Irodalmi Szemle, 1977

1977/4 - NAPLÓ - Fried István: Wallaszky Pál

tint e bírálat elég nagy visszhangot váltott ki, épp Rumynak Kazinczyt támogató s a nyelvújítási harcokban ugyancsak kazinczyánus állásfoglalást elfoglaló elvei miatt. Wallaszky azonban csak 1817-ben, Schwartnertől értesül a bírálat megjelenéséről.

Wallaszky közmegbecsülésnek örvendett. 1817-ben már tanulmányszerű dolgozat ünnepelte, 1822-ben ismét a Tudomány Gyűjtemény adott hírt róla 50 esztendős prédikátori jubileumával kapcsolatban. Kazinczy az elődnek kijáró megbecsüléssel emlegette,, és Rumy Károly Györgynek — a lényeget tekintve Kazinczyval rokon álláspontot elfoglaló — bírálata is elismerő. Kiemeli a munka úttörő jelentőségét, a tudományosság történetének jó megvilágítását. Hibáztatja ugyan, hogy sokszor csak az alkotó nevét ismerjük meg, a művek címét nem.

Wallaszky teljesítménye így is figyelemre méltó. A földműves szülők szorgalmas gyermeke akaraterővel és elszántsággal vívta ki, hogy a lipcsei és a hallei egyetem hallgatója lehetett. Itt mohón szívta magába a tudomány legfrissebb eredményeit, s hazajött az egyetlen számára lehetséges létfeltétel közé: falusi lelkésznek. A külföldön megszerzett szellemi javakat elsősorban két kiadást megért irodalomtörténetében gyü- mölcsöztette; megalkotta az első „folyamatos előadású” irodalomtörténetet (Jellemző, hogy az őt alig 10 évvel megelőző Horányi Elek, aki pedig nála kedvezőbb körülmények között dolgozhatott, csupán lexikont tudott szerkeszteni.) Gördülékeny, olvasmányos latin nyelven írt, szinte mindegyik alkotása latin nyelvű, leszámítva néhány szlovák (azaz a bibliai cseh) nyelven készült prédikációt.

Képzeljünk el egy falujába zárt, az esztendő nagy részében kizárólag a napi feladatokat ellátó lelkészt, aki a nyomasztó környezetben is az egész nemzet számára készít becses ajándékot: megajándékozza tudományossága történetével. II. József szabadabb korszaka kellett ahhoz, hogy e mű megvalósuljon. „A szellemi szabadság anyja”: aposztrofálta az irodalomtörténetet. Wallaszky a felvilágosodás gyermeke; ha irodalom történeti módszerei még egy előző korszakból származnak is. A felvilágosodás gyermeke abban, hogy makacsul és következetesen hisz a jó intézmények társadalomnevelő jellegében, elutasítja magától a fanatizmusnak mindenfajta formáját, s higgadtan-tár- gyilagosan (nem pedig erőszakoltan nemzeti-nemzetiségi szempontok szerint) tárgyalja az irodalom létezési feltételeinek históriáját. Őszinte lelkesedéssel üdvözölte azt a fejlődést, amely Magyarország művelődését jellemezte abban az időszakban, amelyet irodalomtörténetének két kiadása fog közre. Valószínűleg sok mű szellemisége már távol állt tőle; nem hisszük azt sem, hogy a nemzeti indulatok felforrósodását különös örömmel üdvözölte volna. Maga vallja be egy levelében, hogy valaha szónokolt magyarul, de élete végére (mindig szlovák többségű falvakban lakott-dolgozott, tudóstársaival pedig többnyire latinul értekezett) elfelejtett magyarul. Ennek ellenére Magyarország fiának vallotta magát, mert az ő nemzedéke szemében még nem a nyelv volt a „nemzet” döntő ismérve.

Hagyatéka elveszett; eddig egyetlen életrajzírója. Zsilinszky Mihály már hiába kereste a Wallaszky-kéžiratokat és irományokat. Pedig érdekes lenne számunkra, elsősorban levelezése, másrészt számos följegyzése. Egy magyarul Is megjelent kézirata bizonyítja, hogy igyekezett a szükségből erényt, — Németh László sorait őrá vonatkoztatva — „gályapadból laboratóriumot” csinálni: ahol megfordult, ott történeti-, egyház- és művelődéstörténeti jegyzeteket készített. így Adatok Tót-Komlós egyházának s községeinek történetéhez... című kézirata anyaggyűjtő módszeréről is árulkodik; részint a szemtanúkat kérdezte ki, részint saját tapasztalatait írta le, továbbá régebbi iratok után kutatott, azokat fogta vallatőra. így állapította meg, hogy Tótkomlósra 1746-ban Nógrád, Gömör, Nagy- és Kis-Hont megyéből jöttek telepesek. (A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstört. Társ. Evk. 1882/83. IX. B.-Gyulán, 1883. 43—55.).

Wallaszky Pál bizonyára elnyeri majd méltó helyét a magyar kritikatörténetben. Nem fejlődéstörténeti előzmény, hanem kiindulópont. A magyarországi irodalomtörténet első fejezete. Előtte is voltak szép számmal olyanok, akik irodalomtörténeti tanulmányokat folytattak, de azok csak előzményei lehetnek egy, a felvilágosodás fölfakasztotta folyamatnak. Wallaszky tiszteletre méltó, humánusan nemes alakja a tudomány tiszteletére tanít, s arra, hogy higgyünk a tudomány, a művelődés embert nemesítő jövőjében. Wallaszky két irodalom hőse: a szlováké és a magyaré. A két irodalomtudománynak összefogva, egymást segítve kell arra törekednie, hogy közös múltja tisztán ragyogjon, s benne egyik legrokonszenvesebb alakjáról mind többet tudjon.

Fried István