Irodalmi Szemle, 1977
1977/7 - KRITIKA - Zalabai Zsigmond: Duna-táji parabola
ként Németh László, Bartók és Kodály. A megbékélés igéit hirdették a nemzetiségi irodalmak Gaál Gábor, Sinkó Ervin, Fábry Zoltán, Balogh Edgár vezette szellemi erői. S mégis: a hídépítők munkáját mintha továbbra is kísérné az a bizonyos dévai átok. Illyés Gyulát ma is ugyanaz a történelmi hideglelés borzongatja, akárcsak Adyt — hetven évvel ezelőtt. A Duna vallomásának tragikus pátoszára az Elpuskázott tartó mány panasza rímel: a Duna-tájon „a tarkaságból nehezebben alakult harmónia, az érdes különbözőségből jó anyagú különféleség. Az érintkezés eredménye kevés. Annál több — mondja Illyés, beteljesületlen vágyakat sorolva — a tanulsága.” Bárhol és bármikor vetődött fel a sorskérdések témaköre, a föladatvállalás, a prog ramadás, az igehirdetés méltósága s a hang emelkedettsége — felelősségteljes komoly sága vagy tragikus pátosza — kísérte. Páskándi Géza Távollevők vagy Ártatlanok avagy Generálvilágosság című darabjából (Színművek, Magvető Kiadó, 1975] ezzel szemben borzongató nevetést, lúdbőrös kacagást hallunk ki. A Távollévők . . . legszembetűnőbb hozadéka kétségkívül az újszerűség, az irodalmi kánontól, a hagyományok által „komollyá” szentesített problémakör ábrázolásának az állandósult normáitól való eltérés. Téma és témaalakítás, mondanivaló és szemlélet között feszültséget érzünk; az ellentétes minőségek azonban a darabot sűrűn átszövő kontrasztív kifejezésformák ban: a paradoxonokban, szemlélet-ellentétezésben, a jelenségek színét-fonákját fölvillantó groteszkben és iróniában s a tragikomikus bohózat átmeneti műfajában, többsíkú képződményében olyan sajátos egységgé rendeződnek, amely „komolytalanságai” ellenére is elgondolkodtató módon szól a nemzeti gondolkodás torzulásairól. TÖRTÉNELMI METAFORA A Távollévők... cselekménye a magyar-török harcok egy ránk hagyományozott epr zódjából bomlik ki. Páskándi Géza arra keresi a választ, hogy tulajdonképpen ki is rántotta magával a mélybe a másikat: Dugovics Titusz a törököt avagy a török Dugó- vics Tituszt; s főképpen: mindezt kiért és miért. A szemléletgenezis, mint ezt a szerző is jelzi, egy Mikszáth Kálmán-i anekdota; a történelmi-nemzeti gondolkodásnak a mái is beárnyékoló megnyilvánulásaként nem lesz talán fölösleges, ha idézzük: „ösmertem valaha egy öreg cincárt (görögöt), a Dugali bácsit, aki, mikor a tőrök görög harcok epizódjait mesélték előtte, hogyan döfi le a török könyörtelenül a go rögöt, ahol találja, elszörnyülködve pattant föl: — Ö, a gaz pogány, a gaz pogány! De mikor aztán az elbeszélő egy kanyarodással arra tért rá, hogy ha meg a görög fogja el a törököt, felkoncolja, olajban süti, szelíden morogta: •— Mit tudna tenni szegény! (Ti. mit tudna tenni szegény görög! Hát persze, olajban süti. Hiszen csak nem sütheti pampuskazsírban, szegény görög.)” A Távollévők... e kétféle erkölcsi állásfoglalás és torz ítélkezés természetét vizs gálja a történelmi-nemzeti gondolkodás folyamatában. Csalódik azonban az olvasó, ha a mondottak után egy török-magyar kori hagyományos történelmi drámát vár. A históriai motívumokat az alkotó fantázia szabadon bontja és szövi tovább. Mi több, Páskándi Géza még a történelemszemlélet etikáján is csavarint egyet. A török ellen a magyar fél igazságos háborút folytatott; magatartást, erkölcsi normáit csak ennek alap ján lehet megítélni. A Távollevők .. .-ben viszont mindkét tábor igazságtalan háborúba keveredett. Ilyen igazságtalan harc Páskándi szerint a nemzeti gyűlölködés, a má;; nyelvűek közötti viszálykodás. A darab tehát áltörténeti mű; mondanivalója — áttörve a tematikai alaphelyzet térés időbeli határait, parabolikus. Dugovics és a török párviadala, melyet a darabban Demeter és Szelim jelenít meg, Duna-táji parabolaként, történelmi metaforaként funkcionál, s a jelentésátvitel folytán vonatkozik minden egyes históriai helyzetre, melyben a kölcsönösen igazságtalan harc —a sovinizmus, a nacionalizmus — értelmetlenségei nyilvánulnak meg. A metaforikus-parabolikus jelleget még inkább kieme lik az ídősíkváltások tudatos anakronizmusai (Demeter és Szelim a jobbágyságról mint letűnt osztályról beszél; szóba kerül televízió és tömeggondolkodás kapcsolata stb.). Az idősíkok csúszása egyrészt mélyíti a darab történelemfilozófiáját (helyzetek ismétlődhetőségére, szemléletek makacs továbbélésére utal), másrészt pedig aktuali zálja a témát és mondanivalót.
