Irodalmi Szemle, 1977
1977/4 - KRITIKA - Tóth László: A brechti paradoxon
TÓTH LÁSZLÓ i Százhatvankilencedik bemutatójaként Bertolt Brecht két egyfelvonásosát tűzte műsorára a komáromi Magyar Területi Színház. Érheti-e szemrehányás a művészeti vezetőséget, dramaturgiát, elmarasztalhatjuk-e a társulatot, mert megalapításától csaknem negyedszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy eljusson Brecht epikus színházához? A probléma mindenesetre bonyolultabb annál, hogy így ítélkezzünk. Igaz, sokszor valóban nem ártott volna egyfajta rugalmasabb műsorpolitika a színháznak, most — érzésem szerint — mégsem erről van szó. Vagy legalábbis: nem csupán erről. Alig több, mint húsz esztendeje, hogy a brechti dramaturgia megkezdte hódítását a világszlnpadon. Színházesztétikájában Brecht az európai színjátszást huszonhárom évszázada alapjaiban meghatározó, a természeti azonosság elvére, a színészi átélés mindenelőtti hatáskeltő erejére épitő arisztotelészi dramaturgiával szemben a kívülálló, kritikai szemléletét megőrző néző színházát állította föl. Arisztotelész Poétikájának a színházra vonatkozó tételei („... a legvalószerűbb hatást ugyanis — a természeti azonosság következtében — azok keltik, akik maguk is az illető szenvedély állapotában vannak, és így az izgatott izgat fel, és a haragos kelt haragot a legvalóságosabban” j a brechti színházelmélet fényében valóban anakronisztikusnak, tőrben és időben meghaladottnak hatnak. A Brecht-jelenség századunk színháztörténetének (az sem lenne nagy túlzás, ha állítanánk, hogy az egyetemes színháztörténetnek) kétségtelenül egyik legkomplexebb, legvisszhangosabb és legtöbb vitát kavaró jelensége. De takarékoskodjunk a felső fokú jelzőkkel, s óvakodjunk attól, hogy belépjünk az őt puszta divatból zászlójukra tűzök népes táborába. Mert tagadhatatlan, hogy Brecht divat lett e két évtized alatt, s divatja jóval fölülmúlja a Brecht igazi lényegét teljes egészében megértő, színházesztétikájához a felületesség és meghamisítás nélkül, alkotó módon viszonyuló előadások számát és súlyát. A viták még ma is föl-fölgyűrűznek körötte. A róla szóló vallomások és vélemények, az őt magyarázó értelmezések egész sorát idézhetnénk föl itt, pro és kontra. Van, aki szerint Brecht klasszikus (Peter Hacks), s van, aki szerint átlagszerző (Peter Handke). Van, aki szerint arra tanított bennünket, „... az elidegenítés, a V-effektus (a Verfremdungs-Effekt) az, ha valamely megszokott, ismert, közvetlenül adott dolgot különös, feltűnő, váratlan dologgá teszünk, hogy jobban megértsük, hogy jobban felhívjuk rá a figyelmet... Hogy valamely ismert dolog felismert dologgá válhassék, ki kell ahhoz emelni az észrevétlenségből, szakítani kell a megszokással, azzal, hogy az illető dolog nem szorul magyarázatra.” (Bertolt Brecht) Brecht a Magyar Területi Színházban A brechti paradoxon
