Irodalmi Szemle, 1977

1977/6 - FÓRUM - Lacza Tihamér: A dodónai tölgyektől a futurológiáig

A 8. 1. bekezdésben Mészáros László a következőket írja: „A paleomágnesesség felfedezése és a mélytengeri kutatások azt bizonyítják, hogy időnként összeomlik a Föld mágneses védőtere, amely azután a pólusok vándorlását okozza, valamint azt, hogy a Napból származó másodlagos sugárzás felerősödése a mutációk meggyorsulásához vezet. A pólusváltások időszakai azonban több száz millió évre tehetők, ezért a mai civilizációnkat egyáltalán nem fenyegeti veszély.” Az idézett részben néhány tévedés és pontatlanság van. A szerző a pólusok vándorlásáról beszél, holott nyilvánvaló, hogy a Föld mágneses terének polaritásváltozásaira (az északi és a déli mágneses pólus időnkénti megcserélődésére) gondol. Erre valóban a paleomágnesség (s nem paleomágnesesség, ahogy a szerző írja) és a mélytengeri hátságrendszerek vizsgálata alapján következtettek a geofizikusok, sőt 76 millió évre visszamenően, meglehetős pontossággal megállapították a Föld mágneses terének „történelmét” is; a pólusok vándorlása a polaritás megváltozásától független jelenség, és napjainban is megfigyelhető. Ami a máneses tér „átfordulásait” illeti, téved a szerző, amikor az egyes átfordulások között eltelő időt „több száz millió” évre becsüli: a geofizikusok megállapították, hogy az elmúlt 76 millió év során 171 alkalommal változott meg a mágneses tér polaritása, s egy-egy térátfordulás közötti időtartam átlagosan 420—480 ezer esztendő. A „jelenlegi mágneses tér” körülbelül 700 ezer esztendős. Mivel csak találgatni lehet, milyen törvényszerűségek alapján mennek végbe a térátfordulások (a leghosszabb idő két átfordulás között eddig 3 millió év volt, a legrövidebb 50 ezer év), egyáltalán nem tudjuk, mikor változik meg ismét a mágneses tér polaritása. Hogy a térátfordulások során — akár rövid időre is — megszűnik-e a Föld mágneses tere, az vita tárgya lehet. Valószínű, hogy nem, hiszen akkor a Föld elveszítené légkörének bizonyos részét.

A 8. 5. bekezdésben olvashatjuk: „Világunk véges, és az ősrobbanás (Big Bang) óta eltelt kb. 15 milliárd év alatt egyre tágul (Doppler-effektus).” Mészáros ebben a mondatában tényként közöl egy feltételezést — konkrétan azt, hogy volt egy „ősrobbanás”. Nem vitatom, sok minden szól az elmélet mellett, de egyértelműen még nem bizonyították, ezért csak mint jeltételezett eseményt szabad említeni az ősrobbanást. A mondat második felében a világegyetem tágulását és a Doppler-effektust — két különböző jelenséget — azonosítja egymással, holott arról van szó, hogy a fény vöröseltolódása (amely a Doppler-effektus elvén alapul) jóvoltából következtetett Huble arra, hogy a világmindenség — legalább is a látható illetve megfigyelhető része — tágul.

Ha Mészáros László módszerét tömören akarnám jellemezni, akkor keresve sem találhatnék jobb kifejezést annál, hogy szellemeskedés. A szellemeskedéssel bűvészi mutatványokra képes az ember: jól csengő mondatokban pontatlanul fogalmazhat, a definíciót és a magyarázatot elbagatellizálhatja, a jelenségeket nem a maguk komplex mivoltában, hanem leegyszerűsítve tárgyalhatja (csak egy példa: „Az ember első igazi felfedezése az isten volt. A másik meg az, hogy nincs isten.”), a seregnyi bedobott példával és utalással meg ráadásul a tudását is fitogtathatja. (Bár én az ő helyében éppen ezt nem tenném, hiszen nyilvánvaló, hogy sok esetben a természettudományok legelemibb fogalmaival sincs mindig tisztában! A tanulmány végén feltüntetett tekintélyt parancsoló könyvcím-gyűjteményben hasztalan kerestem, akárcsak egyetlen komoly természettudományos mű címét!) De a legveszélyesebb, amit művelhet: hamis ismereteket táplál be a tájékozatlan — és felkészületlen — olvasóba. írásomban — híven az alcímhez — megpróbáltam Mészáros László gondolatait kiegészíteni, tévedéseit és pontatlanságait helyreigazítani. Elsősorban a természettudományos megállapításokra összpontosítottam (még így is sok pontatlanságról nem esett szó), míg a „filozófiai kitételeket” alig vagy egyáltalán nem érintettem — erre ugyanis, gondolom, vannak nálam hivatottabbak. Annak ellenére, hogy Mészáros tanulmánya az összefoglalás igényével íródott, sok olyan problémát említhetnénk, amelyek tanulmányából kimaradtak, jóllehet a jövő szempontjából ugyanolyan fontosak (vagy még fontosabbak), mint az általa felsoroltak. E helyütt csupán a környezet szennyezettségének problémájára (amelyet meglehetősen leegyszerűsít a szerző) és írásom korábbi részében már említett prognosztikus klimatológiára utalnék.

Tudom, a tanulmány szerzője nem szakértője a futurológiának. De ha már vállalkozott az írásra, nem ártott volna adatait visszaellenőriznie, esetleg szakemberekkel is elbeszélgetnie a témáról. Hiszen egy-egy tévedés, melléfogás az egész konstrukció alapjait ingathatja meg.