Irodalmi Szemle, 1977

1977/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Balogh Edgár: Brassói próba (Részlet egy emlékiratból)

udvara, a bertalani városrészben szellős műhelye, ahol szürke köpenyben állt sodronykészítő gépe mellett, s gyártotta az ágybetéteket, mindenkori eleganciája és harsány jókedve, vendégszerető gavallériája és a kérdéseket ötletesen megforgató, de sohasem cinikus vitázó modora a polgáriasodás kezdetén fellépő reformerek Jókai-hőseire emlékeztetett, ízes székely kiejtése ugyanekkor a faluról érkezett új városi honfoglalót árulta el, alkalmazkodása és lobbanékonysága, óvatos (olykor váratlan hallgatásban megnyilvánuló) türelme és önfeláldozó merészsége a végletek feszengéseiből ígért pályaívet. Sudár alakja lenyő, szemében a csíki havasok. Nem egyszer bíráltam, ha hiúságán értem, de tudtam mindig: élenjáró. A dolgok tudományos elemzésére nem volt hajlandó (a Korunk előfizetője volt, de a lapot nem olvasta), ösztönösségében azonban nemcsak a népvezér rejlett, hanem a művész is: jó tíz évvel megismerkedésünk után ismertem meg igazán, önéletrajzi regénye, a Nehéz kenyér olvas- tára. A MADOSZ-kongresszus küszöbén megértette, hogy nem elég kiállása •a hatóságok előtt, sem a felajánlott pénze, a Kolozsvárról érkező utasítások végrehajtása, avagy a lelkes szónoklás, hanem meg kell találni a szervezés különleges formáit is, hogy medret találjon a népi erjedés, a társadalmi mozgás.

Ma már magától értetődő a szociális kategóriákban meg konkrét kisközösségekben való gondolkodás, akkor azonban tömeg és vezetés viszonyában újszerű volt, hogy szakosztályokra bontsuk a felelős forradalmi munkát, s az 1937. november 14-én megtartott kongresszuson már külön vitassák meg földművesek, kisiparosok és — először a mozgalom történetében — „székely alkalmazottak” a maguk kérdéseit, nem is szólva a munkásmozgalom hagyományos felépítéséből átvett női és ifjúsági szakosztály üléseiről. A tényleges rétegek és kisközösségek megkülönböztetésével konkréttá vált tevékenységi mezőnyök és vonalak lehetővé tették a benyomulást a tömegek életébe, s maguknak a különleges kategóriáknak is új lehetősége nyílt a felfejlődésre. Nem tenném mindezt szóvá, ha később, a felszabadulás után, nem ilyen társas szervezés vezette volna sikerre a MADOSZ folytatásaként kibontakozó Magyar Népi Szövetséget, Románia demokratizálásának és a szocializmusra való áttérésének a magyar nemzetiség részéről nyújtott történelmi támaszát. Természetesen mindez nem helyettesíthette a nagy történelmi erők nyújtotta helyzeteket, de igenis, jól járult hozzá az alkalmak felhasználásához. A brassói népmozgalom ennek a későbbi országos megnyilvánulásnak volt konkrét-szociológiai modellje.

A kongreszuson nemcsak célzásokban, hanem a romániai magyarság sorsvállalásában is kifejezésre jutott a Vásárhelyi Találkozó nemzetiségi programadása, s amikor a szakosztályonként lepergett viták eredményét röpiratba foglalva közreadtuk, már a kiadvány címe is meghirdette a MADOSZ rányí- lását az összproblémákra, megszólaltatta a demokratikus egészt: Mit kíván másfél millió magyar? Olyan egyetemes állásfoglalás bontakozott itt ki, melyet nemcsak egy „baloldal”, hanem bárki és mindenki elfogadhatott, ha őszintén kívánta a románaii magyar kisebbség egyenjogúságát és társadalmi fel- emelkedését, a román néppel való együttélés emberségét és a fenyegető há- háború elhárítását. A kongresszus egyik jellegzetessége mindenesetre a falusi nyomor elöl Brassóba tódult, de viseletéből és szokásaiból, a paraszti gondolkodásból még ki nem bontakozott szolga- és napszámosréteg jelentkezése volt. Erre a sokezres tömegre még sem az úri Országos Magyar Párt sem a legális munkásmozgalom (szociáldemokrácia és szakszervezet) nem volt hatással. Jellemző, hogy a népi célzatú Székely Társaság sem fogadta be tömegeiket, sőt, doktrinér marxista értelmiségiek és előítéletesen óvakodtak eddig ettől a templomozó, korcsmákat megtöltő, hírhedt külvárosi tánctermek