Irodalmi Szemle, 1977

1977/5 - NAPLÓ - Varga Imre: Hit és tudás párbeszéde

Megunott az élet, rettegett a halál:

Vigasztalást egyik se másik nem ajá’l;

Nincsen embernek most imádott bálványa;

Nem tud mást szeretni s önmagát utálja ...

Kimúlt e világból, sírba is kísérték,

Minden lelki épség, régi jó vitézség.

Emberek most gépet gyúrnak kardjaikból,

S gépet csinál egyik ember a másikból...

Hit és tudás párbeszéde — írtam föl a kissé középkori lejtésű címet írásom tetejére. Vajda nem volt hívő — a szó vallási értelmében. Hite a forradalomban volt: az eljövendő testvériségben, szabadságban és egyenlőségben. Romantikus hit volt ez vajon vagy tapasztalatból szűrt tudás? Tudás, bölcsesség (írom politikai iratainak, visszaemlékezésének ismeretében), de nem romantika nélküli. Korai versei között olvasható egy Franciaországhoz írt darab. A vers akkor született, mikor Vajda hírét kapja, hogy Oudinot tábornok, az Olasz Köztársaság ellensége, a pápaság támogatásáról beszél. A költőt mélységesen elkeseríti, hogy a szabadság bölcsőjében most az olasz népuralom letörésére szövetkeznek a fegyverek. Ekkortájt veti papírra a Magyarország-szerte szeretett Bérangérhez címzett versét, ebben a jó öreg francia poétát hazájába hívja, írván, hogy itt még él a forradalom eszménye, van még nálunk — becsület. Ilyen verseket ír a fiatal költő a szabadságharc idején. Krisztust ,,elvrokonként”-t, a néphatalom első hirdetőjeként tiszteli és invokálja. S mi a néphatalom záloga? A már leírt három szó: szabadság, egyenlőség, testvériség, aminek Krisztus is korai hirdetője volt, s ügyét később a később a magukat Jézus követőinek nevező jezsuiták árulták el.

Ez a hit tehát erősen eföldi. A hit kulcsszó, példát rá! A Sirámok-ban a költő az önmagát másokért föláldozni tudás lehetőségében bízik. De ez az önfeláldozás sem adatik meg:

Ugye keserű egy pohár?

Itta ezt több jó bolond már!

S mind azt hitték, üdvözítnek;

— Nekem már e hitem sincs meg.

Néhány lapot fordítva pedig:

Minek hittél, mért reméltél?

Mi a hit, nem ismered?

Kereszt, mit ha hűn viseltél,

Végre ráfeszítenek.

Ugyanebben a versben, néhány strófával alább:

Fájdalom kell e világnak,

Gunykacaj, metsző hideg,

Hit, remény itt nem használnak,

E világ nagyon beteg.

%

Az Aranykor évében íródott a Csüggedetlen. Olvassuk el belőle ezt az adys átkot:

Hulljon a romlás kéntüzesője;

Mint Sodomát temessen el;

S a kiégett hit, szeretet hamva Legyen a tartós szemfödel.

Valamivel korábban íródott a most idézett soroknál a Gina emlékére írt versfűzér. Ebből másolok ide egy szakaszt.