Irodalmi Szemle, 1977

1977/4 - Duba Gyula: A búcsú (regényrészlet)

közt riszálta a lány derekát, beleütközött a táncolókba, nem fért a bőrébe, viháncolt, mint egy fiatal kecskebak. Észre sem vette Török Janit, amikor megállt mellette, egyre forgott, míg a Berta ellenállásából észrevette, hogy valami történik vagy történni fog, amiről tudnia kell, s ha még nem is tud róla, máris figyelembe kell vennie. Meglátta a legényt, és megértette, hogy azért áll előtte, mert el akarja tőle venni azt az engedelmesen hajlandozó meleg bőrű lényt, Bertát, s erre még vadabbul kezdett táncolni és forogni, míg Török Jani nem ütött a vállára: Állj meg, te ringlispil, hallod... az istenfádat, fékezz már, te takonypóc! „Haragszik az édesanyám, mért Járok a lányok után” — énekelte üvöltve és dacosan hörögve Bakai Jóska, és úgy szorította Bertát, hogy Janinak ennyi garázda szemtelenség láttán leesett az álla, és habozott, mintha nem tudná, hogy mit tegyen. „Ne haragudj, édesanyám, tehozzád is járt az apám, néhanapján, vasárnap ...” — rikoltozott Jóska önfeledten, és Török Janit abban a pillanatban el is öntötte az indulat, erősen megfogta a kamasz karját és elrántotta a lánytól, vörös arccal nagyott kiáltott: Elfogott a kergekór, te isten báránya?!

Albert már mellettük állt, elszántan, de kissé dülöngélve.

— Nem a lovaiddal beszélsz, hallod-e! Mikor tanulsz már meg tisztességesen beszélni, he?!

Ür támadt körülöttük, üres kör, két méter átmérőjű, a lányok felsikoltottak és hátraléptek, az asszonyok szürke varjúseregként felszálltak, és továbbhúzódtak a veszélye- zett környezetből, a legények is félreálltak, és Török Jani mellbe lökte Albertet: Tűnj innen, Körtefejű, mert szép kerekre kalapálom azt a görbe fejedet! Ne menj oda, Péter — tartotta vissza Lenke a fiút, de az nem hallgatott rá, vonszolta őt magával, míg a lány el nem engedte. — Megbánod, ha itt hagysz, nem felejtem el — mondta haragosan, és az anyjához ment. A barátok már egymás mellett álltak: három kölyök- farkas egy tapasztalt ordas ellen, ilyen volt az erők aránya. Nézték egymást, és a helyzetet mérlegelték. A sarokban felkelt Bálint, eldobta a cigarettáját, még rátaposni is akadt ideje, lassú, nyugodt léptekkel hozzájuk ment, és Török Janihoz fordult: Hagyd őket táncolni, mit akarsz velük? Ne avatkozz a dolgomba — vicsorgott az vissza rá, te is megjárhatod velem! Egész teste rángatózott az Indulattól, arca eltorzult, dühtől lobogó tekintettel méregette őket, hogy melyikükre vesse magát. A készülődő vész jelei a zenekarig jutottak, a cigányok abbahagyták a csárdást, és Tyúkász rettenetes csatakiáltással meglódult a konfliktus magvát képező emberboly felé. Tartsatok ki, gyerekek, már megyek! — bömbölte, de véletekig mégsem ő élezte ki a helyzetet, hanem Kalmi, akit a fejére és a nyakába csorgó eső kissé kijózanított. S hogy Kalmi újra visszanyerte a tettekre való képességét, s ugyanakkor teljesen elhagyatottan és kisemmizetten ébredt öntudatra, válaszképpen iszonyatos gyűlölet és vad harag töltötte el a világ ellen. Bosszút kell állnia az embereken azért, hogy az eresz alatti tócsában nyerte vissza újra értelmi képességeit. Először ököllel hatalmasan megdöngette — Botondként majd bezúzta — a kultúrház ajtaját, berontott, és a feszültségtől terhes teremben előrenyomult, mint egy agyonázott őskori rém hónapokig tartó esőzések idején, formájából kivetkőzve és fülig sárosán, közös mocsarakból kiszakadt borzalom. Szemébe lógó csapzott hajjal és véres szájával vicsorogva, állatként makogva törte az utat Török Jani felé, megállt előtte, csontos öklével hatalmasan mellbe vágta, és kurtán felelősségre vonta: Mit akarsz?

Ez még a Török Jani vad lelkének is sok volt, egészen megmerevedett, majd tétován a zsebébe nyúlt, talán a parabellumát kereste, amit a községházán elvettek tőle, s hogy nem találta ott, révetegen körülnézett, és egészen elváltozott az arca, mindenki láthatta rajta, hogy már nem tudja tovább türtőztetni magát, végzetes erejű indulathullám keríti a hatalmába. Berec Jónás lassan elindult feléjük a fal mellett, hogy időben közbeléphessen, éppen akkor, amikor a leglátványosabb lesz a beavatkozása. Mégsem tudott részt venni az eseményekben, számításában alaposan csalatkozott. Az történt, amire álmában sem számított: egyszerre egészen feleslegessé és jelentéktelenné vált, az emberek észre sem vették, hogy ott van. Sötét viharfelhőként Gamó robbant be az ajtón, géppisztolya a mellén, tömpe gumibotja a jobb kezében, fenyegető hangzású, érthetetlen szavakat üvöltött — másnap tudta meg a falu Rebeka anyjától, hogy náluk járt a csendőr, de rosszul lett, hányt, és a lány elszökött előle —, ki tudhatná, hogyan került éppen azokban a percekben a kultúrházba, talán az ablakon át leste a mulatságot, és várta, hogy történjen valami, ami indokolná a megjelenését.