Irodalmi Szemle, 1977

1977/4 - HAZAI TÜKÖR - GÖMÖR - Zsámbok Tamás: Forradalmi mozgalmak Gömörben a gazdasági válság idején

egész üzemen végighullámzott. Másnap csak 14 ember lépett munkába. Jóllehet a munkásoknak volt Igazuk, az igazgatóság a sztrájkolókra hárította a felelősséget.

A munkások több ízben tettek kísérletet az igazgatóságnál követeléseik elfogadtatására. Általános béremelést kértek, s minden alkalommal követelték 13 társuk visz- szafogadását. Az egyezkedés március 31- én Is zsákutcába jutott. Az utolsó próbálkozásra április 4-én szánták el magukat. Ezen a napon mintegy 180 horkai munkanélküli sorakozott fel a község utcáján. A gyár felé vonuló sokaságot csendőrök kísérték, s megakadályozták, hogy a tüntetők a gyárba behatoljanak. Csupán azt tették lehetővé, hogy néhány munkásból álló küldöttség tárgyalhasson az Igazgatónál. A beszélgetés nem tartott sokáig. Az igazgató kijelentette, hogy a béreket nem emelik, s a sztrájkolok közül is csak azokat fogadják vissza, akiket ők kiválasztanak. Tudatta, hogy Nagyszlabosról, Pólómról és Stubnyáról 60 új munkást szándékoznak az üzembe hívni. így akarták a horkai munkásokat megfélemlíteni és egységüket megtörni. A csendőrparancsnok ezt írta a járási hivatalnak az esettel kapcsolatban: „Az emberek egy része április 7-én hajlandó munkába állni. Idegen munkásokat a gyárba jelvenni jö- lösleges, és különben is lehetetlen, mivel nem tudják őket elszállásolni. Eddig 6 munkást tartóztattunk le erőszak alkalmazása miatt...” A sztrájk ideje alatt a munkások őrséget állítottak a gyár köré, s a pelsőci munkássággal kerékpáros futárok útján tartották fenn az állandó kapcsolatot. Az őrség feladata volt az is, hogy megakadályozza az idegen munkások felvételét.

Közben a munkásság felháborodása elérte tetőfokát. A tüntetők köveket dobáltak a telefonvezetékekre, hogy megszakítsák az összeköttetést Rozsnyóval és Tornaijával. Mások a vasúti síneket akarták megrongálni. Barna Istvánt, a tüntetők vezetőjét letartóztatták. A munkásoknak nem sikerült eredményt elérniük, a béreket nem emelték, sőt a fahántók szakmánybé- rét 6,50 koronáról 5 koronára csökkentették.

1933-ban zajlott le minden idők legnagyobb sztrájkja a gömörhorkai gyárban. Ebben a megmozdulásban nemcsak a gyári munkások vettek részt, hanem a környék lakosai is, munkások, földművesek, munkanélküliek. A harc a gyár leszerelése ellen indult, s a vezetéssel Fábry Józsefet bízták meg. Február 8-án 110 munkást bocsátottak el, majd 9-én a munkában lévő húsz embert is szélnek eresztették, és a termelés teljesen leállt. A leállítás oka a túltermelés volt, a gyár raktárai megteltek cellulóz-anyaggal. Az üzem gazdasági válság idején exportra nem termelt, csupán a nagyszlabosi anyaüzem szükségleteit elégítette ki. Február 10-én mintegy száz főnyi tömeg csoportosult a gyár előtt, s a jelenlevők fele asszony volt. Csakhamar csendőrök érkeztek a gyárhoz, és ismét megakadályozták, hogy behatoljanak az üzembe. A munkások hattagú bizottságot küldtek az igazgatóhoz, követelve, hogy a gyár azonnal induljon meg teljes kapacitással, vagy ha ez lehetetlen, fizessenek a munkásoknak legalább 50 százalékos bért. Az igazgató megígérte, hogy a munkásság követeléseit eljuttatja a gyár tulajdonosához. Azzal biztatta az embereket, hogy két nap múlva megkapják a választ.

Február 11-én újabb tüntetés kezdődött: a munkásság várta az ígért választ. Reggel 8 órakor hatszáz ember verődött ösz- sze a gyár előtt. A nagy tömegre való tekintettel a horkai csendőrök Tornaijáról kértek erősítést. A csendőrparancsnok éppen szét akarta oszlatni a tömeget, amikor Pelsőc felől egy kisebb csoport közeledett, melynek élén egy hosszú pásztorbotot vivő ember lépkedett. A csendőrök felszólították, hogy adja át nekik a botot, mível a tüntetők nem hordhattak magukkal ütésre alkalmas tárgyakat. Ruszó János, aki a botot szorongatta, nem értette, miről van szó, mire a csendőr szólt a tüntetőknek, hogy fordítsák le a parancsnok szavait. A tömegből valaki elkiáltotta magát: „Ne hagyjátokl" Erre a sokaság a csendőrökre rontott, azok meg a puskájukat védték, hogy el ne vegyék tőlük. A bal szárnyon egy gyönge, gyomorbajos csendőr tusakodott három emberrel, akik el akarták ragadni fegyverét. A többi csendőr két tüntetőt elráncigált társuk mellől, de a harmadik, Ruszó János, görcsösen fogta a puskát. A huzakodás közben a csendőr Ruszó János válla alá döfött a szuronyával. A vértől megrémült tömeg szétszéledt, s magukkal vitték a sebesültet. Ruszó János sebét a pelsőci orvos kötözte be. A rozsnyói kórházba vitette a beteget, ahol még aznap este belehalt sérülésébe.

Kiderült, hogy az összetűzés során mások is megsebesültek, többek közt kilenc