Irodalmi Szemle, 1977
1977/3 - KRITIKA - Balla Kálmán: Gál Sándor: Tisztább havakra
BALLA KÄLMÄN Gál Sándor: Tisztább havakra „... ideje volna már készülődni / kormos esőkből tisztább havakra” — fogalmazza meg nemes szándékát új verseskötetének talán legjobb darabjában Gál Sándor. Könyve azonban nem az őszhöz hasonló emlékezetes versekkel kezdődik és nem is ilyenekkel folytatódik. Szándékának meggyőző, tettel fölérő megfogalmazásával, verssé transzformálásával a legtöbb esetben adós marad a költő, különösen, ha kötete egészét tekintjük, amely a címet szolgáltató versmandatot csupán annyiban igazolja, hogy erősen átmeneti jellegű. És nem mondhatnánk, hogy átmenetisége új költői vívmányok kiharcolását vagy megközelítését jelenti — gyakran ennek még igényét sem. A kötet a töredékesség benyomását kelti, valószínűleg azért, mert Gál szemlélete, amely előző sikerült és sikeres köteteit eredményezte, a megújítás jegyében felbomlott, ám új egysége még nem állt helyre :— s ennek híján formailag-nyelvileg sem egységesek az új gyűjtemény versei. Ismerve elődeit, e kötet kiadását elsietettnek érezzük — ha van elsietett verseskötet. Ellenkező esetben szemléleti bizonytalanság okozta megtorpanásról beszélnénk. A 43 verscím közül néhány önmagában is jelzi a töredezettséget (két tavaszi töredék, három metszet, tűnődések, apró képek, változatok hegedűre), a tájképekre, képkivágásokra utaló címek s e versek szerkezete ugyanúgy. Az első ciklus darabjai gyakran nem tartalmaznak többet egy-egy képnél, ötletnél, ami pedig kevés az Igényes vershez. Soraik közt a logikaigondolati hézagokon valóban sokszor ,/it- suhan a szél” s így, szegényesen, nem ragadhatnak meg jelenségekben gazdag lényeget. A kibővülő képeket, ötleteket redundáns, esetleges, rutinszerű sorok bővítik, s a tartalmas részekkel szembekerülve ezek teszik szegényessé a verset gazdagítás helyett (táj, három metszet, a tél katedrálisa, ha akarom, az éjszaka ajtaja előtt). Jól szemlélteti az iméntieket a mint tájban a tó című vers két fele — itt a „gondolati rész” önkommentárral terhes, ellaposítja a gondolatot. A ment egy ló az utcán az élményt — és csak az élményt — közvetlenül verssé alakítani igyekvő, s azt éppen ezért bőbeszédűvé' és így hatástalanná tevő módszert példázza. S hogy nem a meditatív benyomásokat felvillantó, laza szerkezetű forma,, hanem az igénytelenség, a felszínesség ellen van kifogásunk, bizonyítják a képileg- gondolatilag töményebb versek, amelyek természetesen ebben a formában is érvényesülnek (ne kérdezz, ünnep, valamint a kevésbé fegyelmezett vétked és jogod!). Az elmondottak sok ponton a következő' versciklusra is érvényesek, ami jelzi, hogy a ciklusokba sorolás itt formális, mesterséges akció volt, nem annyira a versek főbb gondolati csomópontjai, mint inkább* a tartalmatlanná vált hagyomány diktálta. A jó költészet kitartó ellenfelei, általánosságok, önkommentárok, azaz közhelyek furakodnak verseibe, megsemmisítve a gondolati kezdeményeket, a versekben újjáteremtődő valóság csíráit. Ez a hibája a tűnődések legnagyobb részének, a szép este, vers csak úgy, akinek elmondomr legfontosabb dolgaim, már tudom című daraboknak, néhol tanulság levonásával, didaktikus szólamokkal súlyosbítva: „mindért név lehetne más is / kő helyett kés kés helyett kő / miért van hogy amit az ember / megnevez / százszor százféle lehet” ~ vagy: „íme ez volt / a huszadik század / ez a zuhanás / ez az emelkedés / s nézd / ez a távolság közöttünk”. A bőbeszédű frázisok érvénytelenítik még az őket megelőző sikerült sorokat is. E versek rejtett (?) szentimentalizmusa erőteljesen tör fel az éjszaka és a post festa félresi-
