Irodalmi Szemle, 1977
1977/3 - ELSŐ KÖZLÉSEM - Cselényi László: Legenda az ifjúság vizéről avagy A kutya ugat, a karaván halad
minden csigolyám nyüzsgő nagyváros, füstölgő kő-bárka a lépem, minden sejtem nagy gyár, atomom naprendszer, heregolyóim a nap-hold, a tejút gerincvelőm, az űr minden pontja testem egy-egy része, galaktika-jürtök agyam egy sejtése. Elképzelhető a tizenhétesztendős kamasz megdöbbenése, melyet e sorok váltottak ki az addig legföljebb a „Zsóka búcsúzója”-féle versekig eljutott sihederben. Csak „A gondolat hősei”-hez hasonlítható, egész gondolat-rendszeremet, egész szervezetemet átalakító élmény volt ez s eldöntötte immár véglegesen: a költészeté a pálma. S az első robbanást követte a többi. Az Oj Hang októberi száma közölte „A vasárnap gyönyöre” című Nagy László-verset, a novemberi a „Vers négy hangra, jajgatásra és könyörgésre, átoktalanul” című újabb Juhász-kompozíciót, a decemberi a „Romantika nyolc versben” című Nagy László-ciklust, s közben hozzájutottam az egy évvel előbbi „Tékozló ország”-hoz. A kor, látható, bőkezű volt fiához. E röpke felsorolásból is kitetszik, micsoda két- három éve volt ez a magyar költészetnek ötvenhárom és ötvenhat között! Juhász s Nagy László máig legjelentősebb versein kívül ekkor készül Illyés kötete, a „Kézfogások”, Benjámin „Egyetlen élet”-e, Nemes Nagy Ágnes „Szárazvillám”-a, Piliaszky János „Harmadnapon”-ja, újra megszólal, majd tízéves hallgatás után Kassák Lajos és Szabó Lőrinc, s ötvenhatban megjelenik „A hallagtás tornya”, Weöres Sándor gyűjteményes verseskötete. Ötvenhat nyarán érettségiztem, ötvenhat szeptemberében kerültem Pozsonyba, első két versem a „Fáklya” utolsó, októberi-novemberi kettős számában jelent meg. Első, ma is vállalt közlésemnek viszont a „Számadást” tartom (57 február 23-án írtam egy szuszra a Szuvorov-utcai internátus tanulótermében, s áprilisban jelent meg a „Hét”- ben). Minthogy e „Legendádban csak az ezt megelőző eseményekkel foglalkozom, s az e dátumig írott, máig közöletlen verseimmel érzékeltetem az „első közlésem” előtti s körüli kort s magamat, így térjünk vissza kissé az időben. „Az utóbbi esztendők legnagyobb meglepetését a lírában CS. L. jelentette. Költői járnitanulásának a nyilvánosság nem volt tanúja, az irodalmi porondon — a mi viszonyainkhoz képest! — meglepően biztos léptekkel és szinte kész mozgással jelent meg” — írta mentorunk, Turczel Lajos „Líránk helyzete és perspektívái” című tanulmányában 1957 nyarán, alig fél esztendővel első verseim megjelenése után. Vessünk hát néhány pillantást azokra a bizonyos járnitanuló esztendőkre! Mint mondottam, megszakítás nélkül ötvenöt nyarától kezdenek szaporodni a verseim, s alig egy év alatt összegyűlik egy kötetre való. Jórészük, sajnos, gyöngécske próbálkozás. Gondolom, semmivel sem szárnyalja túl a szerelmes gimnazisták rigmusainak sokévi átlagát. Ami meglepő: a gyors fejlődés. Egy esztendő sem telik bele, „Boldogult úrjikoromban.” (Író-olvasó találkozó után a rozsnyói egészség- ügyi iskolában.)
