Irodalmi Szemle, 1977

1977/4 - Duba Gyula: A búcsú (regényrészlet)

— Tudom, hogyan kell felkérni egy lányt — mondta bosszúsan —, ne oktass állandóan! Majd ha többen táncolnak, akkor elmegyek érte, és felkérem. — Azt már nem tette hozzá, hogy szégyelli magát az ormótlan bakancsaiban, és ha a legények fénylő szárú csizmáira és férfias bricsesznadrágjára néz, egyáltalán nincs is kedve táncolni, a legszívesebben hazamenne.

Egyre többen táncoltak, megtelt az öntözött padló csizmákkal és bakancsokkal: Gyors csárdásban nem megyek felkérni, gondolta Péter szorongva, de a foxtrott sem felelt meg neki, félt tőle, mert nem jól táncolta, utána bugivugi következett, erről meg nem is hallott életében, hát csak várt tovább a jó alkalomra. Bakai Jóska már táncolt Bertával, Lenkét is felkérték. Nem fontos, gondolta Péter, csak Bálint ne kérje fel. Vergődött kicsinysége és határozatlansága béklyóiban az ifjú népi hős, aki a kocsmában szembe mert szállni Gamóval, s most nincs bátorsága táncra kérni egy lányt.

— Mamlasz — bökdöste őt a könyökével a Körtefejű —, mi a fenére vársz?

Bálint jött be a terembe, megállt a legények között, és nézelődött, Péter elszoruló

szívvel figyelte és követte a tekintetét. Ügy látta, hogy Lenkén hosszabban elidőz, majd Bálint a cigányok mögé ment, levetette rövid prémes kabátját és kalapját, letette a pihenőpadra, és táncosától lekérte Lenkét.

— Kampec dolóresz — mondta Albert megvetően —, ez kellett neked?

Péter hallgatott, és nézte, ahogy Lenke mosolyogva a Bálint vállára teszi a kezét,

s az átfogja a derekát. Nem néztek egymás szemébe, a legény elnézett a lány feje fölött, valahová a semmibe nézett, és Péter mégis úgy érezte, hogy azok ketten nagyon jól megértik egymást. Szomorú lett, és reménytelennek érezte a helyzetét, megmagyarázhatatlan fájdalmat érzett, és a legokosabbnak vélte, ha iszik valamit. Nem tudta, miért lesz jó, ha iszik valamit, a tett egyik lehetőségének érezte az ivást, az aktivitás egyetlen adott módjának, semmi más nem jutott eszébe, csak ez.

— Gyerünk a kocsmába — mondta —, bátorságot gyűjteni! — tette hozzá önironi- kusan. Furcsa és kényelmetlen gondolatai támadtak, hogy talán azért kell innia, hogy önmaga lehessen, de ez azt jelentené, hogy amíg nem ivott valamit, nem is önmaga, eh zavarodott bele, az egész nem sokat ér, én hát akkor érek valamit, ha kisüsti pálinkát ittam? Meghökkentették a gondolatai: Miért töprengek ezen, kérdezte önmagától, mire jó ez a habozás, amikor tenni kellene.

Azt azonban nem tudta, hogy mit kellene tennie.

Ezért vonultak újra a kocsma felé, és otthagyták a nagy igyekezettel, de ügyetlenül táncoló Bakai Jóskát, aki ugyan csetlett-botlott tánc közben, de annyi esze már volt, hogy ravaszul olyan magasan fogja meg a Berta derekát, hogy néha a mellét is érezze egy-egy fordulat közben. S a lány nem haragudott érte, csak mosolygott magában a kamaszon, és közben gondolta a magáét.

Kevesen voltak a kocsmában, Kanász úr már nyugodtabban álldogálhatott a pult mögött. Néhányan férfiak és Kalmi, részegen. Vince és kontrása ülve aludt egy pádon. Tyúkász mellettük ült és nehezen pislogott. A csendőr elment. Rebekánál hancurozik; leitta magát és nem akar találkozni a komisszárral, előbb kialussza magát.

— Gyerekeim, emelkedett fel ingadozva Tyúkász, és hozzájuk lépett —, édes gyerekeim. fizessetek egy féldeci kisüstit, elénekelem a nótátokat, Vincét is felébresztem, és muzsikál nektek, ha fizettek!

A pálinkától új erőre kapott, valósággal újjászületett és megtáltosodott, rekedten énekelni kezdett, majd eszébe jutott valami sérelem, és verekedni akart Kalmival. Ez már beszélni sem tudott, csak bárgyún mosolygott és motyogott, alig állt a lábán, és szóváltás közben fel akart állni, de Tyúkász mellbe bökte, mire újra leült, aztán újból fel akart állni, de miután minden alkalommal mellbe bökték, végül legyintett és ülve maradt. A kalapos férfiak csak nézték őket és mosolyogtak magukban, de egy veres képű, sasorrú zömök ember, Berec Jónás még hergelte is őket, egymásnak akarta ugrasztani a részegeket. Tyúkász hajlandó lett volna verekedni, de Kalmi fel sem bírt kelni a helyéről, egészen tehetetlen volt, lehorgasztotta a fejét és bóbiskolt. Berec Jónás pálinkát is adatott neki, de Kalmi egy nyelésre lefolyatta torkán az italt, véreres szemmel körülnézett, és tovább bóbiskolt.

— Agyoncsaplak — tántorgott előtte Tyúkász —, gyáva dög, kieresztem a beledet.

— Ereszd — csuklott közömbösen Kalmi —, agyoncsaphatsz, ha rávisz a lelkiismereted, úgysem ér sokat az én életem ...