Irodalmi Szemle, 1977
1977/5 - LÁTÓHATÁR - Závada, Vilém: Apály, Egy parasztasszonyhoz, Az utolsó ítélet angyala, Kétségbeesés (versek)
VILÉM ZÁVADA Apály Életem száraz elemeit a napra kapcsoltam Tüdőmet üzemanyaggal a hegyekben s erdőkben töltöttem föl Szemem a mezők tejföl-sűrűségű gyöpén legeltetgettem Fáradtságomat és szomorúságomat az ég kékje oldja S a világot az ifjúság ózonos magasából nézem Még tele van olvasztott fénnyel a szemem Még ott fürdik benne a vakító tenger Még az ifjúság ereje dörög szívemben De a megáradt élet — a folyók áradnak így meg tavasszal Gyorsan apad s az emlékek kiszáradt ága marad csak Úgy vágódtam ki magamból akár egy féktelen kedvű madár de majd egy napon falak útvesztőjében találom magam akár a lépre csalt madár a madarász kalitkájában Tündöklő szemében a félelem sok szárnya verdes s egyre acélvesszőkbe üti a fejét Mellette sok ember jön-megy elsiet az ő bajára mind vak és siket szívükkel lelkűkkel nem élnek szenvtelenek mint a heréitek s nem látják mint pusztul az élet mint hajtják el még csírában s magukhoz édesgetik megfogják megnyomorítják ha mégis megszületik Hogy az éhségtől vonagló beleim elhallgattassam szivem is leállítom éhezzen az is Nem élek immár a kenyérmezők jó illatával Nem részegít a levegő — akár az éter — többé s nem pumpál több vért a piros nap belém Beteg fogként kínoz üres életem Siratom magam ha lopom a napot Összébb húztam a nadrágszíjam s lámpámban a kanócot lejjebb csavartam de első szülöttségem jogát nem adtam el még soha hiába szivattyúzták ki lelkem s töltöttek gyomromba hamis igéket Volt bátorságom titokban elszenvedni az éhséget fájdalmat fagyot Kicsi koromtól kitárva minden ajtóm nappal s éjjel is bejöhet hozzám bárki mint nyitott házba S jönnek is hívás nélkül s bennem maradnak
