Irodalmi Szemle, 1977

1977/3 - ELSŐ KÖZLÉSEM - Cselényi László: Legenda az ifjúság vizéről avagy A kutya ugat, a karaván halad

Tanárunk, Turczel Lajos körül gyülekeztünk, ő szerkesztette az ötvennyolcas anto­lógiánkat. Tanárunk volt Dobos László is, de vele csak később, a Szemle indulása idején kerültünk közelebbi kapcsolatba s még később jó barátságba. A másik központ pedig az ugyancsak ötvenhatban szerveződő Ifjú Szívek volt. Kon- csol Laci, Mede Pista, Simkó Tibor, Duba Gyula, Kovács Lajos, Gergely Jóska, Gyüre Lajos, Nagy János — itt, az együttesben ismerkedtem meg a legtöbbjükkel, itt formá­lódott nemzedékünk profilja. A Tőzsér írása és Koncsol Kovács Lajossal, Nagy Jánossal készített interjúi juttatták eszembe a szinte Atlantiszként alámerült, bűnösen elfele­dett hőskort. A szinte napi vitákat, késhegyre menő összecsapásokat, terveket, elképze­léseket, szerelmeket, éjszakai, hajnalba-nyúlő dorbézolásokat. A Pirítósban, a Fekete macskában s a jó ég tudja még milyen nevű mulatókban, pincékben, lebujokban. XIV Az újságokkal s az „irodalmi élettel”, hálistennek, ebben az időben még csak alkalmi kapcsolatom volt. Általában elég nehezen tudtam zöldágra vergődni a szerkesztőkkel. A látszat azt mutatja, hogy gyors és problémamentes volt bejutásom az irodalmi élet­be, a valóság ettől sokkal bonyolultabb. Olyan értelemben, hogy általában mindig a könnyedebb, problémamentesebb verseimet fogadták el inkább, s az általam súlyosab­baknak és fontosabbaknak vélteket utasították vissza. így maradt ki például az induló Irodalmi Szemlének elkészített „reprezentatív” válogatásból a „Bordal” (s maradt benne a két felszínesebb „Rapszódia” és „Somorjai lányok”), így nem került máig nyilvánosságra a már említett, s ötvenhat tavaszán kész „Csillagok”. Ennek a kaland­jaira különösen élénken emlékszem, merthogy manapság is sok minden eszembe juttatja, bizonyítván, hogy nincs új a nap alatt. Már nem is a legelső időkben történt, hogy számtalan sikertelen próbálkozás után eljutottam a Csillagokkal az egyik lapunk szerkesztőjéhez. Pár nap múltán mentem az eredményt tudakolni, hát azt a jelenetet máig nem felejtem. Méltatlankodva esett nekem, hogyan merészelek ilyen verset még csak megmutatni is valakinek, nem hogy közlésre gondolni. Párbeszédünk részleteire már nem emlékszem (egykori udvarias mo­doromra gondolván, aligha lehetett valmi idilli dialógus), csak a légkörére, a „han­gulatára”. Micsoda iróniája a sorsnak, hogy esztendők múltán újabb verseimet az első kötetem színvonalának dicsérgetésével marasztalta el, (közismert, hogy első korszakom legsú­lyosabbnak ítélt verse éppen a Nap-ének, melynek első részét a Csillagok képezte). Gondolom, ennyi bőven elegendő az „irodalmi életünk”-kel, szerkesztőségeinkkel vívott, immár ugyancsak húszesztendős csatáimból. Mit mondhatok minderre, mivel vigasz­talhatom magam? A kutya ugat, a karaván halad. XV Kereszt és hegedű Napfény robban feszíti a percet súlyos égi sugarak közt állok Izzó fényben tündököl a bőröm nyugalmat most csupán itt találok Zsíros földön muzsikál a testem zuhog rám hömpölyög rám az ének Tűző napfény öntözi a vérem sűrű bika-szaga van a vérnek Roppant fűben sürögnek a fürjek felhő se vet most a rétre árnyat Égnek a tűzben dalolnak a tűznek bika-foga kivirult a nyárnak Itt a dombon nyugalmas a béke fehér galamb szárnya leng a tájon Bezzeg a völgyben trombitál az ének hömpölyög a hangja hét határon Cséplőgépek dohogása hallik viharban morajlik így a tenger Égnek a tűzben dalolnak a tűznek birkóznak bőszen a szerelemmel Csitri lányok almacsecsű lányok suhogó réten susogó szekfűk Rengő válluk karcsú a bokájuk nyári fényben tündököl a testük Tündökölni tarkaszoknyás nyárban — oltani az ig-okozta szomjat

Next

/
Thumbnails
Contents