Irodalmi Szemle, 1977
1977/4 - MŰHELY - Molnár László: Folyóidőben, Epilógus
S^dllEnEIIEIĽS7, MOLNÁR LÁSZLÓ vára volt kőből: leomlott álmában vakon bolyongott útjain szakadék átok elhaló jaj kiáltások kopjafák a név olvashatatlan beszakadt sírok számolatlan halottak fegyverben temetetlen vesztes csatákban verhetetlen betörtek éj-szilaj csikókkal hófehér zabolázott lóval istenük eladták a földért új istent fogadtak de gyöngét daloltak mindenki magának gyávának való az alázat kezük a kötéllel kapával imától üdvözült halállal szemüket késsel bereteszelték anyjukat többé nem keresték háza volt fából: leégett kertjében rontás tenyészett nyája volt jámbor: szétszaladt fiából otthon egy se maradt erdejét derékban levágták gallyával szították a máglyát tüzében mintha háza égne termése asszonya fivére álmában világító fáklya cédrusfa magas koronája halálnak halála: feledés felhőknek borúja: enyészet patakok folyása: keresés névtelen vizekben kísérnek elhagyott szeretők hívása villogó halaknak ívása megtalált szeretők nézése hidakban partok ölelése Epilógus kötöttem kötném — elszakad mögöttem jöttél — nem magad fájt talán? többé nem gyötörlek utánam a tél havat söpörhet Folyóidőben
