Irodalmi Szemle, 1977

1977/4 - NAPLÓ - Szénássy Zoltán: Tompa Mihály Hanván

magány, melyben minden átlelkesült s a bimbók sziromzatából álmok bontakoztak ki fénylőn és játékosan. Másutt Is nyiltak rózsák, ibolyák, liliomok, — az izsóp, zsálya, levendula, méntafüvek egyebütt is virultak, — de sehol úgy mint itt. Ezek jóval többek voltak holmiféle közönséges hétköznapi virágoknál. Mindegyik egy-egy élő gondolat volt, mozgó, beszélő, cselekvő lény. Tudták, hol vannak s a közöttük révedezve járó költő előtt bizalmasan felfedték minden titkukat.”

Tompa 1852 májusában feleségével együtt Pestre utazott, Pestről meg Nagykőrösre, Arany Jánoshoz, hogy kedves barátját meginvitálja Hanvára. Amikor Arany ígéretével boldogan hazatér, Han- ván kellemetlen meglepetés várja. A rendőrség tudta nélkül házkutatást tartott lakásán, és verselt, iratait elkobozták. Július 6-án írja Aranynak: „E pillanatban idéztettem a kassai cs. kir. haditörvényszék elébe; mikor és hogyan kerülök haza, isten tudja ...” Kassán a régi Fekete sas szálló épületében volt a politikai rendőrség, ahol július 10-én állították hadbíróság elé. Több hazafias költeményt írt már ekkor, de a fő vád A gólyához című vers két sora volt:

Mondd meg nekik, hogy pusztulunk,

veszünk,

Mint oldott kéve, széthull nemzetünk.

(A Fekete sas épületét 1903-ban emléktáblával jelölte meg a kassai premontrei gimnázium ifjúsága.) Hat heti zaklatás után ideiglenesen szabadlábra helyezik és lakhelyére, Hanvára internálják. Lévay Józsefnek panaszolja: „Én nem mehetek Borsodba vagy akárhová, mely a megyén túl van, nem szabad, a zsandár most legközelebb is rábízott a hanvai parasztbíróra, hogy ki ne bocsájtson Hanváról, ha pedig kimegyek, jelentsen fel.” 1853. január 23-án megszületett várva várt fia, Géza. Róla ír a Fiam születésekor című versében:

Örökséged fiam nincs egy gombostünyi.

Bs mégis én neked úgy tudtam örülni, s e szegény nemzetnek olyan sok búja

van.

Szülessetek sokan!

Az öröm pillanatait azonban ismét a rettegés órái váltják fel. Alig egy hete örülhetett vigaszt hozó gyermekének, amikor ismét Kassára idézték, felesége betegágya

mellől. Aranynak írja: „Édes Jánosom, ismét Kassára idéztettem, ne írj, ne írjatok! s ha talán hosszabb ideig nem olvashatnád soraimat, ne ütközzél meg!” Ez alkalommal két hónapig szenved a börtönben; Szilágyi Sándor (aki verseit közölte) közbenjárására Albrecht főherceg, Magyarország katonai és polgári kormányzója a költőt szabadon bocsátotta. Április 3-án adták kezébe a felmentő levelet, melyhez a törvényszéki elnök — jóindulatból — tört magyarsággal hozzáfűzte: „Most frei, hanem több Gólya nem csinálni”.

A politikai meghurcoltatás azonban nagyon megviselte a gyenge idegzetű költőt. Panaszosan írja Aranynak: „Ez esemény tán örökre a számban marad, mert érzem, hogy ártatlanul hurcoltattam meg... Ne gondold azért, hogy magamat valami mártírnak tartom... mert hisz mi ez ahhoz képest, ami a múltban történt?” 1855-ben Arany János családostul látogatta meg költőtársát és egy felejthetetlen hónapot töltenek együtt Hanván. 1857-ben azonban ismét tragikussá válik élete: elveszti ötéves kisfiát s a csapás alatt valósággal megsemmisül. Lelki fájdalmáról írja: „Életkedvem elveszett, nem érdekel semmi a világon — érzem, hogy meg vagyok ölve, legázolva a sorstól.” Borús életének utolsó reménysugarát szemben a papiakkal, a templom melletti hegyoldalban temették el. A parókia ablakából küldte fájdalmas lelkének sóhajtásait — a gyászoló apa — fia sírjára, és megsebzett lelkének egyetlen vágya már csak az volt, hogy ő is ott pihenhessen a hanvai hegyoldalban, kisfia mellett. Hiába is hívják más, módosabb eklézsiák, ő már nem mozdul Hanváról. Szójátékként maradt fenn vágya és óhaja: „A hanvai pap hamvai Hanván hamvadnak el!” Az ötvenes évek végén utoljára szárnyal fel alkotó kedve. Kazinczy emlékezetére írt költeményével elnyerte az Akadémia pályadíját. A Magyar Tudományos Akadémia 1858. dec. 15- én levelező tagjává választotta. Utolsó sikere és öröme az volt, amikor az Akadémia 1868 márciusában megjutalmazza a költeményeit. Testi és lelki betegsége azonban egyre inkább erőt vesz rajta. Többször próbál gyógyulást keresni Jeseník (Gräfenberg) gyógyfürdőben. Állapota azonban egyre romlik, és a vég óráját közeledni érezve sorra elbúcsúzik barátaitól. Jókai Mórnak írja: „Kedves szeretett barátom! Midőn e levelet felbontod a X (Tizek Társasága) eggyel kevesebb. Ifjúsá-