Irodalmi Szemle, 1977
1977/5 - Duba Gyula: Hagyományainkról
Hagyományainkról Május, a forradalmi múlt megünneplésének és a békének a hónapja, jó alkalom, hogy utat mutató nemzetiségi hagyományainkra emlékezzünk és követendő példát jelentő eszmékről, gondolatokról — elődeinkről szóljunk. Olyanokról, akik előfutárai voltak jelenünknek és elődei mai törekvéseinknek. Személyes hangon szólok róluk s elmondom, hogy amikor jelen számunkat szerkesztettük, hogyan találkozott a szerkesztőségi asztalokon a múlttal a jelen és a szűkebb pátriával a nagyvilág. Mert ez az ünnepi szám szinte követhetően és törvényszerűen már-már maga hozta létre önmagát. Az anyagszerveződés folyamatának indító pontján ott volt mindjárt Fábry Zoltán korai könyvismertetése Szántó György könyvéről. S mellette az Írást kísérő, a valamikori Periszkóp című lapot említő jegyzet. Mintha üzenet lenne félévszázad távolából: írónk szellemének fiatalos szenvedélye és igazságkeresésének egyetemes távlatai a művészetek lényegét próbálják körülhatárolni. Fábry Zoltán már ebben a korai eszmefuttatásában is jelzi, hogy későbbi felismerése és programmá emelt meghatározása — Hazánk Európa — művészi alkatából fakadt. írásához jó dokumentumként társul Krammer Jenőnek csupa szívvel és ragaszkodó szeretettel teli levele Kovács Endréhez, melyben határtalan emberségének és gondoskodó segítőkészségének adja tanújelét. S maradva a leveleknél, a következő adalék századunk nagy emberi tragédiájának egyikéről szól: Anton Straka lágerlevelei máig fájó hitelességgel mutatják fel a humánumnak a fasizmus idején való európai drámáját. Ezek a rövid, meghitt üzenetek hitről és emberségről beszélnek, szólnak annak az embernek a hangján, aki szlovákként a csehszlovák diplomácia képviseletében Budapesten élt és nagyon sokat tett a nemzetek testvéri együttéléséért tájainkon. Az írások és dokumentumok érzelmi és értelmi tartalmából szép emberi világ képe épül: humánus és igaz eszmék rendszere. S mintha csak a tennivalókra hívná fel a figyelmet, szól interjújában Balogh Edgár — Fábry Zoltánnak hű szellemi barátja és szocialista européerségben méltó fegyertársa — egészen Kolozsvárról: „Én bizony cseh és szlovák, magyar, román, ukrán, szerbhorvát és szlovén, osztrák iskolákban egyaránt kötelezővé tenném a közös történelmi emlékezést, a kölcsönös ismeretet, messze azon a kereten és fokon túlmenően, ahogy az már eddig is egészségesen kibontakozott.” A múlt ismereténél tartunk, így évfordulója kapcsán jelenik meg a sorban Vajda Jánosnak, Ady „Montblanc emberének” alakja, a múlt századi nagy magyar költőnek a szellemisége, hogy a nemzeti történelem sötét időszakáról szólva az emberi szabadság szükségéről és értékéről szóljon hozzánk. Comeniusnak nemzetünkhöz való viszonyáról brünni tanárember s egyben történész-kutató beszél: Richard Pražák. Tíz éve halt meg Forbáth Imrénk, most költészete kapcsán bukkan fel előttünk, ránk néz egy villanásnyi időre bölcsen hunyorgó, szürke szemével, apró mosolya melegít. S mintegy az épülő szellemi közeg összefogására és kiszélesítésére régi levelek és fényképek, folyóiratok és könyvek jelennek meg a volt sarlós, DUBA GYULA
