Irodalmi Szemle, 1977
1977/3 - MŰHELY - A gondolkodó irodalomért
A gondolkodó irodalomért Ismét egy új fölirat lapunkban, megint egy új rovatcím. Az olvasó pedig sóhajt keserű arccal vagy földerülve s kíváncsian utánanéz, hogy mit takar az új védjegy. S talán-talán nem hagyja olvasatlanul a szerkesztő megjegyzéseit sem. Miért Műhely? Miért változott meg az eddig használt rovatcím? S vajon csak a fölirat alakul át? Vagy talán a szerkesztői elképzelés is megmásul? S ha igen, miben áll újító szándékunk? Tudunk-e mást csinálni, mint rovatunk elődei, a Vetés majd az Üj hangok? Olyan kérdések ezek, amelyeknek egy részét rovatunk szerkesztésmódjával fogjuk megfelelni, a másik részét meg rögvest itt. Ismert dolog, hogy a Vetés új nemzedéket vezetett be irodalmunkba. Az addig rendszertelenül és magányosan közlő poétákat csoportba tömörítette. A házkert alól jött toliforgatókat (a rovat megindulása előtt is publikáló Szi- tásit, Wurczelt és másokat értem ez alatt) bevezette a vendégváró asztalhoz s a „felnőttek” mellé ültette őket. A rovaton belüli műfordítás-próbák szinte a kezdés pillanatában megszűntek, kritikákat (ha írt közülük valaki) a többi közé keverve közölte az Irodalmi Szemle. így aztán a csoportnak belső kritikusa nem volt. A „belső” itt azt jelenti, hogy a nemzedék költőivel és próza- íróval együtt gondolkodó, szemléletüket magyarázgató vagy elképzelésekkel vitázó kritikus. A Vetést fölváltó Oj hangok megint kizárólagosan vers- és novellaközpontú volt. Mi olyan célzattal szervezzük-szerkesztjük a Műhelyt, hogy a vers és novella mellett idővel műfordítások, vitacikkek, riportok is teljes jogú helyet kapjanak s ezen kívül még: tanulmányok, jegyzetek, rövid esszék, fiatal grafikusok alkotásai s az őket bemutató rövid írások. Célunk nem kevesebb tehát, hogy a költői és írói munkák rendszeres (előzetes terveink szerint kéthavonkénti) közlése mellett közzé tenni egy nemzedék én- és öntudatát bizonyító írásokat. Szükség van-e az efféle különválasztásra? Ha azt akarjuk, hogy ez a nemzedék ne bújjon meg a képzelt vagy valós tekintélyek árnyékában, ne a köny- nyebb utat válassza, s hogy játékaiban, kísérleteiben is komolyan vegye önmagát, hogy a költés vagy novellaírás ne csak kellemes időtöltés legyen az író és olvasó számára, hanem erkölcs is, felelősség, helyzetünk végiggondolása, körültekintés, de nem a nemzedékiesekedés mély völgyéből, kisebbségi sorsunkban az európai ember sorsát is látva: egyeztetve helyet és világot. Ismétlem: szerkesztési elvünkkel nem az elkülönülésre, az oktalan veszekedésekre biztatunk, hanem épp az ellenkezőjére: a speciális föladatok tudató-
