Irodalmi Szemle, 1977

1977/3 - LÁTÓHATÁR - Castillo, Abelardo: Fermín (novella)

Hát persze, most jutott eszébe, hogy tartozik neki egy pofa pálinkával. Meghívta őt a kocsmába. Ramón szó nélkül beleegyezett és ujjával a csomagra bökött.

— Ammeg mi?

— Micsoda? — Fermín megvonta a vállát, lebiggyedt ajka mosolyba szaladt.

— Ä, semmi.

Kellemes volt az üldögélés az olasz kocsmájában. Juana nem esik kétségbe, úgy is -csak későbbre várta.

— Az a kis pálinka sem árt meg senkinek. Nemde?

Megittak két rundot. A másodiknál Fermín rájött, hogy megint ott van, ahol a part •szakad, mert újra csak ő tartozott egy pohárkával.

— Pálinkát, olasz, nekem meg a havernak!

Mutatóujjával a másik mellére bökött és előreszegett fejjel kijelentette:

— Mert én állom ám a szavam, cimbora.

A pálinka erős volt, Ramón hangja a harmadik pohár után ünnepélyesebb lett a megszokottnál.

— Én is olyan vagyok ám, Fermín... Hé, csapos, hozzon még két pohárkával!

— így van, testvér. Egyikünk se szélhámos. De az istenit, legközelebb én fizetek, oszt kvittek leszünk.

— Ja.

Fermín már egy ideje a hátsó helyiséget eltakaró függönyre meresztgette a szemét, s rögtön észrevette, hogy a Peralta testvérek kifelé tartanak. Ez pedig annyit jelentett, hogy két hely szabaddá vált a kártyaasztal mellett.

— Megpróbáljuk?

— Próbáljuk ...

— Elég volt, az úristenlt, fizetek.

A bankár, akinek csontos, sötét bőrű keze volt, és a kisujja körmét fenyegetően hosszúra növesztette, összeszedte a kártyák mellett heverő zsíros pesókat.

Fermín apró szemében égett a düh és a pálinka. Előrehajolt, s szúrós szemmel, a szavakat lassan tagolva, megkérdezte:

— Mit is mondott neked az az Ortega?

Az asztal, mintha megrándult volna. A szesztől, verejtéktől és visszafojtott indulatoktól forró levegőben készülődött valami. A kihívó szavak átcsaptak a sűrű dohányfüstön az asztal másik végére.

A mesztic lassú mozdulatokkal derékig kigombolta az ingét. Aztán ugyanolyan lassan törölgetni kezdte izzadt mellét egy zsebkendővel. A köldöke mellett az övéből kíváncsian kandikált ki egy Smith-Weeson revolver agya.

— Nagyon szeretnéd tudni?

A mesztic tekintete fenyegető volt. Fermín arca úgy égett, mintha visszakézből ■szájon vágták volna. Körülnézett. Ramón és a többi férfi kerülte a pillanatását. Valamennyiükre nagy hatással volt a sötét képű félvér magabiztossága.

— Jól van, no — morogta Fermín. — Jól van... Megyek haza, oda a pénzem. Gyüsz te is, Ramón? Ne, inkább maradj. Téged még nem kopasztottak meg.

Megfordult, végigsimította combján a nadrágot és elindult a függöny felé. A bankár ihangja szárazon csapódott a hátának.

— Hallod?!

Fermín villámgyorsan megfordult és az övéhez kapott, de a kés nem volt nála. A másik férfi kezében ott sötétlett a pisztoly. Mosolygott.

— Valamiről megfeledkeztél — mondta és a fegyver csövével a sarok felé bökött. Fermín lehajolt és a hóna alá csapta Juana csomagját.

— Igaza vót annak a kurva politikusnak, csak otthon merünk legínykedni. A birtokos, a kocsma, meg a kártya elszedi tőlünk a pénzt, mi meg csak vigyorgunk rajta. — Fermín a bordélyház ajtaja előtt állt.