Irodalmi Szemle, 1977

1977/5 - DOKUMENTUMOK - Kovács Endre: Egy humanista vallomása

izgatna különösképpen, ha egyrészt családi kapcsolataim, Pozsonyhoz való fiúi ragaszkodásom folytán nem vágyódnám ismételten odal (s közben azt hiszem, alig akad ember, aki annyira csak családi körben töltené az ottani napokat), másrészt ha szellemi törekvéseim között nem szerepelne első helyen a szlovákokkal való kapcsolat ápolása és elmélyítése, s így bosszant, hogy egy ilyen „beskatulyázó minősítés” miatt, a különben is oly nehéz szellemi feladat teljesítése kárt szenved. Az az érzésem, hogy a hazai szlovákok még legeredményesebben tehetnek valamit: ők talán megmagyarázhatják, mifajta ember vagyok s jobb véleményre hangolhatják a hatóságokat is. Nagyon kérlek azonban, ezt egész bizalmas közlésnek tekintsd, mert semmi esetre sem' szeretném, ha panaszkodás jellege lenne s újvári barátaim esetleges megütközése csak ártana az ügynek. Te egészen pontosan ismered szellemi múltamat és fejlődésemet, így ha alkalomadtán Štefan Burannal barátságosan el tudsz beszélgetni a kérdésről, hálás leszek érte. Talán Burán, aki szintén ismer, szívesen vállalkozik rá, hogy megfelelő megvilágításba helyezzen.

Bizonyára hallottad, hogy milyen nagy változások készültek életemben. Azért mondom múlt időben, mert már nem nagyon hiszek benne. Én az egész kérdésben egyetlen lépést sem tettem, úgy maguktól gondoltak rám s én a hívásnak szívesen tettem eleget; ha most valami az utolsó percben meghiúsítja, abba is belenyugszom. Az egésznek főleg azért örültem volna, mert megint közelebb hozott volna Újvárhoz. Már pedig

— a Te kifejezésed ez — változatlanul él bennem az „újvári komplexum”, s ezekben a válságos napokban még jobban mélyül. Nem mintha nem lenne itt igen kedvező a helyzetem: úgy szólván az egész egyetem minden tanszékével baráti szeretettel van irántam, a gimnáziumban kevés óra számmal és diákkal előkelő a helyzetem, sok és kellemes mellékkeresetem van, csak éppen idegennek érzem magamat. Igaz, hogy idegennek érzem magamat ebben az egész fenekestől felfordult világban, ebben az értelmetlen nagy háborúban, a tömegesülés áradatában, ahol az igazi mély közösségi érzést lassankint a tömeglelkület sodró ereje göngyöli fel. — Pedig telve vagyok egy csomó fiatalos szellemi tervvel, annyi mindent szeretnék ezen a tavaszon is megvalósítani, oly sok szép könyv sorakozik íróasztalomon, gondolat a fejemben, tudok hinni, lelkesedni, naiv, gyermekes örömmel látom a szellem még mindig alkotó lüktetését, s minden könyvnek, cikknek, melyeket barátaim vagy szellemi társaim írnak, úgy örülök, mintha az én legbensőbb titkos vágyaim válnának valóra. Ilyen áhi- tatps, baráti szeretetel fogadtam dolgozatodat, olvasom cikkeidet, s várom újabb írásaidat. Kevés az időm, futva és kuszáltan (elfáradó kézzel) jegyzem ide mindezt, de az egyszerű könyvrendelés (e levél indítéka] kitűnő alkalom reá, hogy elmondjam, ami már régóta kikívánkozik belőlem: igazi szellemi testvériségben emlékszem a felvidéki Pat és Patachon tréfás szimbóluma mögött rejtőző komoly érzésre, az együ- vétartozás élményére s ha nem is tudom ezt levelekben kifejezésre juttatni, változatlanul él bennem s csak az alkalomra vár, hogy kifejezésre is jusson.

Állandó éber figyelemmel kísérem minden megnyilatkozásodat, sokszor és sokat gondolok Rád, őszinte szeretettel vagyok irántad. Igaz barátsággal J.