Irodalmi Szemle, 1977

1977/7 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Fábry és Ady

előtérbe. Az Ady-képnek ez a módosulása szorosan összefüggött azzal, hogy Fábry a demokratikus rétegek összefogására törekvő népfrontpolitika és a még szélesebb világnézeti alapokon álló antifasiszta mozgalom hatására teljesen szakított a rappiz- mussal, és publicisztikájában a humanizmus hangjai váltak uralkodóvá. A fasiszta- barbárság elleni harcában Ady-telítettségének és Ady-igézettségének megfelelően természetesen és egyre nagyobb mértékben támaszkodott Ady humanista jellegű háború ellenes költészetére, melynek elemeiből — főképp az „ember az embertelenségben” formulájából — kialakította a vox humana koncepciót. Hogy aztán ez a humanista koncepció további munkásságában alapvetővé vált, annak oka abban rejlik, hogy a pub licista Fábryt elsődlegesen provokáló fasizmusnak és háborúnak a veszélye a második világháború utáni időben is aktuális maradt.

Fábry Ady-igézettsége, Ady-rajongása a harmincas évek végétől fokozatosan Adyval való azonosulássá válik. Ez az átváltódás már második nagy felfedező tanulmányában, az 1939-ben írt A halottak élériben megmutatkozik. Amíg Az aktuális Aduban a fórra dalmár költőtől fellelkesülő Fábry még fenntartásokkal is élt és „a másult harc for radalmi segédvonalának” nevezte őt, addig a második tanulmány a háborúellenes Adyval való teljes azonosulást mutatja. Nem véletlen, hogy ebben a tanulmányban körvo- tialozódik a vox humana koncepció is, mely az Adyval való azonosulás demonstratív kifejeződésének és az „ember az embertelenségben” formula törvénnyé emelésének számít. Ugyancsak itt alapozódik meg Fábry új — a korábbi rappista bezárkózással élesen szemben álló — hagyományszemlélete is, mely aztán a felszabadulási időben teljesedik ki. Akkor Fábry — a „Számadás háromezer évről” jelszó meghirdetésével és a kulturális forradalom célkitűzéseihez, szelleméhez is híven — számos tanulmányban méri fel a haladó magyar és európai hagyományt, s ebben a felmérésében Ady általában viszonyításként, eligazítóként és erkölcsi mértékként szerepel. Néhány írásában, főképp Az ismeretlen Ady címűben futólag kitér az Ady-életmű ellentmondásainak, a „Vér és arany” dekadenciájának a kérdésére is. A dekadenciát olyan átmeneti jelenségnek fogja fel, melyet szerinte a költő nemcsak a háborúellenes lírájával, hanem elítélő kijelentéseivel is anullált („kéjben, csókban, borban, szemétben... / Az nem én voltam / az nem én voltam . .. / Előttem egy vén seregély járt... / De én, íme,, újraszülettem.”) A dekadenciától „mentesített” Adyt a magyar és a világköltészet feno- ménjának nevezi, a mondanivalóját pedig — háborúellenes költészete primátusának hangsúlyozásával — az erkölcsi és történelmi realizmus fölülmúlhatatlan példájának minősíti.

Ady költői fölnagyításával, jelentősége abszolutizálásával az újabb Fábry-írásokban lépten-nyomon találkozunk. Az ismeretlen Ady című tanulmányban többek között „magyar vox humana”-nak, „a magyarság összegező inkarnációjának, kiteljesedésének... örök békekövetének” és „a legtöményebb magyar világajándéknak” nevezi Adyt, a Vezér Erzsébettel folytatott interjúban pedig azt mondja, hogy „ahol és amikor Ady nincs jelen, ott magától adódik a magyar negatívum.” Az Ember az embertelenségben című tanulmányból a következő jellemzéseket emelhetjük ki: „Ady a magyar élet ösz- szegzője. A magyar sorskomplexum... kiírt teljesség, kategorikus imperativus: ember az embertelenségben. Más és több ennél senki sem lehet”; „Ady a legnagyobb magyar. Széchenyi, Kossuth és Petőfi korhatványon. Összegezőn, eldöntőn, maradandón, mert Ady az emberség teljességének tudatos hordozója.”

Ha a felnagyítás és abszolutizálás idézett példáit stilisztikai szempontból vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy ezek a lírai stílus szokásos eszközei: metaforák, túlzások, fokozások. Fábrynál — akiről már sokan megállapították, hogy egy lírikus veszett el benne — az ilyen töményen lírai stílus is nagyon gyakori. Ű maga jólesően említi, hogy Földessy Gyula az egyik könyve dedikációjában „poéta-esztétikus”-nak titulálta őt. Az idézett példákban az Adyval azonosult esztétikusnak — helyesebben: esszéistá- nak-publicistának — költői felgyúlásáról, apoteózissé emelkedő csodálatáról van szó. Tegyük hozzá, hogy a költői szinten és módon megvalósított nagyításnak és abszolutizálásnak a legtöbb esetben megvan a valóság-alapja, valóság-magja: az Adyban, .'hitelesen meglátott és rögzített adottság, érték, jelentőség.

Az Ady-abszolutizálás leglírikusabb eseteit a Fábry-hagyatékban található terjedelmes, kéziratos Ady-jegyzetfüzetek tartalmazzák, melyekben az Ady-versekkel, az Adyról szóló tanulmányokkal és más írókkal, művekkel foglalkozó és ezeket excerptáló Fábry