Irodalmi Szemle, 1977
1977/3 - Gál Sándor: Ilyen boldogság (novella)
GÁL SÁNDOR Ilyen boldogság F. R. emlékére Réti tanár úr már fél éve nem ívott kisüstit. Se barackot, se szilvát, se törkölyt. Pedig volt a szekrény fiókjában néhány üveggel. Összegyűlt, mint sok egyéb olyan holmi, amire egy idő után nincs szüksége senkinek. Most, hogy felébredt és az ágyból kifelé lesett a háromszárnyú ablakon, arra gondolt, hogy lassan minden felgyűlik körülötte, mint a hordalék a folyó csendes öbleiben, s miként a hordalék, a körülötte lerakódó dolgok is feleslegessé válnak. A sodrás kiveti őket magából, s az idő betemeti. Felült az ágyban, lábát lelógatta a szőnyegre, s azt vette számba — még mindig kifelé lesve az ablakon —, hogy mi maradt elérhető távolságban előtte ötvennyolcadik évében, a második infarktus után. Első a könyvtár, gondolta, s abból is a klasszikusok. A héten kiválogatom, határozta el, s egy külön polcra rakom korszakok szerint. Külön a magyart, külön a világirodaimat. Aztán nekifogok újraolvasni mindazt, amit szerettem, s majd meglátjuk, meddig jutunk el. A középkorig, talán Aranyig ... Felállt, magára terítette a fürdőköpenyét, s az ablakhoz sétált. Innen mesz- szire ellátott a síkságon, le egészen a folyóig. Pontosabban az ártéri erdőig, amely eltakarta előle a vizet. Tegnap lesétált egészen a Nagy Nyárfáig, amely a ház és a folyó közötti út közepe táján állhatott. A Nagy Nyárfa törzse a háború alatt megsérült, de az óriásfa kiheverte a sebet. Csak fejmagasságban látszott belőle egy félméternyi szürke folt, amelyet az évenként megújuló fa kérge friss rétegeivel lassan betakart. Réti tanár úr ahogy nézte a síkságot, a Nagy Nyárfát, s távolabb az erdő- sávot, elhatározta, hogy lemegy a folyóhoz. Mert a klasszikusokon kívül volt még néhány szerelme. A horgászat, például. S ettől nem tiltották el. Vagy legalábbis nem került szóba. Nem úgy, mint a szivar vagy az ital. Ezektől nagyon nehéz volt megválnia. Különösen a szivar hiányzott kezdetben. De már nem hiányzik. Az ital sem, bár néha nagy kedve volna kortyintani egyet a kisüstiből vagy a borból. Csakhogy két urat nem lehet szolgálni. így a választás egyszerű, s a lemondás sem olyan fájdalmas, mint amilyennek látszik. A felesége nyitotta rá az ajtót. — öregem — mondta az asszony —, nekem mennem kell. A reggelidet oda készítettem az asztalra. Egyél és vigyázz magadra. — Délután lemegyek a folyóhoz. Horgászni — tette hozzá nyomatékkal. — Réti! Te ittál! — Ha dühös volt a férjére, mindig Rétinek szólította. — Dehogy ittam. Csak elhatároztam, hogy ma délután lemegyek a vízhez. Egészen jól érzem magamat. Tegnap is elmentem a Nagy Fűzfáig, és semmi bajom sem történt. — Várhatnál még néhány napot — próbálta lebeszélni az asszony. — Nem lehet — mondta Réti tanár úr. — Na, indulj, mert elkésel az óráról.
