Irodalmi Szemle, 1977
1977/5 - KRITIKA - Koncsol László: Rácz Olivér: Álom Tivadar hadparancsa
ITK/ŽX. KONCSOL LÄSZLO _________________ Rá cz Olivér: Álom Tivadar hadparancsa Csehszlovákiai magyar írótól, valljuk be, ritkán olvashatunk makulátlan novellákat, amilyenek Rácz Olivér történetei kedves hőséről, Álom Tivadarról. Novelláskötetének négy darabja (Tábori sakkjátszma, Vidéki szálloda, Bögrécske úr, Alom Tivadar vétke) mestermunka; két-három további novelláját, (Az ismeretlen katonát, Alom Tivadar hadparancsát, Alom Tivadar szabadságát) kisebb hibái miatt nem minősíthetjük ezen az abszolút fokon, noha ezek is kitűnő darabok. A mondottakból következik, hogy remekekben szegény irodalmunk méltán ünnepelheti Ráczot ezekért a novelláiért, s kívánhatja, sőt elvárja, hogy még sok hasonlót írjon a jövőben is. A könyv azonban nemcsak így örvendezteti meg olvasóját, a színéről, hanem a visz- szájáról is, úgy hogy kettős esztétikája alkalmat nyújt napjaink egy lényeges, sokat és gyakran pontatlanul emlegetett műhelyproblémájának, az elkötelezettségnek körülta- pogatására. Más szóval: Rácz gyűjteménye azért is érdekes, mert egyszerre példája egyrészt annak, milyen a remekmű, másrészt viszont annak is, milyen az iránynovella, illetve hogy milyen a művész mély, ősi értelemben vett elkötelezettsége, és milyen a szavaké. Más kérdés, hogy örülhetünk-e ennek a kettősségnek igazán vagy sem. Ha Ráczról, a kitűnő íróról van szó, nem örülhetünk neki. 1. Elkötelezettség, hitelesítő formában Rácz az irodalmi impresszionisták tanítványa, tőlük sajátította el az írás művészetét. Nem véletlenül bújtatta 1944-es versét, A szombathelyi politikai fogház balladáját Oscar Wilde fegyházversének formájába: Wilde-ban az irodalmi impresszionizmus egyik atyját tisztelhetjük. Rácz jelzőkkel telíti prózáját, olykor a túlcsordulásig, s ez az impresszionista stílus egyik alapvonása. Egy példát. A Vidéki szállodának, Rácz egyik remekének azt a részletét, amely szerint Álom Tivadar, a magyar hadsereg zászlósa, egyik kedves olvasmányát hurcolja végig a világháború stációin, s azt tervezgeti, hogy egyszer valahol sikerül majd nyugodtan, civil módon belelapoznia: „... Talán egy tavaszi erdő szélén, ahol a hadvezetőség kiszámíthatatlan intézkedései vagy a sors véletlen tévedése folytán egyszer majd háborútól és vezényszavaktól messze, gondtalanul megpihen, távol fegyver- s vitéztől, távol üszkös romoktól, gyilkos robbanásoktól, alattomos, hirtelen haláltól. Vagy egy- árnyas liget lombos fái között megbújó nyájas tábori kórház hűvös és kemény huzatú, tiszta ágyán, könnyű és veszélytelen sebesüléssel — egy pompás kis húslövés, a karba vagy a combba, pajtás, ez az igazi: egy remek kis húslövés — álmodozó, őszi délelőtt, amikor az orvosok, ápolónők (a kezükön még érezni a szagos szappan üde illatátJ már végeztek a szobavizittel, vizsgálattal, kötözéssel — így lenne jó ..
