántsem volt olyan rugalmas, mint amilyent a fiatal Mécs a tervezett Magyar Jövendőtől megkövetelt. (A Magyar írásban szocialista írók nem publikáltak, és szerkesztő bizottságának sem volt szocialista tagja.)

A másik esetnek Mécs mellett Vozári Dezső volt a szereplője. Vozárinak 1935-ben Szebb a sziréna címmel verskötete jelent meg, melyet a klerikális sajtó — dekadenciát, destrukciót és frivolitást vetve a szerző szemére — élesen támadott. A támadók kórusába — Egy elkésett verseskönyv c. kritikájával

— Mécs is beállt, elfeledkezve arról, hogy emlékezetes nyílt levelében az „erős mérgű virágokat” is lelke színesítőinek nevezte.

III.

A kezdő szakasz (hőskor) dilettantizmusának elterjedtségéről, meghökkentő méreteiről és virulenciájáról ma már csak azok tudnak megközelítő képet alkotni, akik az akkori fejlődést alaposabban ismerik, a két világháború közötti irodalommal rendszeresen foglalkoznak. Egy-egy antológia anyagának a kiválasztásánál ijesztő selejtmennyiségen kell a válogatónak átgázolnia,, s az irodalomtörténészt nemegyszer kellemetlenül meglepi, hogy elismert írók produkciójában is milyen nagy arányt képvisel a selejt.

Az irodalmi folyamat vizsgálója a dilettantizmus területén olykor-olykor olyan komikus vagy inkább tragikomikus esetekre is rábukkan, amelyek a legszélsőségesebb paródiát is felülmúlják.

Példaként két ilyen esetet hozok fel.

Az egyik ahhoz a Tavasz c. folyóirathoz fűződik, amelynek dilettantizmusára a nyílt levelet író fiatal Mécs is rámutatott. Az 1919 áprilisától 1921 júniusáig fennálló Tavasz valóban „vérbeli” dilettáns orgánum volt. Irodalmi ízlésének avatagságát a legjobban talán azzal lehet jellemezni, hogy Trubadurszerelem címen folytatásos regényes eposzt közölt. A szerkesztőség azonban ezzel az elképesztő teljesítménnyel nem elégedett meg. A trubadureposz szerzőjét — aki mellesleg a lap irodalmi szakértője, tanácsadója volt — az irodalmi utánpótlás hivatott irányítójaként, szuverén oskolamesterként reklámozta. Erről egy olyan hirdetésszerű közlemény tanúskodik, mely Szakkurzus a versírásról címen a II. évf. 9. számában jelent meg:

„Kezdő írók és irodalomkedvelő hölgyek részére irodalmi kurzust hirdet. Neve az illető mesternek Albert József. Mint régi jeles író, gyakorlati esztétikus, filozófiai szakképzettségű tanár — a komoly hozzáértők táborában — Budapesten is előnyösen ismert műbiráló, ő van teljes mértékben hivatva arra, hogy a jelzett téren iskolát teremtsen a mi városunkban, ahol a Tavasz napvilágrajövetele óta annyira fellendült a szépirodalom .. . Jelentkezni lehet az előadó lakásán: Kisfaludy utca 18. sz. I. em. 4. ajtó, naponként 11 és 12 óra között. Az óra díja a jelentkezők számától függ. Kezdő írókkal témák feldolgozását is vette programjába a tanfolyam vezetője ...”

Mikor ezt a szuperparódiaként ható szakkurzus-hirdetést a sajtóban, elsősorban a Tűz ben, metsző gúnnyal kifigurázták, a Tavasz főszerkesztője, Kumlik Emil A művészet szabadsága című cikkel válaszolt, de védő írásával csak megtetézte a nevetséges históriát:

„Ami Albert József — a klasszikus nyomokon haladó öreg költő, esztétikus, műbíráló, bölcsészetprofesszor — arra való teljes rátermettségét illeti, hogy többé-kevésbé tehetséges ifjakat és fiatal hölgyeket a verselés elméletére és gyakorlatára oktasson, már ... megírtuk véleményünket. Albert József minden