Irodalmi Szemle, 1977

1977/3 - NOTESZ - Varga Imre: Az öntudatos költő és ezermester

„Segélyed nem szükségelem”. — Nem versbe való ez a szükségből faragott szó! „Ahhoz segélyed tán fölösleges?”

A NEGYEDIK SZÍNBŐL:

„Neked hitvány szám.” — Jobb metrumot ád: silány „Áztat az igával —” az igával azt.

„Mit vágyói mást” — vágyni valamit? Igazítni könnyebb volna: Mi vágyad más?”

„mely arcaidnál" — úgy veszik, hogy arc egy van (Gesicht), orca kettő (Wangen). „Mely arcodat legyinti s elröpült”.

„Vezess, vezess, Lucifer, új helyemre”)?) — Vezess, vezess új célra, Lucifer.*

AZ ÖTÖDIK SZlN JAVÍTÁSAIBÓL:

„Nézd, arra ment atyád el..

Nézd, arra ment el gyors hajón atyád.”

„Ki sem szólít szavazatom miatt” ... Miatt nem jó. Ért, vagy végett kellene. — „És senkinek sem kell a szavazat.”

„Mit kezdjen már az ember” — németes.

„El innen, engem illet e hely itt...” germanism.

„Odább! ez a hely itten az enyém”

„Nem-e borzongat...” — Rossz fűzés: Nem borzongat-e?

Balladáihoz, a Toldihoz, Buda halálához, Arany magyarázó jegyzeteket csatol. A Buda-époszban használja, s magyarázza a lap alján az aszalyt (csipkézett szegély a köntös alján); kám az ő jegyzete szerint kölesből erjesztett sörféleség. A huj! huj! fölkiáltást is megcsillagozza, s a lap alján ezt fűzi hozzá: Egyike legrégibb történeti szavainknak. Mint csatakiáltást adja krónikánk a régi magyarok szájába: „diabolica huj! huj! exclamatio”. A csergéről megtudjuk, hogy sátorféle. S a lábolról, hogy a szó „nemcsak azt teszi, midőn valaki a vizet meglábolja, azaz lábon menve átkel rajta; hanem az úszás egyik nemét is, mely csupán láb segítségével történik, a kezek használata nélkül. így jár az az adoma W-ről, hogy efféle úszás közben megberetválkozott.” „Buda ... ajzotta ... száját feleletre.” A margón a rövid fölvilágosítás: „Nyitota. Ajtó, ajak.” Megapolá: megcsókolja, csókkal. Kell-e még példa erre, hogy több ez, mint tudatos költészet. Bizonygassam, hogy öntudatos?

Arany szigorú észrevételeket csatol a Nyelvőr közleményeihez. Téves szóetimologizálásokat igazít helyre. Fordításai is ilyen öntudatosak. Arisztophanész komédiájában, A nöuralomban van egy részlet, mely arról szól, hogy a népgyűlésbe későn érkező Chremes az effajta összejövetelek idejében érkező résztvevőinek kijáró három obulust nem kapja meg. A pénztelenül hazafelé ballagó polgár meglátja az éppen úr-dolgát végző Blephyrost. Beszédbe elegyednek, s ekkor Blephyros megkérdi társát — tudván, hogy gyűlésből tart hazafelé —, megkapta-e napidíját. Az erre adott feleletből idézek két sort.

Hanem ma egyszer elkéstem, s bizisten szégyellem — senkitől úgy mint szütyőmtől.

Arany lapalji jegyzete a szütyöhöz: „Kis zsák. Szégyellj, mert üres, nem vehetett belé lisztet a napidíjon.” Ez a szütyő egyenesen egy nagyszalontai hajdúház kamrájából került a komédiabéli görög vállára. S illik is oda. Arany tehát Kazinczytól és a kortárs Szász Károlytól eltérően nemcsak fordít, hanem magyarít is. Sőt a fordítás kifejezés helyett Arany efféle tevékenységére alkalmasabb szó a magyarítás. A magyar Hamlet is jobban érezte magát Nagyszalontán, mint egy művelt emberekkel és sznobokkal teli pesti nagy szalonban. Térjünk még egyetlen példa tartalmára vissza Arisztopha- nészhoz. Ha a görög azt mondja, „akkor ma én Prokrusztész leszek”, a magyarított változat így szól: „Jaj, hát ma én előcsahos leszek.”

Vajon pedáns költő-e Arany János? A fennmaradt adatok azt mutatják, hogy embernek végtelenül pedáns. Költségvetése maradt az utókorra egy bécsi útjáról, amelyben még a koldusnak vetett három krajcár is szerepel. Kiadásait, pénzjövedelmét pontosan