Irodalmi Szemle, 1977
1977/4 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Jegyzetek a novella „csöndjéről”
jFBmw'mm.cú) Jegyzetek a novella „csöndjéről” A kötet írásait költő írta, ezért akár természetesnek is tűnhet az elbeszélő stílus erős lírai telítettsége és az írói valóságszemlélet költőisége. A kérdés csak az, hogy a prózadráma műfaja, a novella el- bír-e ennyi és ilyen jellegű költőiséget? Tóth Elemér első novelláskönyvében szerelemről és halálról olvashatunk. A temetőbe vezető lépcsősoron meghal egy elhagyatott, magányos öregember. A háború után kisfiúkat öl meg egy véletlen robbanás. Egy katona találkozik a lánnyal, majd amikor gyereke lenne tőle, elhagyja őt. A gyámoltalan gépszedő rádöbben, hogy a novella, amelyet éppen szed, a felesége házasságtöréséről szól, s amikor hazamenve erről megbizonyosodik, úgy fejezi be életét, ahogy a novellában áll: kinyitja a gázcsapot. A súlyos beteg, operált férfit hónapokig nem látogatja meg a felesége: világát éli talán. Főiskolás lány élete legszebb napját éli meg a furcsa, híres festővel. Egy öregasszony meghal, miután élete elvonul lelki szemei előtt. A romantikus fiú szűzlánynak vél egy könnyű nőt. Ugyancsak ő megundorodik szerelemre éhes asszonyoktól... Egymondatos témák, néha közhelyesek. Semmiképp nem egzotikusak, nem hivalkodóan csillogók, mindennapi életünk történetei. De számunkra most nem a témák a fontosak, hanem a hősök magatartása, életérzése, erkölcse, az a szerencsétlen „differencia”, melynek következtében férfi és nő találkozása sohasem sikerül, torzó marad, bár drámává nem érik. S bár a találkozások-helyzetek általában beteljesednek, rendre kiábrándulással végződnek. A kiábrándult többnyire a férfi — fiatalember —, aki tisztább, lelkileg teljesebb a nőnél, idealistább vagy romantikusabb. Néha viszont ő az erkölcstelen, cinikus vagy gyáva. Rövid és esetleges, sokszor egyszeri találkozások után kiderül férfi és nő testi-lelki egyesülésének a lehetetlensége. De az elválások nem tragikusak, drámákat nem eredményeznek, tompaság, közöny és csömör marad utánuk. Kiábrándulást és rossz közérzetet eredményeznek. Szkeptikus gondolatokat, kérdéseket sugallnak: sajnos, ez már így van, de miért van így, miért kell így lennie? Felelet nincs. Ez van, ilyen a világ. Ilyenek vagyunk, emberek. Mielőtt bővebben elemeznénk a novellák világát, nézzük meg bennük az író egyéniségének a jelenlétét! Említettük már az expresszív lírai hangvételt, s tegyük még hozzá, hogy ehhez — anyagszervezőí elvként — filmszerűség és szaggatott vágástechnika társul. Képek ugranak egymás mellé és egymás után, mint a diapozitív vetítőgép színes faliképéi a vászonra, hogy merev nyugalmasságukban is folyamatos cselekvéssort és dinamikus időfolyamot idézzenek. Az idősíkok néha metszik egymást, majd hátravillognak, hogy a novella valósága befogjon múltat, jelent és jövőt. A könyv füljegyzetének önvallomásos szövegében a szerző röviden jellemzi írás- művészetét, kitér annak hátországára, a gyerekkorra, s ezzel kapcsolatosan a régi, otthoni esti beszélgetések szűkszavú vontatottságáról, „termékeny csend”-jéről Tóth Elemér: Sárga, mint a nap DUBA GYULA
