Irodalmi Szemle, 1977
1977/5 - NAPLÓ - Varga Imre: Hit és tudás párbeszéde
házasságba viszi szerelmesverseinek ihletőjét. Mi lett volna a kapcsolat vége? A pénzre, fényűző életre vágyó üresfejű múzsa — Kratochwill Georgina — el tudta volna viselni az állandó nélkülözést? S a költő — ha megkapja a hőn óhajtott Szépet —, nem undorodik-e meg nyomban tőle? Jó úgy, ahogy történt, az imádott Gina egy Eszterházy gróf felesége lett. Istennővel vagy múzsával nem lehet családot alapítani. Az első modern magyar költő tehát szegény emoer volt. Pénzt, elismerést szűkén kapott. Szerb Antal Magyar Irodalomtörténetében olvashatjuk ezt a két anekdotikus mondatot: A költőt „azzal vádolják, hogy az osztrák kormány kifizette. Ez a vád és hogy Toldy nem vette fel irodalomtörténetébe, nagymértékben hozzájárult elkeseredéséhez, pesszimizmusához”. Az olvasó elmosolyodik és rosszallóan megcsóválja a fejét: ejnye-ejnye, minő érzékenyek olykor ezek a poéták. S ha Vajdáról szó esik valahol, ő máris bele tud szólni a beszélgetésbe: Aha, ő az a pasas, aki azért lett boldogtalan, mert nem került bele Toldy irodalomtörténetébe. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű! Igaz, hogy az el nem ismerés is hozzájárult a költő búskomorrá válásához, különösen ha ez a mellőzés az anyagiakban is érezhető volt. A Gyulai Pál vezette írói segélyegylet nem támogatta a Virrasztók költőjét legválságosabb napjaiban sem. A kor elismert kritikusegyénisége nem szerette Vajdát s Gyulait sem a költő. Tudjuk, Arany is fanyalogva beszélt róla: gyönge rímeit és pongyola verselését kifogásolta. S ettől lett a poéta pesszimista? Hiszen ifjúkorában rövid színészi pályafutása, pár hónapi nevelősködése majd a kataszteri hivatalban betöltött állása alatt petőfis humorral viselte el az élet orrbavágásait. Később kimerült volna? Elvesztette hitét? Nézzük röviden, mi történt a kurta ifjúkor után. A szabadságharc honvédhadnagyát közkatonaként besorozzák az osztrák hadseregbe. Egy évet katonamundérban szolgál Páduában. 1855-től a Magyar Sajtó munkatársa. Bár első verseit már 1844-ben közli, csak ekkortájt kapcsolódik be az irodalmi életbe. Versel szorgalmasan és cikkeket ir, hogy nyomorán enyhítsen, öt éven át egy képes hetilap szerkesztője. Van idő, hogy két lapot is szerkeszt egyszerre. Anyagi gondjai akkor nincsenek, verset viszont alíg-alig ír. A hatvanas évek elején meghal édesapja és édesanyja is. Vajdának a parasztsorban élő nővéreit is támogatni kell. S ami pénz kevés egy embernek, még kevesebb háromnak. A költő kétségbeesésében, mintegy a nyomor elől menekülve, Bécsbe fut. A császárváros kancelláriának sajtóirodájában kap állást. Két évre rá újra Pesten van; a drága haza fővárosában nyomorog. Cikkeket ír, politizál. Ne hallgassuk el azt sem, hogy 1870-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választották, de igencsak sovány vigasz lehetett ez a kései és kétes elismerés. Látjuk, élete nem engedte meg a kor nagyszerű elméjének, hogy irodalmi ábrándokba merüljön. Keserű öröm: üröm. Mert az újságírói robot nagyobb lélegzetű költői munkától is elvetette az időt. Pedig milyen gyönyörűt alkotott hosszúversben is. Az Alfréd regénye első részének világpusztulása páratlan a magyar költészetben. Vajdát jórészt úgy ismerik, mint a természeti világ, a vaáli erdő, a csillagos ég és a szerelmi szenvedély énekesét. Am olvassuk el az Aranykort; a kapitalizmusról hosszú ideig nem írtak utána ilyen lényeglátó sorokat. Rengeteg ős erdők, tündérek tanyája, Éhes sáskarajtól tőbül mind kivájva ... Szív helyett gyomornak szolgál a természet Nem lel abban senki már gyönyörűséget. Ami természeti, nem jó az immáron, Emberkéznek szennye fűvön, fán, virágon. Mi hajdanta termett, most úgy van csinálva Rabbilincsre verve istenek munkája! Való ami való, hogy szépen tenyésznek Tudományos dolgok s minden mesterségek; Nagy az ész munkája, gőzhajója, útja: Csak az ember maga műve nyomorultja!
