Irodalmi Szemle, 1977

1977/5 - DOKUMENTUMOK - Szántó György: Levelek a rabságból

kifejezetten antifasiszta Jellegű politikai munka folyt. Rostislav KorCák, aki hajdan szerkesztőtársa volt Strakának a Slovenský východ című lapnál, a Nové obzory évkönyv 7., 1965-ben megjelent számában így ír róla: . A megszállás alatt tagja volt ellenállási csoportunknak, amely az 1939—1941 közötti években a Český kurýr elnevezésű náciellenes illegális folyóiratot adta ki.”

1941. március 12-e után azonban az antifasiszta ellenállás nélküle küzd tovább. Ekkor kerül Anton Straka, akinél felforgatónak és állemellenesnek mondott anyagot találnak, a Gestapo-ra; E. F. Burian és Nina Jirsíková színpadi művészek ugyanaznap kerülnek a pribékek kezére.

„József Attila csehszlovák diplomata-barátja” című tanulmányában (Filológiai Közlöny, 1964/1—2., 187. old.) írja Gál István Straka budapesti távozásáról: „...a.fő kifogás a péntek esti összejövetelek baloldali jellege volt. Sikerült Pestről való visszahívását elérni, 1936-ban.”

E közlés azért fontos, mert midőn özvegy Strakáné annak idején a Petschek-palotá- ban, a prágai Gestapo székhelyén megpróbált tudakozódni férje sorsa felől, megtudta, hogy magyar bejelentés súlyosbította helyzetét.

Anton Straka baloldalisága és antifasizmusa közismert volt. Zuzana KoCová, E. F. Burian özvegye és színházának krónikása már kommunistának mondja őt okmány- és adatgyűjteményében.

Mindezt szükséges volt elmondani, hogy a magyar olvasó, aki más tájakon élte meg a „Karmos évek” történelmét, megértse Anton Straka útját' a fasiszták börtönébe és koncentrációs táborába. S most mélyedjünk el a levelekben, amelyeket élettársa, Vera Straková bocsátott rendelkezésünkre.

1944. február 20-án kelt levelében, vonalazott papíron ír családjának Anton Straka cseh nyelven: „Utolsó két leveletek nemcsak tartalmával, de hangjával is örömöt keltett bennem. Tán a virradat, a kikelet, a lelki egyesülés előjele ez? A család gyorsna és elháríthatatlanul közeledő szétválása előtt? Hiszen J. és M. (Jan és Milan, idősebb fiai — Sz. Gy.) már hamarosan elhagynak bennünket; tanulni, dolgozni mennek; M. tulajdonképpen már most is csak vendég odahaza. Lassan, de biztosan válunk szét már; csak most tudatosítom, hogy az én szüleim is 1920-tól egyedül maradtak, egyetlen fiuk nélkül. Nagy ritkán jelentem meg otthon ... El tudom képzelni, mit éreztek magányukban a kassai öregecskék, hiszen mindent, egész öregkorukat merőben másként: a fiuknál képzelték el! Ö azonban a saját sorsa által kijelölt útját járta — idáig

— és tovább? Ki tudja, mi vár még rá??? S a fiai is járják a maguk sorsjelölte útjukat — egyetlen, csupán egy lélek marad mellette, hogy majd lefogja kialoó szemét...” Bautzenből írja e levelét szeretteinek. Az ottani fegyházből, mint írja, koncentrációs táborba viszik, nem tudja azonban, vajon egyenesen vagy a prágai Pankrácon át. „Hacsak nem szól közbe valami felsőbb hatalom! Azáltal persze időben eltolódna találkozásunk, én azonban törthetetlen bizalommal egyre előre tekintek. A sors jól tudja, mit és miért csinál... Ha a Pankrácra vinnének, látogassatok meg, ti, gyerekek is!...” Március 12-én, pici betűkkel, 24 sort ír haza egy levelezőlapon, amelyen utoljára szerepel Bautzen neve, a Hitler-bélyeget egy nappal ezután látták el keltezéssel. „Nagyszerű lelki kiegyensúlyozottság jegyében, nyugodtan tekintek a jövő elébe... Örülök a prágai viszontlátásnak!... Március van: Komenský és Masaryk születésének hónapja, édesanyám hónapja, a Kikelet, a Világosság, a Nap hónapja!..." S költeménybe illő szavakkal fordul a lapon egy mindenütt Jelenlevő, mindent betöltő és éltető, titokzatos erőhöz, hogy tegye lehetővé mindenkinek helyesen felismerni és elvégezni a feladatát, s ne engedje, hogy az akkori bűnökért és hibákért a következő nemzedékek szenvedjenek.

Anton Straka valóban a Pankrácba került. Karéi Kasl, egykori cellatársa, ma prágai egyetemi tanár, 1945-ből származó feljegyzései szerint a terezíni kiserődből a pankráci 292-es számú cellába szállították, ahol márciustól tartották fogva. Kasl leveléből kitűnik, hogy Strakát május 24-én indították útnak Gross Rosen felé. így emlékezik rá:

. Együttlétünk alatt sokat elmondtunk egymásnak, azaz inkább én hallgattam őt. Oly szeretettel emlékezem vissza rá s oly sok igazi segítségért és szívességért tartozom neki hálával. Beszélt nekem a jövőben megvalósítandó terveiről. Annyira várta az új életet, előre örült már feleségének, fiainak, a Szlovákiában, Kassán végzendő mun