Irodalmi Szemle, 1977

1977/1 - ELSŐ KÖZLÉSEM - Duba Gyula: Az első közlésem

egyenjogúsodás fölötti kitárulkozó öröm, a szocialista társadalomépítés feltétlen igenlése mellett az írói gyakorlatlanság és tapasztalathiány szinte döntő módon befolyásolta a „speciális” szlovákiai magyar sematizmus — mely nemcsak esztétikailag kis igényű, hanem nyelvileg, stílusbelileg is! — létrejöttét.

Akkor ezt nem értettem, mert más utakon jártam, mint a többiek. Az irodalommal már azért sem volt szerencsém, mert nem gimnáziumba kerültem, hanem a kassai gépészeti felsőipariskolába. A komáromi gimnázium és különösen a pozsonyi pedagógiai gimnázium megnyitásuk kezdetétől a születő nemzetiségi szellemiség és írásbeliség bölcsői lehettek. Humán műveltségre összpontosított tantervűkben természetszerűen foglalt el központi helyet az irodalom, a nyelvtudomány. Diákjaik közül kerültek ki az első fiatal lapszerkesztők, kezdő költők, a szerveződő nemzetiségi életben közéleti szerepet vállaló funkcionáriusok. Az ipariban nem merültek fel irodalmi problémák, csak műszakiak. A központtól távol a kultúrbrigádban éltük ki műveltség igényünket. Írói próbálkozások helyett a HU-KO-t építettük, Kunčičén a Klement Gottwald vas- műveket, rozst arattunk. Iskolánk önállósításán törtük a fejünket — a mi első osztályunk még a szlovák iskola magyar tagozataként indult —, s főleg erősen tanultunk. Elkésett „véndiákok” voltunk — többnyire huszonévesek —, pótolnunk kellett a hiányos és régen elfelejtett középiskolai tudásunkat. Az irodalom távoli, idegen vidék volt a számunkra, nem érdekelt, és gyakorlatilag nem is nyújtott érvényesülési lehetőségeket. (Amikor már negyedikes voltam és az iskolának jó háromszáz tanulója volt, egyetlen harmadikosról tudtam, hogy verseket ír, de ő is elkallódott, nem lett belőle költő. Néhányan a végzősök közül később kezdtek írni, az iskolában még nem.)

Mi taszított hát mégis az irodalom felé? Egyik hatóerőként kétségtelenül azt a szellemi nyugtalanságot jelölhetem meg, amely már otthon Is élt bennem és arra késztetett, hogy elmenjek a faluból gyári munkásnak, az az igény, amely a géplakatost tanulásra ösztönözte. Meditáló természet lévén, a gondolati önkifejezés vágya is bizonyára munkált bennem. Mindezek talán még becsvággyal is párosultak. De a másik erő minden bizonnyal az évfolyamtársaim élettapasztalatokban gazdag értelme és szelleme volt, az élénk érdeklődés és szellemiség légköre, melyben például — fölfedezése után — Karinthy humorának hálás és termékeny talaj jutott. Nagy sikere volt közöttünk Vaszary Gábor könnyed, szellemes regényeinek, s osztályunk humorszintjét Darvas Szilárd és Gábor Béla első könyvei emelték. Mert a természettudományos és műszaki tananyag ellenére gazdag képzeletű, játékos közösség voltunk, életrevaló és szellemes együttes, akikben az Oj Szó olvasása folytán hamar kialakult az induló szlovákiai magyar irodalom igényes és kérlelhetetlen bíráló olvasóközönsége. Térben és mentalitásban távol attól, hogy megértsük az új irodalom életrejöttének körülményeit, pillanatnyi helyzetéit és célkitűzéseit. Csak neveket és írásokat láttunk, olvastunk és bíráltunk. A természetesen bennünk élő írodalomeszmény alapjáról értékeltük ezt az irodalmat, s olvasókként általában elmarasztaltuk. Két fiatal író is eljött a körünkbe — a nevükre már nem emlékszem —, korunkbeliek, de nem tettek ránk mélyebb benyomást.

Ebben a sokoldalúan alkotójellegű közösségben kezdett bennem mocorogni az íráskészség és irodalmi gondolkodásmód. Első jeleire már nem emlékszem. Arra sem, melyik osztályban kezdődött. Talán a szabad témájú magyar dolgozatok és alkalmi faliújságcikkek voltak az első megnyilvánulásai. Ebből az időből olvasmányélményeim közül Gorkij önéletírásának első kötetére, a Gyermekkoromra emlékszem, aztán H. G. Wells Önéletrajzára és regényére, a Wiliam Clissold világára. Az angol írónál a gondolkodó-alkotó értelmiségi valóságának romantikája fogott meg, Gorkijnál pedig az élet nyers megfogalmazásának költői szépsége. S persze Karinthy Oj Dekameron\a. az Így írtok ti. De már a filozófiatörténetet is kóstolgattam egy francia marxista szerző népszerűsítő könyvéből, aláhúzva benne a lényeges gondolatokat. Az antikváriumban több könyvet vásároltam, mint a könyvkereskedésben. Itt vettem meg Illyés Gyula könyvét, a Hunok Párizsbant is. De az első, gyakorlati értelmű irodalmi találkozásom a szerzővel akkor történt, amikor az Űj Szóban elolvastam Fábry Zoltán Fiatalok anto- lógiája című kritikáját az Oj hajtásokról, melyet már ismertem. így lett ő számomra

— mindjárt a kezdet kezdetén — az az ember, aki „megmondja az igazat”. Az első antológiánkat érintő, bíráló megjegyzéseivel teljesen egyetértettem, s csodálkoztam türelmes pedagógiai mértéktartásán, mellyel kritikája élét tompította, s így igazát