Irodalmi Szemle, 1977
1977/6 - MŰHELY - Somos Péter: Éjszaka (vers)
megtárul mélységében kárhozik szépségében meríti sziklába kezét vésné kőbe a sír helyét vonít fejemre zúgja átkait üres füst koromlábú mén hideg port kavarint] Szemem körül finom hajszálgyökerek vezetékein keringenek a percek. Fény iramlik süvöltve. Barnára pörköli az eget. Hallom, amint lépteim újra fölmérik hűlt helyed, és érzem, hogy melled hajlatát idézve újra ível a vágy, tüzében mozdulatlanná fagynak a percek, mert benned keresi önmagát. Benned, ki mélység ölén és légüres magaslaton csupán önmagad ismétled, kívül időn és téren át. Mozdulatlanul test nélkül. Mindannyíunkban és egyedül. Suhanok Köröttem árad az éjszaka Testedben kihunyt a fény Gondjaim forrása mélyül Arcod szememben Új gondolatok nedvét iszom Szemed csak legendákban él Érzek és érezhető vagyok A betű mozdulatlanságában Még tapintható már láthatatlan Vakságom börtönében Villám vagyok Mert a nappalt viszed Fölsebzett ég Mert beléd zuhant az éj Számban még nyelved formálja a szavakat, de kimondhatatlanok a szavak. Nincs is szavam. A csönd elmondhatatlan kín. Nem változtál, Királynő maradsz.
