Irodalmi Szemle, 1977

1977/3 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Csanda Sándor, Jakab István, Kiss József, Méryné T. Margit, Mészáros László, Mózsi Ferenc, Püspöki Nagy Péter, Tőzsér Árpád, Turczel Lajos, Végh László: Ankét a szlovákiai magyar tudományosság fogalmáról, mai jelentőségéről, helyzetéről és jövőbeli feladatairól

volt 1953-ig, én az egyetlen tanársegéde; a magyar tagozat más szakain pedig gyakran a már felvett diákoknak kellett maguknak tanárt keresniök. Azelőtt csupán magyar Szeminárium volt a Komenský Egyetemen (Bújnák professzor halálától, 1933-tól kezdve), s mint érdekességet említeném meg, hogy ennek E. B. LukáC szlovák költő is megbízott előadója volt. 1950-ben még hallgattam LukáC előadását Ady költészetéről, a magyar nyelvtan pedig Ján Bakoš orientalista adta elő. Közben külön váltunk az egyetemtől, 1954-től a Pedagógiai Főiskolára kerültünk, majd a magyar tagozattal együtt Nyitrára, ahol szintén alakult magyar tanszék (1960-ban). Nálunk a tudományos munka a pedagógiai tevékenységgel áll kölcsönös összefüggésben: a pedagógiai pályán való előrehaladás jórészt a tudományos munkásságtól függ, másrészt a főiskolán illik is a tanárnak valami újat, saját kutatási eredményeiből származót mondania előadásaiban.

Tanszékünk a magyar szakosok tudományos továbbképzését is ellátja: nálunk szerezhetnek bölcsészeti doktorátust (PhDr.), a tudományok kandidátusa (CSc.) és a művészettudományok doktora (DrSc.) címet. Állandó bizottságunk csak az első cím megszerzésére van, a továbbiak megszerzéséhez alkalmi („ad hoc”) bizottságot kell összeállítanunk, jórészt szlavista szakemberek segítségével. Tudományos minősítést nyerhetnek nálunk a nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar tanszékének tanárai is. A bölcsészeti doktorátust ezen a szakon minden évben 1—2 tanár szerzi meg, a filozófiai tudományok kandidátusa címet eddig nálunk öt, a művészettudományok doktora címet pedig egy személy szerezte meg. (A sajtóban néha tévesen közölt irodalomtudományok doktora cím nálunk nem létezik, csupán Magyarországon.) A magyarországi tudományos képzéstől eltérően Csehszlovákiában a docensi (egyetemi magántanári) {fokozat megszerzéséhez habilitációs munkát kell benyújtani, s ennek feltétele, hogy az illető előbb megszerzi a kandidátusi címet, a professzorsághoz pedig a „nagydoktori” fokozat elérése szükséges, ami azt jelenti, hogy a rendes egyetemi tanári kinevezésig négy tudományos munkát kell megírni. Ez egyúttal magyarázat arra is, miért jut pedagógusainknak kevés idejük irodalomkritikai vagy egyéb munkásságra. Az már nemzetiségi sajátosság, hogy hazánkban így is a mi tanszékünkön dolgozik a tudományos képesítéssel rendelkező magyar nemzetiségűeknek több mint a fele. A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy Rákos Péter és Richard Pražák magyar szakos tudományos képesítését cseh egyetemen szerezte, ami egyébként ritka eset.

2. A nemzeti-nemzetiségi kultúrák közeledésében nagyon fontos szerepet tölt be a kapcsolat-kutatás — komparativisztika —, mert szocialista elméleti megalapozott Sággal keresi és mutatja jel azokat a kultúrtörténeti jelenségeket, amelyek a népek történelmi együttélésének módozataira utalnak és haladó hagyományokat jelentenek. Mit tettek ezen a téren a nemzetiségi kutatóink és milyen irányban folytatják munkájukat a jövőben?

A nemzetiségi kultúra területén a kapcsolat az életből, a kettős helyzetből adódik: a nemzetiségi szakember anyanyelvének és állampolgárságának kétféleségéből, ami a szakismeret szempontjából általában előnyös. Engem például, amikor Budapeseten (1947—1950 között) tanultam, szlavista filológusnak akartak kiképezni, mert ott alig volt a szlovák irodalmi nyelvet jól beszélő személy. Hazatértem után pedig a magyar-szlovák szakos kombinációm első fele került előtérbe, mert akkoriban nálunk alig volt (az ismert társadalmi események következtében) diplomával rendelkező magyar nemzetiségű. De a komparativisztikának nemzetközi viszonylatban is nagy tekintélye és jövője van. Már 1962-ben részt vettem Budapesten egy nemzetközi összehasonlító irodalomtörténeti konferencián, melyen a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar-szlovák kapcsolatai című könyvem orosz nyelvű összefoglalóját olvastam fel. Tíz év múlva a varsói egyetemen adtam elő Balassi és Kochanowski költészetét összehasonlító tanulmányomat, 1974-ben pedig a briinni balkanisztikai konferencián szlovákul szóltam a dalmát petrarkisták és Balassi költészetének összehasnlításáról. Erről eszembe jut, hogy a két világháború közt a sarlósok akartak itt létrehozni magyar-szláv összehasonlító intézetet. Szláv irodalom azonban nincsen, hanem csak az egyes szláv nemzetek önálló irodalma, ezért a szláv kultúrák közötti komparativisztikának is fontos szerepe van. Arra is szeretnék figyelmeztetni, hogy a komparativisztika nem csupán kapcsolat- vagy