Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - KRITIKA - Beke Sándor: A hagyománytisztelet fékező hatása ...

„székely népi játéknak” nevezi az Énekes madárt. A játék szó pedig semmiképp sem szinonimája a történetnek, de ettől rosszabb az, ami megfoghatatlan, hogy a „falusi történet” meghatározás mindenkiben más képi-hangulati asszociativitást vált ki; laposabbat, idillikusabbat, unalmasabbat, mint ami az Énekes madár valós hangulati varázsa. Hogy Izsák József ezt így is gondolja, az is bizonyítja, hogy nélkülözhetetlennek tartja a gerendás szobát, a tulipános ládát, a cserepes tűzhelyt, a láncos órát, mert szerinte mindez ,a darab atmoszférájához” tartozik. Ez a natúr miliő a legelterjedtebb és leg- tévesebb nézetek egyike, főleg a műelemzők és a díszlettervezők körében. Tamási színpadi nyelvével kapcsolatban Izsák József a következőket állítja:

.. szerves része — mármint a műnek — a tájnyelv is, amelyen az író hőseit beszélteti. Sajátos szín ez az Énekes madárban, nem lehet szólásbeli kibicsaklásként jelfogni.” Ismereteink szerint maga Tamási tiltakozott az ellen a legjobban, hogy a színészek a színpadon tájnyelvben beszéljenek. 1961. április 21-én a debreceni színházhoz írt levelében a következőket olvashatjuk: „Az előadás nyelvi részében vagyis a színpadi esetben, egyedüli út, hogy a színészek ne beszéljenek tájszólásban. Ha a tájszólás útjára mennének a színészek, akkor beszédbeli zűrzavar keletkeznék, mert hiszen, természetes módon, senki sem ismeri a »székely« beszédet. Amiben egyek lehetnek, az csupán az ízes és tiszta magyar beszéd.”

A fenti esetek kiragadása semmiképp sem a Tamási-monográfia írójának meglátásait vonja kétségbe, de azt be kell látnunk, hogy egy színpadi mű egyetlen kiteljesedési tere a színpad, s az itt szerzett tapasztalatok rendszerint meghatározóbbak, mint az irodalmi és esztétikai meglátások. Ilyen többek között Németh Lászlónak az a rendkívüli tetszetős megfogalmazása is, hogy a Tamási-darabok közül az Énekes madár áll legközelebb a népmeséhez. „A három felvonás, mint a mesében annyiszor, ugyanannak a történetnek a megismétlése három erősbödő fokon. A két házsártos öreglány s a vén bak vőlegényeik háromszor szorítják meg a gyenge, védtelen szerelmet. A szerelemnek mind a háromszor csoda lesz a mentsége: Magdó kidönti a falat, Mókával a fa fölemelkedik s amikor már éppen nincs segítség: az ágyba dobják magukat...”

Az idézettel nem Is lenne baj, ha ezt sokan nem úgy értelmeznék, mint a dramaturgiai tökéleteség és szerkesztés mintaképét. „Tökéletesebben megkomponált szerkezetet el sem lehetne képzelni ennél”

— állapítja meg Izsák József, e gondolat továbbfejlesztője. A két házsártos öreglány és a tolla hullott vén kakasok ugyanis nem háromszor szorítják meg a védtelen szerelmet, hanem legalább hétszer, és sosem erősbödő fokon, csak bonyolultabb helyzetekben. A faldöntésnél pedig a csoda egyáltalán nem menti meg a szerelmet, hanem éppen a falmozditás sodorja a legnagyobb bajba Móka és Magdó szerelmét, hiszen ekkor derül ki, hogy az igazi tiszta szerelemnek Magdó a hordozója. A falmozdítási jelenetig pedig szó sincs a fiatalok szerelmének veszélyéről, csak arról, hogy a két vénlány melyikének lesz meg előbb az esküvője. Miután Magdó mozdítja el a falat, a megállapodás szerint neki kell először oltár elé mennie, s emiatt tör ki a perpatvar. A második csodaként Németh László a fa emelkedését, harmadikként pedig az ágyat említi. Véleményünk szerint Móka a kútból is — egy további, negyedik — csoda folytán menekül meg, s arról nem is beszélve, hogy a két fiatal a darab végén énekes madárrá lényegül, ami a legszebb csodák egyike. Amint látjuk, a hármas szám ebben az esetben is erőltetett. A mesebeli hármas szám valóban kimutatható, de nem az idézett relációkban. De például a három lánytestvér közül a harmadik, a legkisebb, a Jó megtestesítője. A három udvarló közül ugyancsak a harmadik, a legkisebb (Móka), a két gonosz célpontja. Tamási továbbá három vénasszonyt hoz be a darabba. De nézetünk szerint az Énekes madár sem az általunk felsorolt példáktól, sem a megcáfoltaktól nem kerül se közelebb, se távolabb a népmesei ih- letettségtől. Nem beszélve arról, hogy drámaszerkezeti szempontból egyáltalán nem dicséret egy műről azt állítani, hogy „ugyanannak a történetnek a megismétlése három erősbödő fokon”. Ez hízelgő lehet egy lírai versre, balladára, zenei motívumra, de a drámára az unalom gyanúját veti.

Valószínűnek tartjuk, hogy a szerkezeti stabilitás mindenképpeni bizonygatását, szinte tapinthatóvá tételét Schöpflin Aladárnak az a megállapítása válthatta ki, miszerint az Énekes madár „szerkezete szétfolyik, nincs úgy összetömörítve,