Irodalmi Szemle, 1977

1977/4 - Duba Gyula: A búcsú (regényrészlet)

szavak. Holt teherré vált a számukra, maguk mögött kellett hagyniuk, mint a rohamra Induló seregeknek a sebesültjeiket. Látták rajta, hogy ha megnyúzzák, se áll lábra egyhamar.

— Táncoljatok, madárijesztők — biztatta Berec a kamaszokat —, kérjétek fel a lányokat! Bárkivel táncolnának, kérjétek fel őket, és szorongassátok meg a pisiseket, ne féljetek, ha valami baj lenne, ott leszek. Tyúkász, te tetves — mondta durván és rosszindulatúan —, a végtelenségig csárdást huzatsz a koszos cigányaiddal, megértetted?! — Szőtte a maga külön mulatságának a szálait a sasorrú ember, botrányt és zűrzavart szervezett, és kedve telt a rendteremtésben, testi ereje és tekintélye érvényesítésében. A falu egyik Mefisztója volt, bár többen is voltak ilyenek, akik az ellentétek szításában és hecckampányokban lelték kedvüket, pedig meglett férfiak voltak, dolgos családi életet éltek, és tették, amit a többiek. De lelkűkben a nyugtalanság és a kalandvágy ördöge lakott, kusza vágyak a korlátlan egyéni szabadság és erőszakos tettek után, melyeket a közösség belső törvényei és erkölcse határok közé szorított, s így ezek a falusi bajkeverők visszafojtott vágyaikat csak kicsinyes és komikus álkalandokban élhették ki. Tudták ezt Berecről is a faluban, ismerték öt, és mégis a hatása alá kerültek: pók, amelynek a hálójában üvegpoharakat rágnak, sértegetik és szitkozódva vicsorognak egymásra, majd lökdösik és káromkodva megpofozzák egymást a bűvkörébe esett légyemberkék: Kalmik, kelekótyák, kamaszok.

Amikor a terembe léptek, megcsapta őket a zaj és a zűrzavar, főbe kólintotta és megtántorította őket a meleg. Berec Jónás mosolygott magában, ahogy felhevült arcukba nézett. A fal mellé állt, hogy a legények háta mögé visszahúzódva kivárja a maga idejét. Tyúkász dülöngélve és karjával kaszálva megrohamozta a zenekart, bömbölve rontott a cigányokra: — „Csárdást húzzatok, morék!” Bakai Jóska a tömegben könyökkel tört magának utat, Bertát kereste, a lány éppen nem táncolt, anyja mellett ült, s ő azonnal felkérte. Péter először a tekintetével kereste meg Lenkét, Bálinttal látta táncolni, gondolatok nélkül feléjük indult és lekérte a lányt: Táncolni akarsz, gyerek — mosolygott Bálint; táncolj hát egyet! A fiú átfogta a jobbjával Lenke derekát, de semmi izgalmat nem érzett közben, közömbösen fogta meg a bal kezével a lány jobbját, és érezte, hogy annak a bőre az izzadságtól nyirkos és meleg, a Bálint kezétől meleg, az ő keze is biztosan izzadt volt, gondolta szomorkásán, de elhessegette magától a gondolatokat. Kialakulatlanul mosolyogva homályos vágyak éltek benne, hogy egyedül legyen Lenkével, hogy senki ne álljon az útjukba, ás azt tehesse, amit akar. Közel húzta magához Lenkét, s könyökét erőszakosan messze kinyújtva úgy forgolódott, hogy minduntalan a többi táncolóba ütközött, dacosan visszanézett rájuk, ha ránéztek, és csodálkozva mosolyogtak, vagy dühösen ráncolták a szemöldöküket: Mi bajod, Péterke — hallotta valahonnan, — miért nem kértél fel már előbb, talán haragszol rám? S ő csak törte át magát továbbra is a tömegen, sildes sapkája felcsúszott az üstökére, arca kivörösödött. Albert távolról figyelte őt, nem táncolt, hogy azonnal a barátai segítségére siethessen, ha szükség volna rá, ha azok ellentétekbe keverednének. A zene váratlanul elhallgatott, aztán Tyúkász parancsára csárdást kezdtek játszani a cigányok, s az eddig békés és önfeledt jóhangulat egyszerre észrevehetően megromlott, nyilvánvalóvá vált, hogy a magát jól érző közönség nyugalmára garázda társaság tört. Ha Péter ezekben a percekben gondolkodott volna, maga is elcsodálkozik, hogy ez a garázda társaság éppen ők maguk. Hogyan történhetett ez? A falak mentén ülő sötét asszonyok egyszerre megelevenedtek, egymás füléhez hajolva suttogni kezdtek, s hajladozó soraikon végigfutott a hír: Verekedés készül, jósolták egymásnak, a kamasz gyerekek berúgtak, és kötekednek a szégyentelenek, majd megkap ák érte a magukért. A zenészek hosszú ideje csárdást húztak, s a feszültség egyre nőtt, a táncoló legények komor arccal nézegettek a zenekar felé, nem akadt még, aki felháborodjon, és másik táncot rendeljen, mindenki várta, hogy ki lesz, aki emberségében sértve érzi magát, és szembeszáll a garázdákkal. Bálint egy sarokban ült, és békésen cigarettázott, láthatólag nem akart az események menetébe avatkozni. Akkor fordult a feje tetejére egyszerre minden, amikor Török Jani belépett a terembe, és egyenesen Bertához ment, hogy tovább táncoljon vele. Albert figyelte őt, és azonnal utána igyekezett. Jóska közelében akart lenni, ha kitör a balhé. Hű barát volt Körtefejű, megbízható fegyvertárs.

Bakai Jóska toporzékolva csárdásozott Bertával, nagy bakancsaival szorgalmasan döngette a padlót, hejehujázott és énekelt. Állandóan forgott és pörgött, két tenyere