Irodalmi Szemle, 1977

1977/3 - LÁTÓHATÁR - Cortázar, Julio: A megszállt ház (novella)

én pedig kimentem, hogy vizet forraljak az esti matéhoz. Végigmentem a kis folyosón, s amint a tölgyfa ajtó előtt irányt változtattam, hogy .1 konyhába jussak, valami nesze- zést hallottam az ebédlő vagy a könyvtárszoba felől. Valami meghatározhatatlan, tompa zörej volt, mint amikor végighúznak egy széket a szőnyegen vagy fojtott, suttogó hangon beszélnek. Még ugyanabban a pillanatban vagy talán valamivel később újabb zajt hallottam, de most már a hátsó épületszárnyba vezető folyosó végéről. Még idejé­ben sikerült az ajtóhoz ugranom, és testem egész súlyával nekidőltem. A kulcs szeren­csére a felém eső oldalon volt a zárban, s a biztonság kedvéért még a nagy reteszt is rátoltam. Bementem a konyhába, vizet forraltam a teáskannában, s amikor a tálcával vissza­tértem Irénéhez, így szóltam hozzá: — Be kellett zárnom a folyosó ajtaját, mert megszállták a ház hátsó részét. Ölébe ejtette a kötést és fáradt szemével rám nézett. — Biztos vagy benne? Bólintottam. — Ez azt jelenti — mondta újra kezébe véve a tűket —, hogy ezentúl csak az első részben tartózkodhatunk. Nagy türelemmel készítettem a matét, az azonban egy kis időbe telt, amíg Iréné folytatni tudta a munkáját. Emlékszem, egy szürke mellényt kötött éppen, ami nekem nagyon tetszett. Az első napokban kicsit lehangoltak voltunk, mert a ház megszállt részében sok olyan holmit hagytunk, ami a szívünkhöz nőtt. Az én francia könyveim például a könyvtárszobában maradtak, Irénének pedig a meleg takaróit és a papucsát kellett nélkülöznie, amik ilyenkor télen igen hasznosak voltak. Sajnáltam a borókafenyőből faragott pipámat is, Iréné pedig az évek óta használt Heszperidina hashajtóját keres­te hiába. Gyakran megesett (de csak azokban az első napokban), hogy amikor vissza­toltuk a fehérneműs szekrény valamelyik fiókját, szomorúan egymásra néztünk: — Itt sincs. Ez is egyike volt a ház hátsó részével együtt elveszített dolgainknak. Persze, volt ennek valami előnye is. A takarítás annyira leegyszerűsödött, hogy báfc később keltünk, mondjuk fél kilenc tájban, mire az óra elütötte a tizenegyet, már ölhetett kézzel pihenhettünk. Iréné lassan rászokott, hogy velem jöjjön a konyhába és segédkezzen az ebédfőzésben. Miután jól átgondoltunk mindent, abban állapodtunk meg, hogy amíg én az ebéddel foglalatoskodom, addig Iréné hideg tálat készít vacso­rára. Örültünk a megoldásnak, mert nem volt valami kellemes dolog elhagyni estefelé a hálószobát a vacsorafőzés kedvéért. A hidegtálat mindig bekészítettük Iréné háló­szobájának asztalára. Iréné elégedett volt, mert több ideje maradt a kötésre. Én eleinte elveszettnek é.reztem magamat a könyveim nélkül, de mivel nem akartam nyugtalanítani a nő­véremet, többnyire azzal ütöttem agyon az időt, hogy apánk bélyeggyűjteményét ren­dezgettem. Mindketten csak kedvteléseinknek éltünk és a leggyakrabban Iréné hálószobájában üldögéltünk, mert itt volt a legkényelmesebb. Iréné időnként hozzám fordult: — Nézd ezt a mintát, most találtam ki. Nem olyan, mint egy lóhere? Máskor meg én hívtam föl a figyelmét valamelyik négyszögletű színes papírdarabkára, hogy fogalma legyen egy-egy Eupen vagy Malmédy bélyeg értékéről. Jól éreztük magunkat és lassanként gondolkodni is elfelejtettünk. Lehet élni gondolatok nélkül is. (Amikor Iréné hangosan álmodott, én rögtön megélénkültem. Sosem tudtam meg­szokni ezt az élettelen papagájszerű hangot, amely nem a torokban képződik, hanem az álom szüli. Iréné szerint az én álmaim meg olyan zaklatottak, hogy néha még a takarót is lelökik rólam. Bár a két hálószoba között még a nappali is ott van, az éjszaka csendjében minden kis zaj hallhatóvá válik a házban. Halljuk egymás lélegzet- vételét, köhintését, érezzük egymás mozdulatait, ismerjük egymás álmatlanságának és ébredésének okait. Különben minden egyéb néma ebben a házban. A nappal zajai, a kötőtűk összekocca­nása és a bélyegalbum lapjainak zizegése egészen szelídek. Az említett tölgyfa ajtó elég masszív alkotmány. A konyhában és a fürdőszobában, mivel ez a két helyiség esik legközelebb az elfoglalt részhez, mindig hangosabbak vagyunk. Iréné néha böl­

Next

/
Thumbnails
Contents