Irodalmi Szemle, 1977
1977/7 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Fábry és Ady
ieil/q) imtonmF TURCZEL LAJOS Fábry és Ady* Ady hatása a csehszlovákiai magyar irodalomban kezdettől erősen és folyamatosan érezhető. A hatás első hordozói a bontakozó líra úttörő művelői, akiket elsősorban Ady költői nyelve és képi világa igéz meg, de részben az eszmeiségéből is merítettek: a fiatal. Mécs László a háborúellenességet, Győry Dezső a politikai tudatosságot, Merényi Gyula a dekadens halálszemléletet, Ölvedi László pedig egyes magyarság-versekben tapasztalható gőgöt és dacot veszi át tőle. A progresszív Ady-kép kialakítását az emigránsok (Ignotus, az Ady-nemzedékhez tartozó Barta Lajos, a „sajátos magyar filozófiát forraló írópap”: Simándy Pál stb.) végzik el. Lényegében erre az Ady-képre épül a sarlósok Ady-képe, Ady-élménye is, mely a húszas évek második felében a leghangsúlyosabb és legpozitívabb Ady-viszo nyúlásnak számit nálunk. A társadalmi haladás útját lázasan kereső és az irodalomból is erőt, útmutatást merítő Sarlónak vitathatatlanul Ady volt a legnagyobb irodalmi élménye. Más eszményképek (Szabó Dezső, Móricz, Kassák stb.) felfénylettek és aztán elhalványultak, kicserélődtek, de Ady igéje, eszmei példamutatása állandó erőként működött közre a Sarló rövid, de nagyszerű fejlődésében. Az az Ady-élmény, Ady-kapcsolat, mely intenzitásával és tartósságával a Sarlóét 13 fölülmúlja: Fábry Zoltáné. Tudjuk, hogy Fábryt is érték nagy irodalmi hatások (az expresszionizmus, a rappizmus, az új tárgyiasság), de ezek mind csak átmenetiek, időlegesek voltak, míg az Ady-hatás, Ady-élmény, mely elsősorban eszmei-erkölcsi szin ten nyilvánult meg, egész pályáján érvényesült. Fábry Ady-élményét, Ady-kapcsolatát általános magyar viszonylatban is csak a Földessy Gyuláéval és a Hatvany Lajoséval lehet összemérni. Ez a fokozatosan gazdagodó, mélyülő és újuló kapcsolat Ady utóéletének egyik legragyogóbb dokumentuma. Fábry Ady-tanulmányal és egyéb írásaiban lépten-nyomon felbukkanó Ady-hivatko- zásai, Ady-idézései és mottói a legtöbbször és leghangsúlyosabban azt az Adyt ébresztik és vonják harcba, aki az imperialista háború esküdt ellensége, az emberség formu Iájának nagyerejű megfogalmazója. És ez teljesen természetes, hiszen Fábry Ady emberi és költői nagyságát a háborúellenes verseiben látta meg. És ez nem is lehe tett másképp: az ifjú Fábry, aki az első világháborúban nacionalistává hecceit gyermekkatonaként vett részt s a lövészárkok poklából iszonyú élményekkel, testileg-lelki leg összetörve és addigi világnézetében, életszemléletben meginogva tért vissza, Ady antimilitarista költészetén keresztül döbbent rá, hogy a háború a legnagyobb embertelenség, és a toll emberének legszentebb feladata az ellene folytatott harc. Fábry Adyban azt a következetes és rendíthetetlen antimilitaristát csodálta és követ te, aki már az első világháborút megelőző években szenvedélyesen harcolt a közelgő háború ellen, és akit egy pillanatra sem ingatott meg a háborús hisztéria. Egyik versében azt írja, hogy „külön szenvedek emberként, magyarként”. Háború miatti kétszeres, kettős szenvedésének legmegrendítőbb kifejeződése az Emberek az embertelenségben című vers, s annak is legemlékezetesebb két sora: „Ember az embertelenségben, * Részlet a Madách Kiadónál Ady igaza címen megjelenő Fábry-válogatás előszavából
