Irodalmi Szemle, 1977

1977/3 - LÁTÓHATÁR - Castillo, Abelardo: Fermín (novella)

csődalokat énekel. Egy konyhában mindig épp elég porcelán- és üvegcsörömpölés van ahhoz, hogy elnyomja a másféle zajokat. Ez az a hely, ahol nagyon keveset hagytunk a csendből, de amikor a nappaliba és a hálószobáinkba tértünk vissza, a ház elnémult, félhomályba borult, még a lépteinket Is lassúbbra fogtuk. Azt hiszem, ez a csend az oka annak is, hogy azonnal felriadok, amint Iréné álmodni kezd.)

Amint most mondani fogok, az ismétlése lesz az előbbieknek, csakhogy a következményei mások.

Éjszakánként gyakran megszomjazom, ezért egy este, lefekvés előtt szóltam Irénének, hogy kimegyek a konyhába, és hozok magamnak egy pohár vizet. Már a hálószoba ajtajában meghallottam a sustorgást, csak abban nem voltam biztos, hogy a konyhából jön-e vagy a fürdőszobából, mert a folyosó beszögellése egy kissé letompította. Iréné felfigyelt hirtelen megtorpanásomra és szó nélkül odajött hozzám. Együtt hallgattuk a különféle zajokat és megállapítottuk, hogy a tölgyfa ajtó innenső oldaláról jönnek, a konyha vagy a fürdőszoba felől, de az is lehet, hogy a folyosó hajlatából, ami csak pár lépésre van tőlünk.

Nem néztünk egymásra. Megragadtam Iréné karját és anélkül, hogy körülhéztünk volna, a bejárati ajtóhoz futottunk. A tompa zörej és a sustorgás egyre közelebbről hallatszott a hátunk mögött. Becsaptam magunk mögött a bejárati ajtót és ott maradtunk az előszobában. Most nem hallottunk semmit.

— Elfoglalták ezt a részt is — mondta Iréné. A kötés ott lógott a kezében, a fonalak pedig a földön húzódtak utána és eltűntek a bejárati ajtó mögött. Amikor Iréné észrevette, hogy a pamutgombolyagok az ajtó túlsó oldalán maradtak, elengedte a kötést és már nem nézett utána.

— Magadhoz tudtál venni valamit? — kérdeztem, bár felesleges volt a kérdés.

— Nem, semmit.

Nem maradt másunk, csak ami rajtunk volt. Hirtelen eszembe jutott a tizenöt ezer pesónk, a hálószobám szekrényébe zárva. De már késő volt.

Mivel a karórám nálam volt, megállapíthattam, hogy tizenegy óra van. Átfogtam Iréné derekát (ha jól emlékszem, sírt) és kiléptünk az utcára. Elfogott a szomorúság, s mielőtt elindultunk volna, kulcsra zártam a bejárati ajtót, a kulcsot pedig a csatornába dobtam. Megtörténhet ugyanis, hogy valami szegény ördögnek rabolni támad kedve és behatol a házba, pedig már megszállva tartják.

ABELARDO CASTILLO

Fermín

Fermín senkinél sem volt különb. Sőt, talán még másoknál is átkozottabb volt. Nem is kellett nagyon részegnek lennie ahhoz, hogy megdögönyözze a felesége bordáit (ebben fenemód hasonlított a többi helybeli férfihoz) és inkább a bordélyházban herdálta el a pénzét, mintsem kenderszál cipőt vett volna rajta a kisfiának. Mindig koszos, kötekedő és írástudatlan volt. Ügy vélte, nem kell az embernek iskolába járnia ahhoz, hogy megtanulja a gyümölcsöt leszedni a fáról.

Igen, Fermín egyáltalán nem volt kivételes alak a francia gyümölcsöseiben. A gyümölcsszedők azt beszélték, hogy embert is ölt. Santa Luciában történt az eset egy táncmulatságon. A másikat chileinek szólították. Fermín részeg fejjel megtapogatta

Mikola Anikó fordítása