Irodalmi Szemle, 1977

1977/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Mészáros László: A jövő valósága (befejező rész)

A világűr méreteinek hasonlatával illusztrálva a nehézségeket: még a Holdon is csak íelderítők Jártak, a Naprendszerből mindössze egyetlen szonda tart kifelé, a visszatérés lehetősége nélkül. Korai tehát a világűr meghódításáról beszélni. Ahhoz sokkal szorosabb együttműködésre és sokkal nagyobb energiák uralására van szükség. Ciolkovszkij szerint a Föld csupán az emberiség bölcsője. És tulajdonképpen mi még csak a játékainkat dobáljuk ki a bölcsőnkből.

8. 4. A világűr küszöbén állva egészen más fényben tűnnek fel az egyes megoldhatatlannak vélt és hitt problémák. Kardasev szovjet csillagász szerint abban az első civilizációs fázisban élünk, amely csak a Földünkre szorítkozik; a második fázisban már a többi bolygóra is eljutunk majd, a harmadik fázisban pedig az ember galaktikus birodalma a Tejútrendszer más részeire is ki fog terjedni. Az Egyesült Államokban az elmúlt évben átütő sikert aratott Adrian Berry: A kővetkező tízezer év című könyve, amelynek ez a mottója: „A növekedésnek nincsenek határai. A gazdasági és műszaki fejlődés folytatódni fog nemcsak a jövő században, hanem a jövő évezredekben is” (Valóság, 1975/7). Berry tehát mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy a címben szereplő időskála csak az egyén számára döbbenetes, de az emberiség számára egyáltalán nem az. A valóságban természetesen egy ekkora időszakasz beláthatatlan, s ezért is áll a „vízió” fogalom a könyv alcímében (A vision of Man’s Future in teh Universe). Berry látomásai azonban mindenképpen logikusak, megalapozottak és — optimisták. Szerinte például a nukleáris háború réme is csak rövid távon, inkább éves, mint évtizedes távlatokban veszélyezteti az emberiséget. A népszaporodási hányadot azonban a jövő század közepéig mindenképpen az évi két százalékra kell álandósítani. Berry először a Hold benépesítésének lehetőségeit fejti ki részletesebben. Véleménye szerint a jövő század közepéig néhány százezer főnyi telepes csillagászok, kohómunkások, tudósok stb. fognak a Holdon lakni. A Hold után a Vénusz következik. Mint tudjuk, a Vénusz megközelítőleg akkora, mint a Föld, de a légköre 90 százalékban széndioxidból áll, s a felszíni hőmérséklete 100 kg/cm2 légköri nyomásnál pedig körülbelül 400 C°. C. Sagan 1961-ben közzétett tanulmánya óta azonban felcsillant a Vénusz lakhatóvá tételének lehetősége is. A Vénusz széndioxidban gazdag légkörét algák „injekciójával” ugyanis szénre és oxigénre lehetne bontani. A vízgőz vízzé sűrűsödését követő többszöri nagy esőzés után a bolygó felszínének hőmérséklete a 20—30 C° körül állapodna meg. A roppant egyszerű terv nem is lenne túlságosan költséges: megvalósítása mintegy 10 milliárd dollárba kerülne. A fegyverkezésre költött évi 300 milliárd dollárral szemben ez valóban olcsó vállalkozás lenne, jelentősége és haszna pedig szinte fölbe- csülhetetlen. Berry szerint az első (körülbelül 1000 főnyi) telepesekből háromszáz év alatt egybilliós új emberiség születhene, ami 330-szor annyi lenne, mint a Föld lakosainak jelenlegi száma. Megdöbbentő távlat: már nem az ember, hanem az emberiség fogja megsokszorozni önmagát. Berry részletesen tárgyalja még a Naprendszer mesterséges bioszférává való átalakítását (az ún. Dyson-szféra), valamint a galaktikus birodalom kialakulásának a lehetőségeit is. A sci-fi írók feltételezése, miszerint bizonyos fekete és fehér lyukak a szupertér bejáratai és kijáratai, amelyen egy jel vagy akár egy űrhajó is átjuthat a saját világegyetemének egy másik részébe, ma már komoly tudományos munka tárgya. Az einsteini időparadoxon ugyanis tulajdonképpen lehetetlenné teszi a leszűkített értelemben vett űrhajózást, a csillagközi közlekedést. A szupertér belsejének nulla ideje tűnik az egyetlen lehetséges megoldásnak. Még akkor is ha ma még mindez túlságosan fantasztikusan hangzik. De talán csak nekünk; az unokáinknak minden bizonnyal már valós problémát jelent majd.

8. 5. A legreálisabb, a legfantasztikusabb vagy akár a legőrültebb lehetőség, jövőkép is egyelőre csak eszme, amelynek a megvalósulásához konkrét gyakorlati tevékenységre van szükség. Tehát mindig megtörténhet, hogy majd egy váratlanul felbukkant harmadik lehetőség valósul meg. A problémának fontos társadalmi vonatkozása van: minden fejlődő társadalomnak nyíltnak kell lennie az új felfedezések, találmányok, elméletek stb. iránt, ha nem akar lemaradni az új kor kezdetéről. Ez az új iránti érzékenység különösen fontos az olyan problémák súlya alatt, mint például az energiaválság, a megbolygatott bioszféra, a társadalmi kötelékek bonyolódása, az interakciók felgyorsulása, az értékek devalvációja — és így tovább. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy