Irodalmi Szemle, 1977
1977/3 - Grendel Lajos: Samuka (novella)
Egy percre sem kívánkozott többé vissza. Elhatározta, hogy hazautazik, aminek ugyan otthon nem fognak örülni. Ha nem tudsz úszni, gondolta, minek mentél hajósnak. Beiratkozik a gimnáziumba és ha szerencséje lesz, leérettségizik. Aztán azt kezd az életével, ami neki tetszik. Egy csomó reflexet neveltek belé otthon, gondolta, a saját sunyi reflexeit, reflexcsókot búcsúzáskor, reflexlevelet arról, hogy szerencsésen megérkezett, reflexdurvaságot a feltörő érzelmek ellen. Ez volt ő. Eleven reflexkódex. Mégis annyiban könnyebb volt otthon, hogy ott ismerte a sínrendszert mozgató váltókat, a sínpálya irányát, eligazodott a szagok, színek és ízek között, mint egy alaposan idomított farkaskutya. De már a következő pillanatban megmásította az elhatározását. Nem utazik haza. Az ellenkező irányba indult. A zuhanyozó ablaka a lányoknál rosszul záródott. Samuka benyomta az ablaktáblát a bakancsa orrával, amint nemrég Vince és Ernő. Bebukdácsolt az ablakpárkányon és elhasalt a vizes, csúszós köveken. Sűrű meleg gőzfelhőben találta magát. A három fülke közül a középsőben sisteregve zuhogott alá a víz a zuhanyrózsából. A lány, aki a gőzfelhőből kihajolt, villámgyorsan maga elé kapta a törülközőjét. Pont egy fürdőző csaj lábai elé. Samuka eddig csak Vince pornóképein látott meztelen nőket, s olyankor is fülig pirult. A lány nem sikoltozott és nem futott el. Pedig a zuhanyozóba vezető ajtó résnyire nyitva volt, vékony fénynyaláb tolakodott be rajta Samuka vállán át a kicsempézett falra. Az ajtó mellett, a fogason a lány ruhái lógtak. Ha a lány kapja a ruháit, és elrohan, a meglepetéstől egy mukkot sem szólt volna. A lány ehelyett a vízfüggöny mögé hátrált a falhoz. A sötétben Samuka nem látta jól az arcát. Csak azt látta, hogy a lány a hátával a csempézett falhoz tapad, s :i derekára csavart törülközője széléről valahol a térde tájékán kövér cseppekben hullik a víz. Alacsony volt-e vagy magas, karcsú vagy kövér? Samuka nem is ért rá jól megfigyelni, any- nyira röstellte magát. Az öltözéke miatt elsősorban. Melegítőben és hason csúszva előtte, méghozzá papuccsal a kezében, mintha mindjárt be akarna költözni a lányhoz. Közben valaki becsoszogott a szomszéd mosdóba, köpködött, gargarizált, megkocogtatta fogkefével a pohár falát. Ő pedig lélegzetvisszafojtva várta végzetének a beteljesedését. Várta, hogy a lány sikoltozni kezd, szóval várta a leleplezést, amely végre pontot tesz az aznapi átkozott események után. Aztán az illető, ugyanolyan gyanútlanul, ahogy jött, kicsoszogott a mosdóból. S a lány nem kiáltott. A forró gőz meg az ijedség verejtéket sajtolt ki Samuka homlokából. A zuhanyrózsa körül még mindig forró párafelhő gomolygott, s hátul a lány sötét, csapzott haja a csempekockára tapadt. Valami meleg ömlött el Samuka arcán, mintha forró vízbe mártott szivacsot húztak volna végig rajta. Ugrásra kész feszültséget érzett az izmai1 ban, mégis hosszú időbe telt, mire annyi bátorságot vett magának, hogy megmozduljon. Bakancsa ijesztő zajt vert a helyiségben. — És aztán? Mikor végre eddig jutott a történetével Samuka, mindig elhallgatott. — Nincs aztán — mondta. — Ahhoz már semmi közöd. — Álmodtad az egészet — feleltem. Az éjszakai kalandot követő reggelen Vince és Ernő rossz érzésekkel keltek fel. Lehet, hogy az éjszaka nagy részét átvirrasztották, mert az arcuk gyűrött volt, a szemük karikás. Nyomott hangulatban hagyták el a diákszállást. Samuka viszont vidáman fogadott az iskola előtt a kapuban, és a világért sem akarta elárulni, hogyan jutott ki reggel a lánykollégiumból. — Jöttél volna velem te is! — Hogyan csináltad, Samuka?
