Irodalmi Szemle, 1977
1977/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Mács József: Járni tanul az igazság Gömörben
MACS JÓZSEF _____________________ J árni tanul az igazság Gömörben Szülőföld, szülőfalu, szülői ház. Valahogy így rendeződtek bennem a dolgok azután, hogy anyám és a bába segedelmével megláttam a világot Gömörországban, a Rima és a Balog folyó között, de inkább a Baloghoz siető, szelíden lejtő dombok közelében. Lehet, anyám sem akarta, hogy a falu legsárosabb és legszegényebb utcájába hozzon a gólya, olyan földhöz ragadt házba, amely a Szívosszög elején leszúrt és porzsolásra elkészített hízóhoz hasonlított. De ml mást tehetett? Nem szülhetett meg a Bornemisza- kastélyban, amelyből magyar úrhoz illő méltósággal, éhségsztrájkkal múlt ki a földesúr, s nem húzódhatott be velem a gazdag parasztok „érintetlen” első szobáiba sem. Csak abban a kicsi és alacsony házban jutott számomra hely, sehol másutt, és ha világra jövetelem első napjaiban nem volt kedvem kinyitni a szemem, csupán azért, hogy ne érzékeljem a rideg valóságot, környezetemet, a mi kicsiny házunknál is kisebbeket. Síró-rívó gyermek voltam. Több volt a könnyem, mint ősszel az eső. Ma már magyarázni tudom keserűségem okát. Falun születtem, mégsem várt föld a bölcsőm lábánál. Lónyerítés sem csiklandozta a fülem. Hiába járt nagy királyunk, Mátyás, Gömör község határában, hiába leckéztette meg az urakat azzal, hogy hegyről lefelé kapáltatta őket. Nem volt semmi foganatja. A pórnép hegynek fel kapált továbbra is. Mert furcsa természete volt a király igazságának. Sehol nem tudott megmaradni. Ha felkerekedett Mátyás, az igazság is továbbment vele. A rosszalkodó gyerek sem kapaszkodik olyan makacsul az anyja szoknyájába. Elment Gömörről, el egész Gömörországból. Sajnos, az igazságtalanság nem tartott vele. A faluban maradt. Szívtelenül a Szívosszögbe szorította a napszámosokat és a részes aratókat, malom környékére és a Szalvendy- kastély cselédlakásaiba terelte a nincsteleneket; a szép nagy parasztházakba meg beültette a kiváltságosakat, akiknek hosszú istálló nyújtózkodott az udvarukban és hatalmas szalmakazal állt a kertjük végén. Nem csoda aztán, hogy már a bölcsőm fölött perlekedés folyt az igazságtalansággal. Itt az az okos, a tekintély, a bíró, a kúrátor és a Miatyánk végén az ámen, akinek sok földje van. Apám, anyám ilyeneket vetett az igazságtalanság szemére. Alig cseperedtem föl, már észre kellett vennem, hogy az igazságtalanság a templomunkba is befészkelte magát. Külön padban foglaltak helyet a falu előkelőségei: a földesúr és a felesége, a főjegyző és a felesége, a papné, a tanítóné és a postáskisasz- szony. Az olyan cselédeknek meg, mint csúfnevükön Babos vagy Dalos Laci, sehol nem volt helyük. Hétköznapló ruhában, elnyúzott, de fényesre bokszolt bakancsban megálltak a bejárat felőli karzat alatt, vagy meglapultak az asszonyok padsora mö- _gött. Ahogy az iskolánk küszöbét átléptem, és anyámra visszapillantottam, azt tapasztaltam, hogy az igazságtalanság olyan lerázhatatlanul szegődött a nyomomba, mint az árnyékom. Bekísért az osztályba, a szépen felöltöztetett és sápadt, foltos ruhájú mezít
