Irodalmi Szemle, 1977
1977/7 - Batta György: Színek Fábry Zoltán portréjához I. Rész
szőnöm neked, hogy bár nem bírod az autóbusz-utat, mégis eljöttél a születésnapomra. Remélem, hogy az operáció sikerül, de ha mégsem, akkor mindyájatoknak köszönöm, amit értem tettetek. Üdvözöl Csacsi”. Példásan pedáns és fegyelmezett páciens volt, minden vizsgálatot eltűrt, a legfájdalmasabbat is. A kórházban keveset olvasott. Három infarktus gyengítette szívét. Az első, a „néma”, még a tátrai szanatóriumban érte, a második után a kassal katonakórházban kezelték, a harmadik volt a halálos Nem sokkal halála előtt, 1970 áprilisában, miután meglátogattuk otthonában, jókedvűen Indultunk visszafelé, mivel feltűnően jó állapotban találtuk. Végrendelet-változatait tételekben diktálgatta, mi fogalmazgattuk. Ha igazságtalan sérelem érte, nagyon dühös tudott lenni. Rémes verseket küldtek neki elbírálásra. Ha két jó sort talált bennük, már biztatott: nem szabad senkinek kedvét szegni — mondogatta. Futballozott is diákkorában, Rozsnyón a gimnázium távolugró bajnoka volt. Nagyon szerette a társaságot. Kiváló társalgó volt, kedves, cinizmus nélküli humorral. Imádott moziba járni, egy nap alatt három-négy előadást is végignézett Kassán. Kitűnő hallása volt, önmagának is tudott tercelni, ha fütyült! Az ablakait mindig nyitva tartotta, még zivatarban is, mert akkor különösen erős volt a fenyőillat. Nem tudok róla, hogy megbántott volna valakit, pedig gyakran vághatot volna vissza — lelkiismeretfurdalás nélkül. A kellemetlen véleményt is emberien közölte. Sokszor keseredett el, mert mellőzték, agyonhallgatták, vagy — miután egy-egy kéziratát kiadásra javasolták — megalkuvásra kényszerítették. Rengeteg levelet írt és ezekben rengeteg fájdalom gyülemlett fel. De mindig talált elegendő erőt és bölcsességet magában, hogy elmozduljon a mélypontról. Szeretett enni. Olyan étvággyal evett, hogy másoknak is kedvet csinált a falatozáshoz. Még a vajas krumplit Is megdicsérte! Időnként átjárt vajat köpülni a szomszédokhoz, hogy ezért vajas kenyeret kaphasson, s az író is övé lett. Vacsora után sétált egyet, majd átjött hozzánk. Nagyon szerette a gyermekeket, jól el tudott velük játszani. Fiatalkorában gyakran maga vitte reggelenként legeltetni a borjút, a nővére miatt, aki majdnem vak volt és öröme telt abban, hogy a hazatérő állaton a foltokat felis merhette. Nem szerette ezt a munkát, de a nővére miatt elviselte. A „gazdaságból” nem volt haszna. A fizikai munkához nem volt semmi érzéke. A matematikát nem szerette, a gimnáziumban ebből nem is feleltették, hármast is csak azért kapott, hogy ne rontsák el a bizonyítványát, mert a többi tárgyból jeles volt. Imádta az édesanyját, gyakran beszélt róla. Az apját nem emlegette ilyen sűrűn, mert öt — például — nem lehetett megzavarni ebédelés közben és ez Zoltánnak nem tetszett. Az édesanyja nagyon kedves, szorgalmas, csendes asszony volt. Segített az üzletben is: az öreg dohányzott, a felesége dolgozott. Nem nősült meg, mert félt, hogy bizonytalan a jövője. „A könyv vagy megjelenik, vagy nem. Az írónak szüksége van a nyugalomra és a szabadságát nem szabad feladnia, hogy ne befolyásolhassa gondolkodását családja megélhetési kényszere.” Volt egy miskolci menyaszonya, akivel egyetemista korában ismerkedett meg Budapesten, de a jegyesésg felbomlott. Mindig észrevette a szép nőket: még az Is feltűnt neki, ha valaki új frizurát csináltatott! Az ablakban állva gyakran várta az autóbuszt, megnézte, ki érkezett vele. Ha egy szép
