Irodalmi Szemle, 1977

1977/6 - FÓRUM - Lacza Tihamér: A dodónai tölgyektől a futurológiáig

végső soron tudja, hányadán is áll Földünk, de ő alighanem frappánsan szerette volna megfogalmazni gondolatait, tömören, lehetőleg a lényeget megragadva. Csak közben megfeledkezett arról, hogy ez szükségszerűen a jelenség vulgarizációjának veszélyét is magában hordozza, s ha az adott problémáról hiányos ismeretekkel rendelkezik valaki, több mint valószínű, hogy a vulgarizációt nem is tudja elkerülni. Ez történt Mészárossal a 6. 1. bekezdésben is, ahol tíz sorban szerette volna elmondani az élet kialakulásának történetét. Aki csak egy kissé is járatos a biológiában, az tudja, milyen reménytelen vállalkozás ez. Mészáros szerint először voltak az oxigén-termelő növények; mivel az oxigén egy idő után annyira „elburjánzott” a levegőben, hogy a növényeket megfojtotta volna (sic!), kellett, hogy megjelenjenek az oxigént belélegző állatok, így helyre állhatott az egyensúly. Majd meg az állatok szaporodtak el nagyon, s ez vezetett a vadász megszületéséhez. Nem idéztem szószerint, csupán a lényeget ragadtam ki. Ma már aligha tudjuk megállapítani pontosan, hogyan alakult ki három milliárd évvel ezelőtt az élet, de feltételezhető, hogy a növényvilág és az állatvilág egyszerre „rajtolt”, hiszen a Földünket két milliárd évig uraló egysejtűek között elvileg bármiféle típus megtalálható lett volna. Mészáros szerint a növények termelik az oxigént, az állatok meg fogyasztják. Ez sem olyan egyszerű. A fotoszintézis — ennek során keletkezik többek között az oxigén is —, ahogy az elnevezésből is kiviláglik: csak a fény hatására mehet végbe. A növények tehát nappal oxigént termelnek, éjjel viszont az állatokhoz hasonlóan, oxigént lélegeznek be. Ebből következik, hogy a fölös mennyiségű oxigén sem fenyegette volna „megfulladással” a növényeket. (A vadásznak nevezett lényen — aki a növények és az állatok közötti viszályban „rendet teremtett” — valószínűleg az embert érti a szerző, arról azonban megfeledkezik, hogy az ember is oxigénnel él.)

A 6. 3. bekezdésben írja: „A természet kilencven-egynéhány eleme közül 23 szükséges az emberi élethez”. Ez a megállapítás fura módon ott nem pontos, ahol pedig az lehetne — a természetben előforduló elemek számát illetően: 92 természetes elem ismeretes, ehhez jönnek még a mesterségesen előállított elemek, számuk egyre nő, jelenleg a 107. rendszámú elemnél tartanak az atomfizikusok (néhány hónapja megtalálták a természetben a 113-as rendszámú elemet); a másik oldalon viszont konkrétan megjelöli az emberi szervezet működéséhez szükséges elemek számát, jóllehet a biokémikusok még mindig vitatkoznak azon, vajon mely elemek azok, amelyek valamiféle szerepet játszhatnak az anyagcserében és szükségesek a szervezet zavartalan működéséhez.

Ugyanebben a bekezdésben arról is olvashatunk, hogy a közel-keleti civilizációk tulajdonképpen azért semmisültek meg, mert itt túlságosan is öntözték a földeket. A dolog nem ilyen egyszerű, sőt bonyolultabb, mint ahogy várnánk. Részletesebben kell róla szólni, mivel nemcsak a történelemmel, hanem a futurológiával is kapcsolatos. Csak a legutóbbi időkben vált egyértelművé az a tény, hogy a Föld éghajlatának alakulásában bizonyos perioditás mutatkozik, amely elsősorban a lehűlés és a felmelegedés, a nedvesség és a szárazság váltakozásában nyilvánul meg. Sokféle módszer segítségével több százezer évre visszamenőleg rekonstruálható az éghajlati viszonyok alakulása Földünkön az egyes korszakokban, s kivált az utóbbi 10—11 ezer évről tudunk már sok mindent. Jó néhány történelmi eseményre épp a „paleoklimatolőgia” jóvoltából derült fény. így például arra is, hogy a hajdan virágzó Szaharából miért lett sivatag; az embernek ehhez nagyon kis köze volt; elsősorban a felmelegedés és szárazság következménye a sivatag kialakulása és mind nagyobb térhódítása. Grönland szigetét viszont a lehűlés és a sok csapadék tette a jégmezők földjévé. Természetesen az éghajlati viszonyok jövőbeni alakulása még izgatóbb problémája az emberiségnek, elvégre nem mindegy, hogy lehűlés vagy felmelegedés várható-e a következő 50—100 évben. Egy nagyobb lehűlés esetleg azzal a következménnyel járna, hogy a ma még termékeny, gabonát adó földeken nem nőne más, csak fű meg zuzmó. A Föld éghajlatát meghatározó törvényszerűségekről még eléggé hézagos a tudásunk, nem vitás azonban, hogy az emberiség jövőjét nem lehet elképzelni a klíma-viszonyok alakulásának ismerete, a prognosztikus klimatológia nélkül.

A 7. 2. bekezdésben Mészáros — Stanislaw Lemre hivatkozva — felveti azt a bizarr .ötletet, vajon lehetséges-e átörökíteni a kultúrát „génes” alapon? Szerintem ez csak bizarr ötlet marad továbbra is, még akkor is, ha Mészáros érveinél meggyőzőbb érvek- Jtel próbálják bizonygatni az életrevalóságát.