Irodalmi Szemle, 1977

1977/3 - Gál Sándor: Ilyen boldogság (novella)

ha elszállt volna belőle az élet. Pedig csak nagyon elfáradt. Már egészen közel volt a parthoz, amikor Réti tanár úr alatt ismét megbillent a föld, de most olyan erősen, hogy elveszítette az egyensúlyát, s térdre bukott. Olyan érzése volt közben, mintha valaki elszívta volna előle a levegőt. Kitágult orr- cimpákkal, tátott szájjal kapkodott levegő után, de a keze nem állt meg. Forgatta az őrsöt, s a halat kivontatta a fövenyre. Ott feküdt mellett a nagy hal, s ő nézte fáradt szemét, széles pofáját és nagyon boldognak érezte magát. Fel akart állni, hogy gyönyörködjön csodálatos zsákmányában, de lába nem engedelmeskedett semmilyen parancsnak. Kevés volt a levegő körülötte. Biztosan a hal miatt, a hal miatt... A képtelen gondolatot elhessentette magától. Csak elfáradtam, gondolta; csak nagyon elfáradtunk mind a ketten. A hal is, és én is. Neki sok itt a levegő, nekem pedig kevés... És egyszer csak eltűnt előle a hal, mintha visszaúszott volna a mélybe; de ha nem látta is, tudta, hogy ott fekszik mellette a fövenyen, s mert tudta, hogy ott van, igazán boldog volt.