Irodalmi Szemle, 1977

1977/3 - LÁTÓHATÁR - Cortázar, Julio: A megszállt ház (novella)

rok elmosásán kívül már nem maradt más munkánk. Közös étkezésünk még meghittebb volt, ha erre a hatalmas, csöndes házra gondoltunk és arra, hogy a kettőnk ereje is elég a tisztán tartására. Sőt, néha már-már úgy véltük, a ház gátolt meg bennünket abban, hogy családot alapítsunk. Iréné minden különösebb ok nélkül utasította vissza két kérőjét, Maria Esther pedig meghalt, mielőtt eljegyezhettem volna, így léptük át a negyvenedik évünket, azzal a kimondatlan sejtéssel, hogy a mi egyszerű és csöndes testvéri házaséletünk szükségszerű végét jelenti annak a családfának, amely dédszüleinkkel került ebbe a házba. Egy napon meghalunk és kóborló unoka- testvéreinké lesz a ház, akik lebontják, hogy a telek és a tégla árán meggazdagodjanak, de az is lehet, hogy mi magunk ítélkezünk felette, mielőtt még túl késő lenne.

Iréné mintha csak azért született volna, hogy senkinek se legyen a terhére. A délelőtti tevékenysége után egész napját azzal töltötte, hogy a hálószobája heverőjén ült és kötögetett. Nem tudom, miért kötött annyit; véleményem szerint a nő számára a kötés csak ürügy arra, hogy ne kelljen mást csinálnia. Iréné keze alól azonban csupa hasznos dolog került ki; nekem lélekmelegítőket, harisnyákat kötött, magának meg hálóköntösöket és mellényeket. Néha megkötötte a mellényt, azután gondolt egyet és felfejtette az egészet, mert valami nem tetszett neki rajta. Mulatságos látvány volt a pamutos kosárkában halmozódó sok-sok gombolyag, amelyeken a fonál még makacsul őrizte néhány órával azelőtti formáját. Szombatonként kijártam a városba fonalat vásárolni. Iréné megbízott ízlésemben, egyetértett velem a színek dolgában, úgy hogy sosem kellett vísszavinnem egyetlen gombolyagot sem. Ezeket a kiruccanásaimat arra is felhasználtam, hogy betérjek a könyvesboltokba érdeklődni, nincs-e valami újdonságuk a francia irodalomból. De 1939 óta semmi említésre méltó nem érkezett Argentínába.

Inkább a házról szeretnék azonban beszélni, a házról és Irénéről, mert mellettük én egészen jelentéktelen vagyok. Sokszor tűnődöm azon, hogy mit tenne Iréné, ha nem köthetne. Az ember újra és újra elolvashat egy könyvet, egy befejezett pulóver viszont egyszeri és megismételhetetlen. Egyszer kihúztam a komód alsó fiókját, hát tele volt fehér, zöld és lila főkötőkkel. Ogy sorakoztak ott benaftalinozva, glédába rakva, mint a boltban. Nem volt merszem megkérdezni Irénét, mihez kezd velük. A megélhetésre nem kellett keresnünk, minden hónapban befutott vidékről a jövedelmünk, s így a vagyonkánk egyre gyarapodott. Irénének már szenvedélyévé vált a kötés, amelyben olyan tökélyre tett szert, hogy órák hosszat el tudtam nézni a két ezüstös sünhöz hasonló kezét, az ide-oda villanó tűket, s a földre tett kosárkákat, bennük az örökké mozgó, ugrándozó gombolyagokkal. Csodálatos volt.

Nem hagyhatom említés nélkül a ház beosztását sem. A Rodriguez Peňa utca felőli félreeső szárnyban kapott helyet az ebédlő, a gobelines szalon, a könyvtár és a három nagy hálószoba. Ezt a részt masszív tölgyfa ajtókkal kis folyosó választotta el az első szárnytól, melyben a fürdőszoba, a konyha, a kettőnk hálószobája meg az" a középső nappali volt, s innen a két hálószobába és a folyosóba szolgált az ajtó. A majolikával kirakott tornác volt a ház bejárata, innen szárnyas ajtó vezetett a haliba. Ha tehát valaki a tornác felől érkezett, csak az ajtót kellett kinyitnia, és máris a hallban volt, amelynek két oldaláról a mi hálószobáinkba juthattunk, szemben pedig a ház legfélreesőbb részébe vezető kis folyosó nyílt. A folyosó tölgyfa ajtóhoz vezetett, amely a ház hátsó traktusára nyílt, ha azonban valaki a tölgyfa ajtó előtt hirtelen balra fordult és folytatta útját a még inkább elkeskenyedő folyosón, a konyhához és a fürdőszobához jutott. Akkor látszott csak igazán, milyen nagy ez a ház, ha a tölgyfa ajtó tárva volt; viszont ha bezártuk, az elülső szárny egy olyan lakás benyomását keltette, amilyet mostanában építenek; mozdulni sem lehet benne. Iréné és én többnyire ebben az első szárnyban tartózkodtunk, a tölgyfa ajtó mögötti részben inkább csak takarítani jártunk. A por mindig vastagon rakódott le a bútorokra. Buenos Aires tiszta város, de ez csupán a lakók érdeme, nem a földrajzi helyé. Tömérdek por szálldos a levegőben, alig mozdul a szellő, máris vastag porréteg telepszik a márvány párkányzatokra, s a rojtos térítők ferde négyszögeibe. Hiába törölget- jük le a tollseprűvel, attól a por csak felkavarodik, ott lebeg egy ideig a levegőben, hogy aztán újra alászálljon a bútorokra és a zongorákra.

Örökre emlékezetembe vésődött, ami akkor történt, mert más zavaró körülmény nem játszott közre. Este nyolc óra körül járhatott az idő, Iréné a hálószobájában kötött,