Irodalmi Szemle, 1977
1977/4 - NAPLÓ - Szénássy Zoltán: Tompa Mihály Hanván
Atszökött a határon, s belépett Csehszlovákia Kommunista Pártjába. Mivel rozsnyói születésű volt, megadták neki a csehszlovák állampolgárságot, és tanítói állást kapott Beregszászon, magyar tannyelvű iskolában. Politikai tevékenysége mellett pedagógiai munkásságával is jelentősen hozzájárult a kárpátaljai magyar oktatás színvonalának emeléséhez. 1933-tól 1936-ig ő szerkesztette az Oj Korszak című tanügyi lapot, s bátran felemelte szavát a fasizmus és a reakció ellen. Ez a folyóirat ismertette elsőként magyar nyelven a szovjet pedagógia alapelveit és módszereit. 1930-ban Kertfalu címen képes olvasókönyvet jelentetett meg, majd „Samu bácsi” álnéven a Jó Barátom Kiskönyvtárát szerkesztette. Módszertani segédkönyvének címe: Utasítás a jonomimikai módszer alapján történő olvasás és írás tanításához (1935). A reakció itt sem tétlenkedett, az Oj Korszakot betiltották, Czabán ellen pedig sajtópereket indítottak, s 1938-ban nyugdíjazták. A család barátainak tanácsára Nagyszőlősre költözött. Miután a Horthy-csapatok megszállták a területet, kegyetlenül megkínozták. Szervezete már nem bírta a megpróbáltatásokat, 1942. december 16-án meghalt. 1969-ben Rozsnyón ünnepélyes keretek között leplezték le mellszobrát. Az ünnepélyen Győry Dezső maga szavalta el Czabán Samu emlékének szentelt versét. Krajcsi Lászlóné Tompa Mihály Hanván Emlékezés a költő születésének 160. évfordulójára Tompa Mihály szinte menekülésszerűen hagyta el 1852-ben a Gömör megyei Ke- lemér községet, ahol 1849-től szolgálta a kis református eklézsiát. A világosi katasztrófa után került a néhány száz lelket számláló gyülekezet élére. Itt temeti el alig párhónapos első gyermekét. Egyéni fájdalmából és a haza gyásza fölött érzett bánatából született meg A gólyához című elégiája, melyben lelke minden keserűsége megszólal. Sajátos költői hangvételéről írja Szász Károly: „Soha hazafias érzések, fájdalom, keserűség, remény, lemondás oly csodálatos összhangban nem egyesültek, oly erőteljes kifejezést nem nyertek magyar költő ajkán, mint Tompa dalaiban, ódáiban és allegóriáiban.” ürömmel fogadta el a hanvai eklézsia meghívását és 1852 tavaszától egészen halála napjáig, 1868. június 30-ig a Hanva, Csíz, Sajólé- nártfalva hármasegyház lelkipásztoraként működött. A hanvai parókia eredeti állapotában látható még ma is, és rajta a költő szellemét idéző emléktábla. Tompát két dicsérő jelzővel illette az utókor: „a nemzet vigasztalója” és „a virágok poétája”. Az elsőt a Bach-korszak börtönsötét éveiben érdemelte ki, amikor a nagy némaság éveiben szólalt meg, hogy reményt öntsön a csüggedő magyarság leikébe. A gólyához, A madár fiaihoz, Levél egy kibújdo- sott barátomhoz stb. című versei olyan időszakban íródtak, amikor bitó vagy börtön várt a költőkre. Tolla nyomán vált szállóigévé: „Szivet cseréljen az, ki hazát cserél”. Az Amerikába bujdosott Ke- rényi Frigyeshez írta e vádló sorokat, aki végül is öngyilkosságba menekül, lelke kínzó fájdalmában. Tompa a virágok, a fák, a madarak poétája is volt. Ifjú gyerekkorától, az Igriciben töltött esztendők óta értett a természet nyelvén. Lírai lelkivilága a természet csodái láttán nyilatkozott meg, és költészete el nem fogyó erővel zengte dicséretét e csodálatos harmóniának: Arválányhaj, Jávorfa, Virágregék stb. 1854-ben már egy külön kötetben gyűjti össze természeti képeit Virágregék címmel. Érdemes meghallgatnunk Endrődi Sándort, aki Tompa virágairól ad hiteles leírást: „A szegényes papiak kis kertjét pompázó virágszőnyeg borította, — felesége gyöngéd keze ültetett el minden apró palántát s dédelgette, ápolta a kényes- kedő kedvenceket. Ez a kertecske maga is kész költemény volt, regebeli tündér
