Irodalmi Szemle, 1977

1977/5 - NAPLÓ - Tőzsér Árpád: Vilém Závada verseiről

Hívok istent, hívok embert,

De nem segít rajtam semmi.

Egy szelíd hang szól a mennyből:

Higyf! — de én nem tudok hinni.

Tudott hinni. Noha nem égi biztatásra. A roskasztó élet őt nem hajlította meg, a sorozatos érzelmi kudarcok nem tették cinikussá, érzéketlenné. Tudott hinni. Ha hite keresztté vált, viselte úgy is, törhette vállát, botladozhatott a nagy fa alatt, ment előre akkor is.

Hitet tudott adni az utódoknak is. Adynak főképpen.

Vörös az ég alja,

Szélvihar lesz holnap:

Azok a vén romok Mind-mind leomolnak ...

Adynak, a Ki látott engem? költőjének.

Hallják a mi hangunkat, de Meg nem látnak sohasem ...

Nézek magamba. Látom a szenvedélyek erdőtüzét. Kopognak a tűzben, szétmállanak csontjaim. Látom a lángban Vajda szakállas fejét. Látom őt.

Varga Imre

Vilém Závada verseiről

A cseh Vilém Závada költészetét az irodalomtörténetek inkább a meghatározottak, mint a meghatározók közé szokták számítani. Első kötete alapján F. X. Salda, a cseh Németh László 1928-ban az akkori cseh költészet élvonalába, közvetlen Jifl Wolker, Josef Hora, Jaroslav Seifert, Konstantin Biebl és VI- tézslav Nezval mellé sorolja a fiatal költőt. De valahogyan később is mindig csak sorolják valahová. Hol a szürrealizmushoz, hol a naturalizmushoz, hol a bibliához, hol Karéi Hynek Mácha és Jan Neruda népnemzeti hagyományához.

Pedig Závada költészete nem a különféle költői iskolák által meghatározott, hanem bizonyos értelemben meghatározó, fenomenális költészet, s mint ilyen, Nezval költészete mellé kívánkozik. Pontosabban: Nezval és Závada költészete azok a határesetek, amelyek között a cseh költészet tartományai (a húszas évektől 1945-ig, s a felszabadulástól máig) elterülnek. Nezvalt elsősorban a poetizmus kicsattanó vitaiizmusa, a nyelv valóság-felszabadító erői ihletik, Závadát elejétől végig a fogható valóság: a nyomott hangulatú bányavidékek, a falvak, a nagyvárosok, az ember-kozmosz (társadalom) és természet súlyos valósága.

Konstantin Biebl szerint Závada költészete „fényes magasságokba törő fekete naftaforrás”. S költőnk valóban mindig a föld felől tör az ég felé, a valóság oldaláról közelít szürrealizmushoz, naturalizmushoz, bibliához és Neru- dához. De közelít. S természetesen nemcsak a kapásból említett irodalmi irányzatokhoz és géniuszokhoz, de az egyéb szellemi források hosszú sorához is, pl. Jaroslav Vrchlickýhez, a példaképhez, Petr Bezručhoz, az osztravai