Irodalmi Szemle, 1977

1977/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Balogh Edgár: Brassói próba (Részlet egy emlékiratból)

netben — s ez különösen megragadott — románok a pásztorok. Hozták ajándékaikat az újszülöttnek, s egyelőre kulcsot, bicskát, dohányzacskót raktak Mária elé bárány, kecskolló, sajt, orda helyett, a dölyfös gazda pedig vajnak a pénzestáskáját oldotta le. Gyorsan vissza is vette, hogy már siessen is, tejeskocsija kint várt az utcán. A furulyaszó, a pásztorbotok dobbantása, a szilaj hegyi tánc már igazi volt itt, az emberek melegétől befűlő kis helyiségben, és a hagyományos jelképrendszeren át mai mondandónak tetszett a végszó:

Víg örömmel ismét, hogyha velünk jártok, e mutatványinkat látni akarjátok, e juhpásztorokkal egy úton járjatok!

A sörgyár fenyőgallyakkal feldíszített nagytermében zajlott le a székely alkalmazottak ünnepsége. Nem voltam jelen. Nagyváradra hívtak, ahol munkások és haladó polgárok irodalmi törvényszék ürügyén népes gyűlést szerveztek, hogy a Magyarországon bíróság elé állított népi írók műveit megismertessék. Már a MADOSZ brassói kongresszusán határozatban fejeztük ki szolidaritásunkat az alföldi parasztnyomor ellen küzdő írókkal (Méliusz József volt az indítványozó), s a Korunk is levetette már 3 dogmatikus előítéletek zubbonyát: Gaál Gábor éppen ezekben a napokban utasította vissza Hatvany Lajosnak a népi írók, Illyés Gyuláék és a Márciusi Front éllen emelt liberális kifogásait. Érthető volt a szakszervezeti közönség és a radikális polgárok, no meg a balfelé tájékozódó kispolgárság véleményének kedvező változása is a nemzeti és parasztkérdésben. A Katolikus Kör erre a célra bérelt helyiségében Csehi Gyula nyitotta meg a gyűlést, majd Turnowsky Sándor, az egykori galileista próbált az „ügyész” szerepében fenntartásokkal élni, de nyilvánvaló volt, hogy eleve a kezemre játszik, s végül a népi írók védelmére elmondhattam a magamét.

Féja Géza műve, a Viharsarok alkalmat adott arra, hogy a népfront keleteurópai feladataira hívjuk fel a figyelmet, szemben az új Drang nach Osten hitleri veszedelmével.

Zsúfolt vonaton, hosszú órákon át csomagok és utasok közt szorongva siettem haza Brassóba. A betlehemes játék sikerét egy kis kocsmában borozgatva maga Szent József mesélte el. Meg is írtam, megjelent a történet vagy háromszor az eltelt közel négy évtized alatt. Ott a sörgyárban már igazi volt az orda, a vaj, a bárány, még a Nemesember kardja is (húsz lejért szerezték kölcsönbe a tüzérlaktanyában), a karácsonyfát a cselédleányok díszítették fel gazdáiktól szerzett cukorkával. És a rengeteg nép! Ott tolongott ezer ember a teremben. Negyven szegény székely gyermeket vendégeltek meg a betlehemi játék után (egy bizottság hetekig járta a családokat és állapította meg az érdemlegességet), csizmát kaptak és meleg ruhát.

Akkor nem írhattam meg, ma hozzá tehetem: a jövedelem fele a Vörös Segély útján azoknak jutott, akiknek a hozzátartozója a spanyol köztársaságiak frontján küzdött a Nemzetközi Brigádban.