Irodalmi Szemle, 1977
1977/4 - KRITIKA - Tóth László: A brechti paradoxon
hogy aztán — fölismerve visszalépésének lehetetlenségét és képtelenségét — annál nagyobb hangon, annál nagyobb magabiztosságot színlelve mondja: „így rendelem!" Miközben pedig a Hírnök teljes összeomlásról és az ellenség fenyegető közeledéséről teszi meg jelentését, mintha fojtogatnák őt, mintha saját hatalmaskodásának és önhittségének szorításában fuldokolna. Kreón — Dráfi megfogalmazásában — egyszerre fenn- séges királyi sarj és nagyravágyásától tévútra vezérelt, kisszerűségében szánalmas kisember. Kucman Eta teljesítménye is hozzámérhető eddigi legjobb alakításához. Nem találok rá jobb jellemzést, mint amit Bodnár Gyula írt róla az Űj Szóban: „szemünk láttára magasodik föl a hatalmas térben". Tudatos színész: Antigonéja könnyed, légies, tündéri teremtés, de gyökerei szorosan hozzákötik a földhöz, s fölrepülni nem bírhat. Ebben a megkötöttségben, ebben a kettősségében rejlik tragédiájának lényege. Elemi életerőtől sugárzik, s e sugárzás halálán is túl ragyog. [Kissé halványabb nála Pőthe István, de Haimón-alakítása még így is általános érvénnyel bír. Remekül oldotta meg feladatát Turner Zsigmond (Thereisziász), de jó volt Petrécs Anna (Isméné) is. A kar négy színésze ezúttal nem nyújtott többet a tőlük megszokottnál, sőt egy árnyalattal talán még ennél is halványabbak voltak. Igaz, az ő szerepüket látom rendezőileg a legkidolgozatlanabbnak. Brecht kórusában általában maga a szerző szólal meg több hangon, több alapállásban: Fazekas Imre, Rozsár József, Siposs Ernő és Tóth László láthatóan nem tudtak mit kezdeni furcsa feladatukkal. Ráadásul nem mindig voltak szinkronban egymással, amikor kellett volna, s nagyon kiütközött közülük Rozsár József, aki ha indulatos, nem lehet érteni a szövegét. Bugár Béla [Örj a Carrer asszony puskáinak Munkásaként volt elfogadhatóbb. Második szerepét színészi sablonokból formálta — modorossá. Bugár Gáspár (Hírnök) alakítása ezúttal is hiteles volt. Kiemelkedő Mák Ildikó és Lörincz Margit szellemes-szenvedélyes játéka az Előjátékban.] A színpadi zenéről már szóltam fentebb. A jelmezterveket és a díszletterveket Balogh Ági, illetve Platzner Tibor készítette. Munkájuk az Antigonéban volt megnyerőbb. Balogh Ági kosztüméi az Antigonéban stilizáltságuknál fogva maiak és történelmiek voltak egyszerre. Platzner Tibornak az Antigonéhoz tervezett színpadképe szerzőnek, darabnak, rendezőnek, színésznek egyaránt jó szolgálatot tett. A színpadot egy kettétört ión oszlop uralja: alsó része balfelől, a megemelt színpadrészen áll, felső része ledöntve jobbfelől, mintegy a görög világ félmúltját-féljelenét jelképezve. A háttérben egy aranysárga címer lóg stilizált harci sisakkal, amely különböző színmegvllágításban hol a napot, hol a holdat, hol meg a thébai király uralkodói címerét, eszményképét jelzi. 4 Végezetül a közönségről kell szólnom. Mindenekelőtt azt kell elmondanom, hogy a jegyelővételek alapján a bemutató táblás házat ígért. A nézőtér a bemutató estéjén mégis csak félig telt meg. Az erre az előadásra szóló bevételi tervvel és fizető nézők statisztikájával tehát nem lesz baj. De így csak önmagukat csaphatjuk be. Azt hiszem, ideje már, hogy jobb szervezéssel, a jelenlegi bérletrendszer aprólékos fölülvizsgálásával eljussunk végre oda (ismét oda), hogy ne csupán papíron, de a valóságban is telt ház előtt tarthassa (legalább a bemutató-) előadásait a Magyar Területi Színház. Annál is inkább, mivel nem ez az első ilyen eset, amit személyesen is megtapasztaltam. El kell még mondanom azt is, hogy a komáromi bemutató Antigoné-előadásán (meglehetős ritkaságként) kétszer hangzott föl a nyíltszíni taps. Először Dráfi Mátyást tisztelte meg vele a közönség, másodszor meg Kucman Etát, amikor elvonul halálos sziklabörtönébe. Őszintén remélem, hogy az első esetben a taps a színésznek, s nem pedig Kreónnak, a második esetben meg nemcsak a színésznek, hanem Antigonénak is szólt. És maradt még egy kérdésem is. Kíváncsi vagyok, hogy a csehszlovákiai magyar színházi nézőnél milyen visszhangra, milyen fogadtatásra talál majd Bertolt Brecht? Meg kell vallanom, nem vagyok derűlátó ebben a kérdésben. Bár igaz, hogy Brecht színháza a maga teljességében népi (és a széles néptömegeknek szánt) színház, épp azok előtt nyílnak meg kapui a legnehézkesebben, akikhez Brecht tulajdonképpen szólt.
